Magyar Országos Tudósító, 1938. március/1

1938-03-11 [176]

—ZU BÉRÉNYI SÁNDOR ÜGY.,,/1. folytatás./ . okozott kárt térítse meg. Szabó nem hagyott fel korábbi magatartásával, sót hivatalos pénzt ls elsikkasztott,a napszámosllstát • meghamisította. Buland Tivadar mindezeket jelentette a minisztériumnak., Ebben az időben Baabó János levelet kapott a szakoktatási ügyosztályiul, hogy ott kihall­gatáson jelenjen meg. Amikor wisszatért Pápára,i gy sz°lt: valaki gálád módon feljelentett. Öt .nappal később Gulácsy Sándor táviratilag közölte vele, hogy vizsgálat céljából megjelenik. Az igazgatónak hat nap állt rendelkezésére, hogy a bizonyit 0 adatokat eltüntaöhesse. Ezután történt, hogy Gulácsy Sándor a tanároknak külön-külön azt mondta: nem kell felfuj*­ni az ügyet, el kell simitani, aki akadékoskodik az nem érvényesül. Végül is 5o pengő rendbirsággal sújtották Szabót. Ezután történt, hogy Buland Tivadar egy levélben nyiltan megvádolta Gulácsy Sándort a főneke előtt, hogy eltussolta Szabó János ügyét. Amikor ujabb vizsgálatot rendelt el a minisztérium, amelyet Vucskics György magyaróyári gazdasági akadémiai tanár folytatott le, kiderült, hogy Szabó János különböző visszaéléseket követett el. Az igazgatót fel is függesztették állásától és ügyét áttet­ték a veszprémi kir, ügyészségre, A védő mindezekre vonatkozóan tanukat jelentett be és különböző iratok beszerzését kérte. Tekintettel arra, hogy £ sértett: Gulácsy Sándor dr. igazgató nem jelent meg a tárgyaláson. Kovács Péter dr. ügyészségi alelnök indít­ványozta, idáT'e meg a törvényszék u sértettet. A törvényszék az ügyészi indítványnak helytadott, egyben felhívta Berényi Sándor dr.. védőjét, hogy a valóság bizonyítására vonatkozó i ndi tványát nyolc napon belül részlete* sen terjessze elő, majd a tárgyalást elnapolta. /M0T/P. , ZU MÁÉNÁSI ÜGY.../T. folytatás./ •• Az inkriminált könyv egyes szakaszainak, valamint az clsőbi­r ós ág Ítéletének felolvasása és az ügyiratok ismertetése egész délelőtt" tartott. Mivel a főlek a bizonyitáskiegészitésót nem indítványozták, -dr Miskolczy Ágost kir, főügyészkelyettes megtartotta vádboszódét. Ez a bün- . por - mondotta - nem a történetíró bünpöre • Nem azért lett vádlott Málné­si, mórt történelmi munkát irt. Ez r. pör a büncseleImióny kérdése, mert a vádlott munkája beleütközik a törvénybe, amely a magyar nemzetet védelme­zi. A törvény ineg akarja akadályozni, hogy bárki büntetlenül becsmérelje a nemzetet. Mollókos az, - folytatta a foügyészhelyottes - hogy a magyar nemzet történelmében vannak talán sötét foltok és korszakok, mert a magyar történőimet ugy kell tanitani és ugy kell földolgozni, .hogy^itt él egy nemr­zet, amelyben a magyar faj ezer esztendője óriási erőfeszítéssel küzd a magyar haza dicsőséges fönnmaradásáért és fejlődéséért. Ugy kell tanitani a magyar történelműt, hogy oly sok balszerencse ós oly sok viszály után mégis áll ős küzd a magyar nemzet. Aki becsmérli a multat, az árulója a nem zotnek. Mellékes, hogy igazak-e a vádlott] megállapításai. .Pontos csak az, hogy a magyar nemzet ozor éves törtónetének'gerinoo ós súlypontja egy mo­rális erő, amelyet alkotmánynak nevezhetünk. ' elfogult ember könyve a vádlottnak ez a müve, épp ezért ezért ez a könyv veszedelmes, amelyből azt o lvashat ják ki az ember ok, hogy ennek n nemzetnek a múltja s csupa bün. A főügyészholyottjs beszédje végén a vádlott büntetésének sxlyo sblitását indítványozta, _j Utána dr. Kovács József tartotta meg védőbeszédet.. Vitatta, hogy ^ jogásztostület, tehát birói fórum elbirólhat ja-e, hogy a vádlottnak e történeti szakmunkája való adatokat tartalmaz-e vagy som. Hivatkozik a kúriának a régi Saekfü-Rákoczi T féle bünporbon hozott olvi döntésére, amely a tudományos történeti szalaaunkákra vonatkozóan kimondotta, hogy a törté- ' netirót kegyeleti és érzelmi szempontok a Valóság megírásánál nem korlátoz­hatják, A történetíró nincs eltiltva attól, hogy bíráljon és utat mutat* hasson. Ezt követően jogi érveket csoportosít a védő annak igazolására, hogy az^inkriminált ^történeti könyvben ninc son'büncselekmóny, Epp ezért felmentő it eletet kórt, majd azt indítványozta, hogy ha a bíróság nem ten­né^ magáévá a védelemnek álláspont ját,. akkor is alkalmazni kell a büntetlen előéletű és kétségtelenül jószándéku ós nagy tudományos felkészültséggel ' rendelkező vádlott javára a büntet őt örvény könyv 92» szakaszátj tehát pénz­büntetéssel is megtorolható a cselekmény, ha az csakugyan bün, de emellett kérte a novella értelmében a büntetés végrehajtásának főlf üggesztését. /Folyt. köv ,/G...

Next

/
Thumbnails
Contents