Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1

1938-05-09 [180]

Hl BEK CSEIUCS ZÁRÓDOK JUBILÁRIS ÜNNEPSÉGE AZ 0R3"/GZ'SZLóNÁL. A legfiata­labb magyar nemzedék cserkészalaknlát ólnak mintegy ezer főnyi csopgrt— ja vonult fel vasárnap az Ereklyés Országz ászlohoz, hfigy megünnepelje enemi fefjus'gi . ozgaiom tizedik évfordulóját• Az Országzászlót hatal­mas zászló erdő vette körül, felhúzták az árboc rudakra N a gymagyai»frszág hatvanhárom vármegyéjének címeres zászlait is, Sakszáz külföldi és megszállt területi von#ág jelent meg az ünnepségen, ott volt az Ország­zászló Ilagybizottságának egész vezetősége is. A Himnusz elhangzása után vitéz Faragó Ede, a cserkészek országos főparancsnoka mondatt nagy­hatású beszédet, maja vitéz dr.Horváth Béla székesfővárosi főjegyző köszöntötte az aprodokat, akiket arra figyelmeztetett, ne feledjék,' hogy a magyar határok Dévénynél kezdődnek ós az Aid un án ál végződnek# Három kis apród megkoszorúzta ezután az Országzászlót és fogadalmat tett Hs.gyma.gy arerszágnak. Az Ereklyés Országzászló Nsegybizottságának képviselője feltűzte a zászlóérmet az apródok zászlajára, ami után az apród száz adok meghajtott zászlókkal, dl szmehetben vonultak el az Or­szágzászló előtt. /MOT/B. ALBRECHT KIRÁLYI HERCEG A RAJKAI ORSZ/C!ZÁSZLÓAVATÁSON, A mosanme­gyei Rajka község vasárnap Országzászlót evatftt, s megjelent a zen Albrecht királyi herceg ls, ott voltak még Polniczky Lipót főispán, Telbisz Miklós alispán, Kiss Kálmán tábornak, vitéz Ráfcvay Imre ny, tábornok, dr,Cselényi Pál székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag, cr.Mezey István, akiket s helyi vezetőség élén gróf Zichy Emánuel fogadott. Takács Gyula főjegyző bevezető szavai ut án dr.Cselényl Pál az Ereklyés Országzászló Nagyol zotts ág nevében mondott, avatébes zédet, - ' melyben kl emelte,hogy Rajka németajkú lakossága az Országzászló felál­lításává'! üüMC sak a magyar élni akarásnak én tilt koz ásnak épített em­léket, de kifejezésre juttatta a magyar álleszméhez való törhetetlen hűségét ls. Pintér László országgyűlési képviselő mondott ezután né­metnyelvű beszédet, majd ^lszmeriét fejezte be az avatóí­; nnépséget, /MOT/B. ELŐADÍS A JOGÁSZEGYLETBEN. Május 14-én, szómbatan délután hat óra­kor, sz Ügyvédi Kamara elő ad a termében ülést t'-rt a Magyar Jogászegy­let összehasonlító jogi szakosztály •, s azon dr.Ibrányl István kir, bírósági jegyző t - rt előadást "A tulajdonjog az uj el asz magánjogi kó­dextervezetben" cimmel. /MOT/B, CSENDŐRSÉG RÖVID TŰZHARC ÜT'N ELFOGTAK AZ EGYIK K .RT ÁR ÓL MEGSZÖKÖTT FEGYENCET, A MÁSIK AGYONLŐTTE i^GÁT, A HARuÁDIK MEGSZÖKÖTT. május 2-án a. hertai fegyházból megszökött három rab, Gyenis István, Szász József és Lefkó István, A három rab eg; fegyveres őr vezetésével kert 1...unkára veit be­•sztva a fegyház kertjében. Lefkó István hátulról leütötte az őrt,le­teperték, összekötöztek és a száját betömték. A fegyencek Hartán betör* t ek és clvllruhát szereztek maguknak, do a; agukkal v Itták az őr fegyve­rét és szurony*t ls. Az összes csendőrőrsök megkapták a fegyencek •» személy le Írás át, Szombaton Adony-Prszt asz "bol-á^hab írába.n, a* egyik elhagyott téglaégetőnél a csendőrj ár Jr három pyanus alakot látott fgálkódni és észrevették,hogy f egyv er Is van n'luk.A csend örök fák mögé húzódtak és riasztólövéseket adtak le. A fegyencek ugyancsak fegyverüket használták és szabályos tűzharc fejlődött kl ad 1 iamíg a fegyencek tölténye elfogyott. Ekkor ••• csendőrök rajtukütöttek és az utolsó pl­| lan^tban Szász József a fegyver csövét a szájába váve, az utolsó töl­I ténnyel agyonlőtte magát, Gyenis István ~ ! ulako ; nl kezdett a esendőről** íJJV kel, mig n agy nehezen megfékezték, de ezal -t b Leí'k • István megszökött, \ Gyenist a csendőrök vissz avlcték H u-tára,Lefka kézrokeritésare pedig \ további nyomozást inoltottak./MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents