Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2
1938-03-30 [177]
IZGATÁSÉRT FOGHÁZRA ÍTÉLTEK CGY KISGAZDÁT, AKI A FALUKUTATÓK KÖNYVÉBŐL IDÉZETT. A-pestvidéki kir. ügyészség feljelentés folytán vádat emelt Molnár Bela nagykátal kisgazda ellen, izgatás vétsége miatt, A vádlott kisgazda - az ügyészi vádirat'szerint - a mult évi május 24-én politikai gyűlésen vett" reszt Nagykátán, ott fel is szólalt és beszédében többek közt ezeket ^hangoztattad "A magyar földművesek csakis azért dolgoznak hajnaltól est>ig,' hogy a tisztviselőknek és az iparosoknak jó dolguk legyen,,," Az ügyészség q vádlott beszédének főleg ezt a mondatát inkrim nálta. Ma tárgyalta az ügyet a pestvidéki törvényszék Várady-tanácsa, s a főtárgyaláson a vádlott Molnár Béla nem ismerte el vétkességét. Azzal védekezett", hogy az inkriminált mondatot szórói-szóra kiirta Illyés Gyu-~ la "falukutato" könyvéből és beszédébe ezt a mondatot beleszőtte, A vádlott védője kérte többek közt Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő ta nukiha Ugatásának elrendelését, a törvényszék azonban ennek a kérelemnek nem adott helyt. Kihallgattak több tanút, majd a perbeszédek elhangzása után a pestvidéki törvényszék Várady-tanacsa bűnösnek mondta ki Molnár Bélát izgatás vétségében és ezért - az onyhitő körülmények figyelembe vételével - tizennégy napi fogházbüntetésre Ítélte, A törvényszék Ítéletével szemben a vád és a védelom fellebbezést jelentett be, /llOT/lfy, tm m •» <^ KÉNYSZEREGYES3ÉG. Aczél Jakab /Erzsébet krt. 32./ be nem jegyzett selyem, szöi-St, vászon és textiláru kereskedő ellen a törvényszék megindította a :ónyszeregr>ességi eljárást. Vagyonfelügyelő Kronfeld Miklós dr. ügyvéd", követelések bejelentése április 18-ig az OHE-nél. - Schneller Testvérek /Kertész^utca 37./ bejegyzett eég kényszer egyezségi ügyében a törvényszék az egyezséget jóváhagyó végzést jogsrősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját ós kia^dását 86o pengőben állapította meg. /MOT/ — SZÁZEZER PENGŐ PÉNZBÜNTETÉS - EGY CSEMPÉSZÉSI ÜGYBEN, * íl pestvidéki kir. ügyészség Vádiratot adott ki Baki Lajos, a hálókocsi társaság alkalmazottja ellen, különböző csempészések miatt. Baki - a vádirat szerint - húsz kilogramnyi sacharint és körülbelül kilenc kilogram' selyemárut csempészett át a volt osztrák határon Magyarországba, A budapesti rendőrség leplezte le a csempészést: Baki Lajost ugyanis'tettenérték, amint a csempészett holmit Budafokra próbálta továbbítani. Az eljárás tiltott áru csempészete és mesterséges édesítőszer forgalombahozabala címén indult meg ellene s Baki Lajost egyidejűleg letartóztatták. Ma tárgyalta az üg-yet a pestvidéki törvényszéken dr, Mndarassy elemér törvényszéki egyesbiro. A törvényszék a vádlott hálókocsi-a lkai-" nazOttat a bizonyító eljárás lefolytatása után vétkesnok mondta ki a térdére rótt cselekmények tekintetében és ezért harminchárom napi fogházra, továbbá loő.ooo pengő pénzbüntetésre ítélte , A' pénzbüntetés nem fizetés ssetén kétévi fogházbüntetésre változtatandó át* A törvényszók Kiér Ferenc és Friedmann Ferenc kereskedőknek. ' iz elítélt Baki bűntársainak ügyét egyenlőre elkülönítette , főleg amiatt, nort Friedmann czidöszerint szökésbon van. Baki Lajos ügyébon hozott Ítélet egyenlőre még nem jogerős. /MOT/Ky.