Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2

1938-04-27 [179]

.«*«»-HETHóNA Pl FOGHÁZRA ÍTÉLTEK VUKOV LUKACSIT MILOTAY ISTVÁN ES KAJNISS FERENC MEGRÁGALMAZASA MIATT.. Ez év március eleján már tárgyalta a büntető törvényszék Pálfy-tanácsa azt a rágalmazás! pört, ttejyet dr. ^ilotay István országgyűlési kápviselő, az Uj Magyarság főszerkesztője ós dr. Rajniss Ferene országgyűlési képvi-^ selő a lap főmunkatársa indítottak Vukov Lukács ellen-. Vukov ugyanis az egyik hatilapban rendkívül durvahangu támadést intézett ellenük s többek között azt irta, hogy Milotay és Rajniss súlyosan sértegettek egymást és összeverekedtek a lap szerkesztőségi helyiségében, A legutóbbi tárgyalá­son a törvényszék elrendelte a valóság bizonyítását arra vonatkozólag, hogy Milotay és Rajniss összeverekedtek és hogy Milotay Rajnisst megsér­tette. Ennek bizonyítására elrendelte Milotay, Rajniss, Radnai Endre, Vaska Géza, Dékány András és mások tanuként való k iha liga. tását. A mai tárgyalás megnyitása után az elnök bejelentette, hogy dr. András Ernő Vukov védője a vádlott képviseletéről lemondott. Utána megkezdte a tanuk kihallgatását. Elsőnek dr. Milotay István került sorra, aki kijelentette, hogy a cikkben foglaltak alejétoLvégéig valótlanságok. Rajniss Ferenccel a legőszintébb barátság köti össze, soha még csak nézet­eltérése sem volt vele. Ugyanilyen vallomást tett az ezután kihallgatott dr. Rajniss Ferenc is.. - Soha egyetlen nenr-^r.r' : Ai vagy i-zgatott szót nem váltottunk egy mással* A cikkben foglaltak elejével végéig hazugságok, - mondotta vallo­mása ban Rajniss. Mivel a többi tanú kihallgatásától elállottak, a p erbeszédekre került a sor. Elsőnek Milotay ügyvédje: dr, Ulain Ferenc országgyűlési képviselő tartotta meg vádbeszédét. Rámutatott arra, hogy a vádlott mi­lyen durva módon rágalmazta meg Milotayt, hogy a cikk hemzseg a valótlan­ságoktól, éppen ezért tekintettel többszörösen büntetett előéletére sú­lyos Ítélet kiszabását kéri, hogy "a bérrégalmazóknak elmenjen a k'dve hrsonló bűncselekmény elkövetésétől," Dr, Budinszky László, Rajniss jogi képviselője szintén példás büntetés kiszabását kérte. Vukov ezzel szemben felmentést kért. Rövid tanácskozás után a törvényszék megállapította Vu­kov Lukács bűnösségét a vádirat értelmében és ezért héthó n api fogházra Ítélte el. Az indokolás szerint enjh±t5 körülményt a törvényszék fennfo­rogni nem látott, ellenben sulyosbitónak vette, hogy a vádlott már tizen­egy Ízben volt büntetve, egy alkalommal hathónapi fogházra is, továbbá, hogy cikkével semmiféle közérdeket nem szolgált és hogy közéleti férfia­kat alaptalanul, feltűnően durva módon támadott meg. Az indokolás sze­rint áz a tény is, hogy a cikk nagybetűs oiürafrl jelent meg, a lap ke­lendőségének fokozását szolgálta. Az Ítéletben a. főmagánvádlók.megnyugod­tak., a vádlott ellenben fellebbezett, /MOT/Ma, -—KÖNNYŰ TESTI SÉRTÉSÉRT EGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK uZ ÖRÖKBEFOGADOTT LEÁNY BÁNTALMAZÓJÁT, Lábas /G 0 ldmann/ József vegyesz-ü fc ynök és felesége ellen a kir, ügyész­ség személyes szabadság megsértésének vétsége miatt emelt vádat és az ügyet ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Kovács Miklós dr, biró elnökle­tével. A tárgyaláson csupán Lábas József jelent meg, felesége azonban nem. Az ügynök a bíróság előtt hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolta, hogy felesége ágyban fekgő beteg, aki hosszú hónapok óta nem tudja el­hagyni a lakást és valószínűen még hónapokig fekvő beteg marad. A tör­vényszók ugy határozott, hogy a tárgyalást L^basék Csanádi-utca 8 számú házban lévő lakásán tartja meg. Az Ítélkező tanács tagjai, Valamint a kir 0 ügyész a védő és a tanuk a törvényszék épületéből a Csaná.di-utcai házba mentek és a bíróság ott, Lábas Józsefná betegágyánál tartotta, meg a fő­tér g^alást. A kir. ügyészség vádja szerint Lábas József ős felesége a sze­mélyes szabads'g megsértésének vétségét követték el azáltal, hogy Süg Annát örökbefogadási szándékkal magukhoz véve a lakásukban többször be­zárva tartották és a mult óv március 8-án őt puszta kézzel,vonalzóval ütlegelték és borsora térdepéltetéssel sanyargatták. A törvényszék előbb Lábas Józsefnét hallgatta ki. Az asszony tagadta, hogy Vig Annát bántal­mazta volna, azt sem ismerte el, hogy a leányt a lakásukon fogvatartotta volna. Lábas József annyit elismert, hogy a mult év március 8-án Vig Ann aki lopott tőlük, vonalzóval megverte, /Folyt. köv,/P.

Next

/
Thumbnails
Contents