Magyar Országos Tudósító, 1938. január/2
1938-01-24 [173]
—ÜTÜT NYELTEM, HOGY A TOLONCHÁZ HEIY ETT FOGHÁZBA KERÜLJEK"- - VÉDEKEZETT EGY KERÉKPÁR TOLVAJ, Vitéz Vass Lajos dr," büntetőtörvényszéki egyesbiró ma vonta f elelősségre Bob Tibor 22 éves kifutót, aki ellen a kir, ügyészség lopás büntette miatt emelt vádat, mert néhány nappal ezelőtt a Rottenbiller-utca 22,számuház elől ellopott egy kerékpárt, de a Rózsák-terén elfogták és ma már a bíróság elé került. A fiatal börtönviselt vádlott igy védekezett: - Nemrégen voltam vádlott Sebők biró előtt, de felmentettek. A toloncházba vittek, eljárás Indult ellenem és tizhónapra 1-nternálni akartak. Nagyon féltem és öngyilkosságot kíséreltem meg: nyolcvannégy tüt nyeltem. Bevittek a Szent István kórházba, hogym egröntgenezzenek, de egy alkalmas pillanatban megszöktem onnan, Elhatároztam, hogy csinálok valamit, nehogy visszavigyenek a toloncházba. Ezért loptam el a; ke.? rékpárt. Inkább a börtönt, mint a toloncházat,,, - Hogy lehet az, hogy maga tűkkel a gyomrában járkál? - kérdezte most a biró, - Néha'apró szúró-fájdalmakat érzek, de különben semmi bajom nincsen, - felelte a vádlott, Ezután a biró lefolytatta a bizonyító eljárást, majd lopás ^ vétségében bűnösnek mondta ki a törvényszék Bob Tibort és ezért négyhónapi fogházbüntetésre Ítélte, Az Ítéletben a vádat képviselő Mankovics Antal dr, ügyészségi alelnök megnyugodott, s minthogy Bob sem fellebbezett, az nyomban jogerőre emelkedett, /MOT/Sy, — ÖTVEN SCHILLING BE NEM JELENTÉSÉÉRT NEGYVEN PENGŐ PÉNZBÜNTETÉS. Beck Károly fakereskedő ellen az ügyészség külföldi fizetési eszköz gondatlan be nem jelentésével elkövetett vétség miatt emelt vádat és ma tárgyalta ügyét a büntető törvényszék, mint valutabiróság Lengyel Ernő dr, elnöklésével, Beck pénztárszekrényében a valutaügyészség detektivjei ötven schillinget találtak, amit nem jelentett be a Nemzeti Banknál s ezzel követte el a terhére rótt bűncselekményt, A fakereskedő nem ismerte be bűnösségét. Védekezésében elmondta, hogy Ausztriában járt és egy barátja megkérte arra, hogy ha legköze1-ebb ismét kiutazik, hozzon magával tokaji bort. Erre a célra adta az ötven schillinget, amit betett a pénztárszekrényébe azzal az elhatározássá 1 , hog^ ha sor kerül a borvásárlásra, akkor beváltja a Nemzeti Banknál, Nem gondolta, hogy ezzel büntetendő cselekményt követ el, A törvényszék kihallgatta az eljárt d <tekti.vet, majd Kotsis Miklós ügyészségi alelnök vádbeszéde után bűnösnek mondta ki Beck Károlyt a vádszerinti cselekményben és ezért negyven pengő pénzbünte tésr^ Ítélte, egyben a lefoglalt ötven schilling elkobzásét rendelte el. Az Ítélet jogerős. /MOT/Sy. —ZU SZÁMADÓ ERNŐ IZGATÁSI PERE.../1. folytatás,/ voltam, hazámat mindig tragikusan szerettem. Lírai költő vagyok, anról nem tmdok számotadni, hogym/iért irtom. Amit átéltem, annak visszahngja v an a lelkemben. Kertész Jenő dr, kir. ügyész vádbeszédében hangoztatta, hogy a vádlott egyes verseinek kitételeivel, valamint a verseskönyv ajánlósoraival elkövette ugy az izgatás büntetfét, mint a nemzetrágalmazás vétségét. Kérte a vádlott megbüntetését, Biró Károly dr. ügyvéd,, a vádlott védője többek k özött a következőket mondta: - A vádlott, aki a népies lira egyik komoly képviselője, pari. ti szülők gyrmeke, libapásztor, napszámos volt, Budapestet barlanglakásokból^, nyomortanyákból ismerte meg s mindaddig a legsötétebb nincstelen ségben ( élt, mig Tormay Cecil fel nem fedezte és embert nem teremtett belőle. Felmentő Ítéletet kérek. /Folyt.k öv./P.