Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2
1938-03-22 [177]
— CSALÁSÉRT NÉGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT. Kameneczky Sturm Pál építészmérnök ellen a királyi ügyészség csalás vétsége miatt emelt vádat s az ügyet ma tárgyalta vitéz Litvay Sándor dr.. eayesbiró. Kameneczky Sturm Pál a vád szerint azt leérte Bódis Anna magálntisztviselőnőnek, hogy a vőlegényét ötszáz pengőért a rendőrségen állásba helyezi, kétszáz pengőt letétbe át is vett, de a leány vőlegényét nem juttatta álláshoz és a pénzt sem adta vissza. A tárgyaláson az építészmérnök tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy ő csupán kőzvetitő volt, az összeget átadta egy ügyvédnek, aki el is járt az ügyben^ más szerepe azonban nem'volt. Amikor Bódis Anna érdeklődött az ügy állása'után, megmondta néki, forduljon az ügyvédhez. Kihallgatták Bódis Annát, aki azt vallotta,'hogy szó sem volt köztük ügyvéüről, a mérnök állandóan arra hivatkozott, hogy a magasrangu rendőrtisztviáelők jó ismerősei és ki tudja eszközölni az állást^ Utánajárt a dolognak, de kiderült, 'hogy Kameneczky Sturm csupán a kérvényt 'adta be, de azt elutasították, A védő a tárgyaláson hosszasan fejtegette, hogy a mérnököt bosszúból jelentették föl. A bizonyitó eljárás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondta ki Kameneczky Sturm Pált csalás vétségében és ea-ért négyhónapi fogházbüntetésre itélte. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/ P, — A NEMZETKÖZI JOGI EGYESÜLET MAGYAR CSOPORTJÁNAK'JUBILÁRIS ÜLÉSE. A Nemzetközi Jogi Egyesületnek a Magyar Jogászegylet kebelén belül működő magyar csoportja március 26-án ünnepli alapításának tizenötödik évfordulóját,.s ebből az. alkalomból szombaton délután hat órakor a budapesti Ügyvédi Kamarában ülést tart. Osvald István dr,,. a kúria nyugalmazott elnökének megnyitója után Geöcze Bertalan kormányfőtanácsos beszél, . 'majd Ambróczy Gyula . dr. államtitkár "Világbéke és nemzetközi jog" címmel'j Búza László dr,'.egyetemi nyilvános rendes tanár"Az uj nemzetközi jog válsága" ' cimmel. Faluhelyi-Ferenc dr„ egyetemi nyilvános rendes .tanár pedig "A nemzetközi jog fejlődése a Világháború után" simmel olvas föl. Az ünnepi ülésre meghívják mindazokat, akik az egyesület nemes céljaival egyetértenek és a magyar csoportot támogatni kívánják az igazságos béke eszméjének minél hathatósabb szolgálatában, /MOT/ P. .KÉNYSZEREGYEZSÉG. - Kováes Árpád /Géza-utca 7,/ be nem jegyzett fűszer és csemegekereskedő ellen a törvényszék'meginditotta a kényszeregyezségi eljárást. Vagyonfelügyelő Pápa Lajos dr, ügyvéd. Követelések bejelentése április 11-ig az OHE-nél. /MOT/ CSŐD. - Néhai dr. Fekete Sándor orvos, volt budapesti lakos /Sas-utca 1./ hagyatéka ellen o törvényszék csődöt nyitott. Csődbiztos dr. Hatvány •^ászló törvényszéki biró, tömeggondnok dr. Sólymos Sándor ügyvéd. Követelések bejelentése április 15-ig, felszámolási tárgyalás május 3-án délelőtt 11 órakor, a csődvála sztmány megválasztása május 6-án délelőtt 11 Órakor a csődbiztos hivatalos helyiségében. /MOT/ —AFEGYVERES ERÖ ELLENI IZGATÁSÉRT KÉTHÓNA I FOGHÁZRA ITELTEK EL KASSÁK LAJOST, Dr. Szüts. Jenő büntető törvényszéki tanácselnök vezetésével rca tartott tárgyalást a törvényszék Kassák Lajos iró bűnügyében, akit az ügyészség sajtó utján elkövetett, a fegyveres erő elleni gyűlöletre izgatás vétségével vádolt meg. A vád szerint a mult év őszén megírta és kiadta "Anyám cimére" cimü könyvét, amelynek 17, levelében leközölte egy kinai katonaköltőnek Krisztus előtt 8oo évvel irt versét. Az ügyészség szerint ezzel a verssel és a hozzá fűzött kommentárokkal követte el Kassák a terhére rótt bűncselekményt. Az elnök ismertette az inkriminált részeket, majd pedig kihall gatta a vádlottat, aki tagadta bűnösségét, Kassák azzal védekezett, hogy nem volt szándókában a katonaság elleni gyűlöletre izgatás, Ö,mint iró, kötelességének tartotta az emberek lelkiismeretét felébreszteni, hogy ne követeljen mind több és több áldozatot az az őrület, amely a világot meg* /Folyt.köv./ Ma. A Ar^ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR