Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2

1938-03-30 [177]

> /Közgyűlés. P o 1 y t a t á s. 4,/ M o h a u p t Gyula első interpellációjában a fővárosi VÖZkórházaknál idei? lenesen alkalmazott szolgák- altisztekké való ki­nevezésének ügyét tette szóvá, rámutatva arra. hogy vannak olyanok, akik 16-18 éve" vannak a főváros szolgálatában ás még mindig nincsenek kinevezve. Az interpellációra a polgármester nevében Farkas Akps tanácsnok rögtö# válaszolt, hangsúlyozva hogy az altiszté!: kineve­z ésénél a fővárosnak tekintetbe kell venni azt a törvényes rendé..kezest, hogy altisztekké egyharmad részben igazolványos altiszteket, egyharmad ' részben tűzharcosokat kell kinevezni, s igy a polgármester csak egy­harmad létszám erejéi^ rendelkezhetik szabadon. Kilátásba helyezte a polgármester nevében, hogy a lehetőség szerint a régen várakozókat ki fogják nevezni,, Mohaúot Gyula második interpellációjában azt kérdezte, ho£y azt a telket, amelyet a főváros a Szilágyi Erzsébet-leánygimná­zium részére' játszótér céljaira vett meg, miért nem adták át eddig ren­deltetésének. Erre az Interpellációra Szendy Károly válaszolt, hang­súlyozva, hogy semmiféle mulasztás nem történt, az ügy a rendes admi­nisztrációs uton ment, azonban bizonyos épületek lebontása % nemkülön­ben egy benzinkút törvényes uton való eltávolítása olyan késedelmet okozott, amelyet lecsökkenteni z fővárosnak nem állt módjában, A köz­cyülés mindkét választ tudomásul vette, s ezzel a közgyűlés véget ert. I /ÍÍOT/Lá. Vr.

Next

/
Thumbnails
Contents