Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1
1938-04-12 [178]
ZU ROMÁN"IVÁN UGY.../3. folytatás,/ -'Én non akartam rávenni Majsát - tiltakozott a vád cllcn'Rcmán Iván dr., - hogy Mer schitzóket rábírja vall. másuk .visszavonására, Ezt Majsa csakis "jövőbeli reményekért" vállalta magára,.. Ö ugyanis azt harigozt -tta előttem, hogy Morschitzék megbánták az adásvételi ügylettel kapcsolatosan ellenem tett vallomásukat, szeretnék a dclgot visszacsi-' nálni, do félnek a büntetőjogi retorziótól, Majsa velem szeriben inkább, mint Morschitzék szószólója lépett fel. Én semmiféle megbízást nem adtán neki.^Később azzal jött, hogy Morschitzék a költségek elengedését is kérik tőlem. Ebbe beleegyeztem, hiszen úgysem tudtán volna rajtuk behajtani egy fillért sen. Később azonban - más oldalról - azt hallottan, hógy Morschitzék forralnak ellenen valamit s uton-utfélen azt híresztelik, hogy az adásvételi ügyletből kifolyólag én adósuk vagyok. Erre borzasztóan megharagudtam Merschitzékre is, Majsára is. Könyyainből kimutattam" Majsának, hogy ez nem áll, hiszen még én nekem van követclnivalóm Merschitzékkel szénben. Morschitzék ennek ellenére loco pengő készpénzt akartak kiszipolyozni tőlem. Én neken akkoriban, méltóságos elnök ur, - jelentette ki Román Iván patetikus hangon - fedhetetlen novon voltl Tudtán' másrészt, hogy Mercshitzék mindenre képesek, főleg, ha hamis tanuk szer"zéséről van szó... Eaért, belátón helytelenül, bolomontom egy alkudozásba. Az alkudozás során történt azután, hogy Majsa telefonon felhívott,nire én nás napra a Splendid kávéházba mind kot tő j üknek találkozót adtán, " Itt azután átad tan Merschitznek - nem ugyan 3oo - de 50'pengőt, nire jöttek a detektivok, Azsan provokátorok csapdájába esten... - Nahát, ez szépen volt elmondva - állapította, neg Nagy Miklós dr. elnök - csak az a baj, hogy nlndoz non egyezik neg az ön korábbi v allonása iva1! Az elnök ezután sorra ismertette Rónán Iván nyomozati és vizsgálati vallonásait, /Folyt. köv./Ky, Z U A BENZ INKUTTULA JDONOS RABLÓI. , ,/Í. folytatás./ Bendő Tamás és Mandel János vádlottak ugyancsák beismerő vallomást tettek és körülbelül ugy adták elő a történteket, mint Krajcsár Nándor, Ezzel szénben Strigonyavecz Mihály vádlott tagadta bűnösségét. A sértett Koltay Zoltán, valamint a kihallgatott tanuk a vádlottakra nézve súlyosan terhelő vallomást -tettak* A törvényszék Szilágyi-tanácsa, a perbeszédek elhangzása után, bűnösnek mondotta ki az első háron vádlottat rablás bűntettében és ezért Krajosár Nándort nyolcévi, Mandel Jánost ötévi fegyházbüntetésre itélte, Bendő Tamással szénben pedig szigeritott dologház! őrizetet rendelt el, aminek legrövidebb időtartamát .öt esztendőben szabta neg, A törvényszék Strigorryavecz Mihályt, nint rablásban felbujtó bünsegédi bűnrészest egyévi és hathónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Az Ítélethez fűzött szóbalí mogokolás a vádlottak terhére kiemelte a tervszerűséget, valamint a meglehetősen brutális kegyetlenséget, amivel tettüket végrehajtották, Krajcsár és 'Strigonyavecz ügye - a kölcsönösen bejelentett fellebbezések folytán - a tábla elé kerül; Bendő Tanás' és Mandel János büntetése viszont nyomban jogerőre énelkodett. /JMOT/%ZU ROMÁN IVÁN ÜGYE /4.folytatás./ , . • • Majsa Ferenc vádlott ugyancsak tagadta bűnösséget, Előadta, hogy a Virradat cimü hetilapban irt néhány cikket Román Iván ügyeivel kapcsolatban s igy jutott összeköttetésbe Merschitz Ferencekkel. Merschitz a terhelő vallomását visszavonó nyilatkozatot teljesen önként és egyedül fogalmazta meg. Kijelentette egyébként Majsa^hogy ennek az eredeti nyll^-tkozatnak a szövege nem szerepel a bűnügy iratai között. - En ugyanis - állitotta Majsa Ferenc vádlott - egeszén mas szövegű nyilatkozatot olvastam fel a telefonba Román Ivánnak a rendőrségről, amikor a másik kagylót Dudás Ferenc detektiv fogta. Ez a nyilatkozat nem egyezik meg azzal a szöveggel, ami jelenleg a bűnügyi iratok között szerepel. - Arra feleljen - szólt közbe az elnök - kapott-e ön és milyen célra Román Ivánt ój. száz pengőt? /Folyt, köv ./ Ky.