Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1

1938-04-11 [178]

r v J-I x x a. iv ÍÍ --^KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓI Boczonádi Szabó Imre országgyűlési 'épviselő, & Nemzeti Egység rákospalotai szervezetében beszámolót tartott* Első­sorban ismertette - most letárgyalt, választójogi törvényt, majd rész­letese., foglalkozott a miniszterelnök győri beszédivel. Rámutatott ar­ra a nagyszabású beruházási prográmmrá-i melynek végrehajtását a kormány az egymilliárdos összeg felhasználásával kivánja megvalósítani* Mél­tatta a kormányzó szózatát, annak kapósán a bel- ós külpolitikai hely­zetet, s külön megemlékezett a zsidókérdéssel kapcsolatban ajEfczeljorvő­ben végrehajtásra kerülő törvényhozási intézkedésekről* h gyűlés Darányi Kálmán miniszterelnököt és Tasnádi wagy András országos elnököt táviratilag üdvözölte. /Min/ HÍREK NEAZETKÖZI FÜRDŐSZÖVETSÉG FŐBIZOTTSÁGAINK FONTOS T,<"'ACSKOZASA 3ü.'l-.PESTEN. A mult év októberében Budapesten rendezett első nemzetközi fürdőügyi kongresszus egyik legfontosabb eredménye volt - mint ismere­tes -» a Nemzetközi Fürdőszövetség megalakulása. Elnök József Ferenc dr. királyi nerceg, ügyvezető: dr.Szviezsényi Zoltán miniszteri tanácsos, a Gyógyhelyi Bizottság igazgatója, A nemzetközi szövetség állandó szék­helye Budapest, A mult évi kongresszuson határozták el, hogy a Nemzet­közi Szövetség alapszabályait ezév tavaszán Budapesten szövegezik meg, s ugyanekkor letárgyalják a fontosabb teendőket is, József Ferenc dr, királyi herceg meghívására Budapestre érkeztek a nemzetközi szövetség tagjai, akik hétfőn délelőtt a Szent Gellért szalio tíonanyzót érmében, a királyi herceg elnöklése mellett megkezdték tanácskozásaikat, Németországot Hauptmann Gerhadt Schmidt, a Német Idegenforgalmi Szövetség vezetője képviseli, aki egyben az osztrák fürdők kiküldöttje is, Franciaország részé:, ől dr,R,Moncorgé> a francia gyó^y- és üdülőhelyek elnöke vesz részt a tanácskozásokon, Svájcot dr.B.Diethelm, Csehszlovákiát dr.Jaroszláv Solc miniszteri ta­nácsos, az egészségügyi minisztérium kiküldöttje, Jugoszláviát Miloutin Neehkoyitch miniszteri kiküldött,'Romániát Prof.Pétre Niculescu profesz­szor, ^sztorszagot dr,R,Jeffert kormány kiküldött képviselik. Olaszország és számos más állam Írásban jelentette" be, hogy mindenben magáévá te­szik a taiiucslozasok határozatait és erre való tekintettel nem küldtek képviseletet. A fontos megbeszéléseken résztvesz Sgviezsényi Zoltán ügyvezető, Bánlaki Géza, a székesfővárosi gyógyfürdők és gyógyforrások központi igazgatója is. Hétfőn délben József Ferenc dr.királyi herceg a külföl­di vendégek és a magyar résztvevők tiszteletére a Svábheg yen ebédet adj délután tea lesz a Szent Margitszigeten, majd folytat ják ajtjii ácsLozáso­kat. Holnap délelőtt ugyancsak ülés lesz, majd délben Szendy Károly polgármester a Szent Gellért szállóban ebéden látja vendégül a bizottság tagjait, este pedig Karafiáth Jenő dr.titkos tanácsos, főpol­gármester,. * -' mint a Gyógyhelyi Bizottság elnöke, ad vacsorát tiszteletükre. /_OT/Sy. POLITIKA —ANTAL ISTVÁN ÁIXAMTITKÁR DRóZDY GYŐZŐ KERÜLETÉBEN. A Magyar Országos Tudósító jelenti: Dr.Antal István igazságügyi államtitkár, Drozdy Győző országgyűlési képviselő társaságában Nagykanizsára érkezett és ott lá­togatást tett dr.Hajdú Gyula kormányfőt anác sósnál, a NEP ki skesmárómi ke­rülete elnökénél, akivel együtt kiutaztak a kiskomáromi kerületbe. Az i államtitkár még a vasárnapi napon több községet látogatott meg Drózdy \ Győző kíséretében. /MOT/x. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents