Magyar Országos Tudósító, 1938. február/1
1938-02-04 [174]
—SAJTÓRÁGALMAZÁSÉRT KÉTHÓNAPI FOGHÁZ. A pestvidéki kis* ügyészség felhatalmazásra hivatalból üldözendő, sajtóutján elkövetett rágalmazás vétsége miatt vádat emelt Léderer Ottó újpesti ulságiró ellen, mert a vádlott az Újpesti Napló egyik multévi számában "Maguknak Magyarországon nem sok beszélnivalójuk van" címmel cikket irt és a cikk egyes tényállításait Nagyváradi Ferenc városi Végrehajtó magáranézve sérelmeseknek találta és ezért feljelentést tett, A sajtóperma tárgyalta a pestvidéki törvényszék Fajth Gáspár-tanácsa, ahol~a vádlott Léderer előadta a laiTotkezőket: . Engem hónapokkel ezelőtt felkeresett Weisz Magda újpesti kereskedőnő s elmondta, hogy Nagyváradi Ferenc újpesti városi végrehajtó nála já^rt és vele szemben sértő módon viselkedett, A végrehajtó - Weisz Magda szerint - ezt a kijelentést tette: "Maguknak Magyarországon nem sok beszélnivalójuk lehet. Maga egyáltalán nem úrinő; cselédet tárt, de adót fizetni nem akar!" Weisz Magda panasza alapján Írtam meg cikkemet, Nagyvá>radi Ferenc sértett tanúvallomásában kijelentette, hogy az eset alkalmával a sértő kifejezést nem használta, áőt éppen Weisz Magda volt az, aki őt hivatása teljesítésében meggátolta, kemény szavakkal kiutasította lakásárból és lecsirkefogózta. Több tanú kihallgatása és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék Fajth-tanácsa bűnösnek mondta ki a vádlott Léderer Ottót a terhére rótt sajtórágalmazás vétségében és" ezért kéthónapi fogház/büntetésre Ítélte., Az Ítélet indokolása kiemelete, hogy Léderer "az egyoldalú purifikátor szerepét vállalta magára, amikor csupán az egyik ügyfelet hallgatta meg ; a kötelességét teljesítő hatósági funkcionáriust pedig minden alap nélkül kipe -longérezte," Az Ítélet még nem jogerős. /MOT/Ky, — -KIHIRDETTÉK A KÚRIA ÍTÉLETÉT A TÁPIÓSZELEI GYILKOS ELŐTT, Krizsán Károly tápiószelei iparossegéd évekkel ezelőtt^gondozásába fogadta Sipoe István'8o éves vagyonos helybeli gazdálkodót. Sípos feltételiül azt kötötte ki, hogy amennyiben Krizsán Károly elhalálozásáig hűségesen gondját viseli és minden szükségessel ellátja, abban az esetben többezer pengőt megérő szőllőbirtokát és házát Krizsán Károlyra iratja f Krizsán azonban - ugylá szik -'nem győzte kiválmi a jóerőben lévő aggastyán természetes elhalálozását, s'az egyik napon, előre megfontolt szárdokkal mégfojtotta az öreg Siport, majd a holttestet felakasztotta az Istállóban, hogy azt a látszatot keltse, mintha öngyilkosság történt volna A szörnyű bűntett azonban kiderült és Krizsán Károlyt a pestviédki törvényszék gyilkosság bűntettéért kötéláltáli halálra ítélte. Ezt az ité1 etet a budapesti tibla is helybenhagyta, de a kir. kúria az enyhitő körülmények nyomatékos figyelembevételével, a halálbüntetést é3aotf ogytigt artó fegvházbüntetésre vá-ltoztatta át 9 A jogerős kúriai ítéletet ma" delelőt t hirdette ki á vádlott Krizsán Károly előtt a pestvidéki törvényszék Márton Albert-t aná-c sa , "/MOT/Ky ( NOTÓRIUS BETÖRÖK - A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. A pestviáéki kir. ügyészség vádiratot bocsájtott ki Szappanos Ferenc fér, képészswgéd és Horvát Károly bádogossegéd ellen, többrendbeli betöréses lopás büntette címén s egyidejűleg vádat emelt Kövárá Dezső ékszerügynök ellen is, folytatólagosan elkövetett orgazdaság büntette miatt. Az ü^gye : ma'tárgyalta a pestvidéki törvényszék Szilágyi-tanácsa, A vádirat kiemelte, hogy Szappanos és Horvát, akik mindketten rovottmultuak és főleg betöréses lopásokért már többizben álltak ki jogerős szabadságvesztés büntetést, legutóbb a szegedi Csillagbörtönben raboskodtak'ugyanabban az ic ' pontban. Meg a börtönben összebeszéltek és elhatározták, hogy kiszabadulásuk után főleg ékszerüzletek kifosztására fogják "specializálni" magukat és kiváltképpen a pestkörnyéki ékszerüzletekben követnek el betöréses lopásokat. így is történt; Szappanos és Horvát, - á vádirat szerint a szegedi Csillagbörtönből történt kiszabadulásuk után, rövid néhány hét leforgása alatt, betörtek Székely Vilmos újpesti ékszerüzletébe f ' Schlési: ger^Lajos újpesti ékszeres boltjába,'Hartenstein György kispesti, majd Balázs Imre szolnoki ékszerüzleteibe; s minden egyes helyről nagyobb mei nyiségti zsákmányt sikerült eltulajdonitanouk, A lopott ékszereket - a /Folyt. köv./Ky, ORS7Ír , OÍ5 . PyÉI TÍD