Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1
1938-05-09 [180]
POLI TIKA CSICSERI RÓNAY ISTVÁN KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓJA, Csicseri Rónay István országgyűlési képviselő beszámolókörut j a során vasárnap Németlad,Magyarled, Padasfa, Hencse, Hedrehely és Kadarkút községeket látogatta meg. Beszámoló beszédeiben Ismertette a kül- és belpolitikai helyzetet, részletesen foglalkozott Bárányi Kálmán kormányának legújabb javaslataival, méltatta azok jelentőségét, A kerület népszerű képviselőjét mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták és melegen ünnepelték. /MOT/B, FŐVÁROS A FŐVÁROS KÖZIGAZGATÁSI BÍZOTTSAGANAK ÜLÉSE, A főváros törvényhatóságának közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt az Újvárosháza I,emeleti tanácstermében ülést tartott. Az ülésen Karafiátli Jenő titkos tanácsos, főpolgármester elnökölt, aki megnyitó beszédében többi között közölte, hogy a főváros közigazgatási bizottsága legutóbb feliratban kérte a kormányt, hogy a kényszernyugdijázásokról szóló törvényt helyezzék hatályon kivül 0 Az erre vonatkozó miniszterelnöki leiratot Szebeny József dr. főjegyző olvasta fel, A pénzügyminiszter átirata alapján a miniszterelnök közli ajközigazgatási bizottsággal,hogy a törvény hatályon kivül helyezését nem tartja keresztülvihetőnek. Ezután a polgármester április havi jelentését tárgyalta a bizottságo A jelentéshez elsőnek Petrovácz Gyula szólt hozzá, aki megemlítette, hogy az állami beruházási programm rendkívül nehéz helyzetbe hozza a főváros üzemeit, amelyeknek mintegy 13 millió pengő vagyonadót kell leróniok. Ez megzavarja majd a főváros pénzügyi egyensúlyát, amelyet csak alig néhány hónappal ezelőtt sikerült helyreállítani, az állammal kötött megegyezés alapján. Újból kezdődik a régi rendszer, a felszólaló szerint, váratlan terheket rónak a fővárosra, amelynek pénzügyi egyensúlyát igen nehéz volt rendezni, A főváros üzemei még évekre elosztva sem tudják ezt ahatalmas vagyonadót elviselni. Azt javasolta, hogy a közigazgatási bizottság irjon fel a kormányhoz és sürgesse,hogy a közcélokat szolgáló városi üzemeket mentesítsék a vagyonadó fizetése alól, A továbbiakban Petrovácz Gyula rámutatott arra, hogy az iparügyi miniszter rendelkezése értelmében záros határidőn belül el kell készíteni a városszabályozási terveket,, Megkérdezte, hogy a főváros városszabályozási tervei készülnek~e> mert ha idejében nem készitik ,el a terveket, akkor az iparügyi miniszternek jogában áll saját közegeivel elkészíteni ezeket a terveket, ez pedig nem lenne kívánatos. _ A Nemzetközi Vásáron résztvevő vidéki háziipari és népművészeti cikkeket árusitó iparosok szeretnék holmijukat az Eucharisztikus Világkongresszus alatt is árusitani. A felszólaló kérte a polgárme&ert, tegye lehetővé, hogy a haziiparosok a fővárosban maradhassanak, engedjék meg, hogy esetleg a vásár helyiségeiben maradhassanak. - U^ból szóvátette Petrovácz Gyula a Teleki-téri zsibvásáartelep bódéinak ügyét, kifogásolta, hogy egyes családok több bódét bérelnek., csak azért, hogy a konkurrenciát csökkentsék, s ezeket a bódékat albérletbe adják 0 Ezt az anomáliát meg kell szüntetni, a főváros igyekezete az legyen, hogy minél több exisztenciát támogasson, A főváron az év elején elbocsájtott huszonhat forgalmiadó ellenőrt, bár ehhez joga volt, mégis méltánytalanul járt el az ellenőrökkel, akik több mint tiz éve szolgáltak. Ezt az egész kérdést rendezni kell, esetleg kegydijat adjon a főváros részükre,A polgármesteri jelentést egyébként elfogadta Petrovácz Gyula, Báróczi László dr, szólalt fel ezután és szóvátette-, azt a parlamentben elhangzóit javaslatot, amelyet egy magát "Darizó ma ugarnak nevező képviselő tett, hogy fel kell függeszteni a főváros önkormányzatát. Ez ellen a fó'váiros összes pártjai a legélesebben állást— foglalnak, mert bár lehetnek politikai véleménykülönbségek,de a pártok I mindegyike csakis a főváros javát akarja szolgálni. Azt javasolta a II j. fel szó la ló, hogy a parlamentben elhangzott javaslat felett a főváros ^U*önkormányzata kellő megvetéssel térjen napirendre, \ yf/ * /folyt, köv./ \ m ÖHSZÁGOS LEVÉLTAR