Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1
1938-05-09 [180]
—-TIZHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK E^Y NOTÓRIUS BETÖRŐT, Berkovics Izidor állásnélküli borbélysegéd ellen a kir. ügyészsé& hétrenbeli, üzletszerűen elkövetett lopás büntette miatt emelt vádat ég ma vonta felelősségre a büntetőtörvényszék Lenbyel Ernő dr. elnöklésével tárfeyaló tanácsa. Berkovics, aki már büntetett előéletű, több lakásba behatolt, az előszobában lévő fogasról leemelte a kabátokat és elvitfee a kezeügyébe eső egyéb holmikat is. Végül /rendőrségre^ került, ahol előzetes letartóztatásba helyezték. A betörő a főtárgyaláson beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy nem kapott állást, nem volt pénze és kényszerűségből követte el a betöréseket. A törvényszék kihallgatta a tanukat, majd Kabdebó Márton dr. kir, ügyész védbeszéde után bűnösnek mondta ki a vádszerinti üzletszerű lopások bűntettében és ezért tizhónapi börtönbüntetésre itélte c Az itélet jogerős. /M0T/Sy 9 ZSAROLÁSI BÜNPER EóY ÚJSÁGCIKK KÖRÜL, A Montagszeitung 1935 év vében több cikkben támadta a Lunaszövetsé& vezetőségét ás 9ö bbek között megírta, h c&y a vezetők között szerepel Szálkai Schreiber László ls, akit előzőleg különböző bűnügyek miatt elitéltek és negyedfél évi fegyházbüntetési) ki is töltött. A cikk megjelenése után Szálkai Schreiber Lészló feljelentette Menkes Mik© Ottót zsarolás miatt, s az ügyészség Menkes Mikes Ottó ellen vádat is emelt, A vád szerint Menkes Mikes felkereste Szálkai Sahrelber Lászlót és esak nagyobb összeb lefizetése ellenében volt hajlandó a támadó cikkek irását abbahagyni. Menkes Mikes a bíróság előtt tagadta bünösségét 0 Szálkai Schreiber László egy tanura és pedig Kormut Péterre hivatkozott, aki osakugyan terhelő val lomást tett e A büntetőtörvényszék végül is felmentette Menkes Mikes Ot- •: tót a zs arolás vádja alól p a védő ugyanis arra hivatkozott, hogy Szálkai Schreiber Lászlónak minden ügyében tanuként szerepel Kormut Péter és állításának ibazolására különböző bünüayi iratokra hivatkozott, A2 ítélőtábla Káli, y-tanácsa ma tartort tárgyalást Menkes Mikes Ottó zsarolási bünperében, A tárbyaláson a védő me^eml!tette, hoöy Szálkai Schreiber Lászlót időközben újra letartóztatták, mert az a gyanú ellene, hogy egy nagyarányú okira thamisitási bűn.$ •:" "kmányben tevékeny résztvett. A tábla a zsarolási übyben bizonyitáskie &és zit ést rendelt el és ennek során beszerzik Kormut Péter tanú előéletére vonatkozó hivatalos adatokat. /MOT/G.