Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2
1938-04-27 [179]
— -ZU (F-" BEFOGADOTT LEÁNY BANTi.LMnZóJA,, ,/l. f olytotas ,/ Számos tanút hallgatott ki a törvényszék, akik arröjvállottak, hogy Vig Anna többizben panaszkodott, mert Lábos Józsefek bántalmazták őt. Elmondták a tanuk, hogy a mult óv márciusában egy alkalommal Vig Anna a Csanádi-utca 8, számú házban lévő lakás fürdőszobájának ablakain kimászott ás ft&fe ötoí*&$ -ingasságban a keskeny világító udvaron keresztül áttornászta magát az egyik szomszédos ház ablakán keresztül egy másik lakás fürdőszobájába. Annakidején a leány elpanaszolta, hogy Lábas József elől menekült a fürdőszoba ablakon keresztül. Ismertették Vig Anna valló*m'sát, ugyanis a leány jelenleg Hódmezővásárhelyen tartózkodik s ebben a vallomásban elmondta, hogy őt a legkisebb mulasztásért testi fenyítésben részesítették, .s. * Eronyitó eljárás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Lébas Józsefet könnyű testi sértés vétségében és ezért, tekintettel arra, hogy hasonló bűncselekményért már büntetve volt, egyhónapi fogházbüntetésre Ítélte, A személyes szabadság megsértésének vádja alól ugy az ügynököt, mint feleségét bizonyítékok hiányában felmentette a törvényszék. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/P. ~ mA TÁBLA BE SZÁLLÍTOTTA A METILA LKO HOL -MER GE Z ÉS ES BŰNÜGY VÁDLOTTJAINAK A BÜNTETÉSÉT, 1936 január 2-án sürgős mérgezési tünetekkel beszállították a Rókus kórházba Jámbor Lajos cipészmestert, aki néhány órai szörnyű kínlódás után meghalt, A boncolás során a törvényszéki orvosszakértők megállapították, hogy Jámbor metilalkohol-mérgez és ben halt meg. Megindult a nyomozás s ennek során kiderült, hogy Jámbor szilveszteri mulatságot rend ezett, amelyen metilalkoholt fogyasztottak. A me tilakkoholt egy Szarvas István nevü korcsmárostól szerezték DB, A rendőrség megállapította,hogy a korcsmárosnak a szeszt egy Kovács Albert nevü aromakészitő adta el, A rendőrség erre Kovácsot letartóztatta, aki kihallgatása során azzal védekezett, hogy a szeszt Bodó Ferenc droguistától és Klein István cukrásztól vásárolta 0 Erre Bodó és Klein letartóztatásba kerültek. Néhány nappal'a letartóztatás után ujabb haláloss%s!c történtoka Szabó István, pincér, Lencse Aranka és Bencze Ilona pincérnő , akik Barta József és Barta Józsefné vendéglőjében fogyasztottak szeszesitalokatj metilalkoholmérgezés tünetei közt meghaltak. Erre letartóztatta a rendőrség a Bartah ázaspárt is. Néhány nappal később letartóztatásba került egy Reitzi Jánosné nevü asszony is ; aki egy Lázár István nevü munkásnak adott el metilalkoholt, Az alkohol elfogyasztása után Lázár Is meghalt. A letartóztatottak ellen az ügyészség egészségrontás büntette miatt vádat emelt és a törvényszék Bodó Ferencet tizenháromévi, Klein Istvánt négyévi, Kovács Albertetj, Barta Józsefet és Barta Józsefnét fejenként tizeakétévi, Reitzi Jánoshét pedig háromévi fegyházbüntetésre itélte. Fellebbezés folytán a tábla Kállay-tanácsa elé került az ügy. Az iratok ismertetése után Tyápay Ede főügyészhelyettes, majd Tarján Mihály, Kövesdi Gyula Révész József és Sellő István védők szólaltak fel. Fél egy óra kor hirdette ki Kállay elnök a tábla Ítéletét. A tábla bü- " nősnek mondta ki Bodó Ferencet és Klein Istvánt egészségrontás bűntettében s ezért az elsőfokú biróság Ítéletét megváltoztatva, Bodót tízévi fegyházra, Klein Istvánt pedig kétévi fegyházra itélte. Kovács Albertét és a Barta-házaepárt gondatlanságból okozott emberölés vétségében mohdotta ki a tábla bűnösnek, s ezért Kovács Albertet háromévi fogházra > Barta Józsefet kétévi és hárorahónapi fogházra* Barta Józsefnét pedig egyévi és tizhónapi fogházra itélte, ez utóbbi büntetését az elszenvedett fogsággal teljesen kitöltöttnek vette, A tábla Reitzi Jánosnét felmentette az ellene emelt vád alól. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/