Magyar Országos Tudósító, 1938. február/1

1938-02-05 [174]

1. törvényszéki kiadás, Budapest, 1938, február 5, IRÁNYT MUTATÓ KÉZ ÁBRÁZOLÁSÁVAL ELKÖVETETT TISZTESSÉGTELEN VERSENY, Balassa Gyuléné bútorkereskedő üzlete és az Asztalosck és Kárpitosok Szö­vetkezete, amely ugyancsak butoráruk eladáséval foglalkozik, egymás szom­szédságában van. Balassáné tisztességtelen verseny-pert inditott az asz­talosok szövetkezete ellen amiatt, mert ez az üzlethelyiségével kapcsola­tos ház tűzfalén egy nagy kezet rajzoltatott, amely mutatja azt az irányt, amely a szövetkezet üzlethelyisége felé vezet. Ebben a perben a budapesti kir, Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával eltiltotta az alperest attól, hogy a felperes üzlete mellett a tűzfalon egy olyan reklámtáblát helyezzen el, amelyen egy kéz mutatja azt az irányt,ahol az alperes bútorüzlete található. Az Ítélet indokolásában kifejti a tábla, hogy valamely üzletnek a helyiség tűzfalán való reklamirozása általában szokásos, az sem a jó erkölcsökbe, sem a tisztes kereskedői felfogásba nem ütközik. De ha ez a reklamirozési mód a vevőközönség megtévesztésével igyekszik a versenytárs vevőközönségét a maga számára megszerezni, az már a tisztességtelen verseny-törvénybe ütközik és igy meg nem engedhető, Te­kintettel arra, hogy a szövetkezet a maga hirdetőtábláját a felperes üzlet­helyisége mellett elhúzódó tűzfalon helyezte el, tehát az irányt mutató kézfej a vevőközönség megtévesztését eredményezheti s igy az alperest ilyen reklám használatétól el kellett tiltani. /MOT/ G, -— A MÉSZÁROS AZÉRT KERTÉ FELESÉGE TARTÁSDÍJÁNAK LESZ ÁLLÍTÁSÁT, MERT MOSTANÁBAN KEVESEBB HUST ESZNEK AZ EMBEREK. Egy fővárosi mészárosmester esztendőkkel ezelőtt megszüntette feleségével a házassági együttélést. Az asszony ideiglenes nőtartés iránt pert indí­tott s a biróság arra kötelezte a férjet, hogy felesége számára havonta száz pengő tartásdijat fizessen. Hosszabb időn át pontosan fizette is ezt az összeget, de nemrégiben pert inditott a felesége ellen és arra kérte c bíróságot, hogy a korábban megítélt tartási kötelezettséget szüntessék meg, vagy pedig a tortásdij összegét lényegesen szállítsák le, A mészérosmester keresetének megalapozására azt adta el5, hogy a feleségének tizennyolcezer pengős követelése van, amelyet ingatlanén első helvre kebeleztek be. Előadta azt is, hogy az asszonynak jelentős jövedel­me van, mert mint varrónő sokat keres. De a legfőbb indoka a felper esne 1­az volt, hogy az utóbbi idők folyamán az ő mészérosüz let ének a forgalma jelentékenyen megcsappant. A mostani kedvezőtlen gazdasági viszonyok mi­att - igy érvelt a mészárosmester - az emberek sokkal kevesebb hust esz­nek, mint régebben, nincs tehát akkors jövedelme, hogy a százpengős nő­tartásdijat fizetni tudja. A járásbíróság és fellebbezés folytán a törvényszék Pilászy-taná­csa a mészárcsmestert keresetével elutasította és a százpengős notartási dij fizetésére továbbra is kötelezte. Az Ítélet indokolása szerint a nő­nek 18ooo pengős, jelzálogilag biztosított követelése, ha azt behajtaná és ezt a pénzt takarékba tenné, a rendes kamatozás mellett csak évi 5oo pengő jövedelmet Jelentene, Varrónői foglalkozását pedig mérlegelés tár­gyává tette a biróság az alapper során, A férjnek az az indokolása, hogy a hus fogyasztása általában lecsökkent, a biróság megítélése szerint nem olyan lényeges változás, amelynek a lapján a nőtartásdlj leszállitását kérhetné.' /MOT/ G.

Next

/
Thumbnails
Contents