Magyar Országos Tudósító, 1938. január/1

1938-01-15 [172]

A TÁBIA IS HELYBENHAGYTA A GYILKOSSÁGGAL GYANÚSÍTOTT OBUDuI SZABÓMES­TER ELŐZETES LETARTóZTATÁSAT, Irtunk mér arról, hogy .az özvegy Klein Rezsőné meggyilkolásával gyanúsí­tott Mótusz József szabómester előzetes letartóztatásét a vizsgálóbíró szándékos emberölés büntette cimén fenntartotta és ezt a vizest a vád­tanács is helybenhagyta. Mótusz felfolyamodása folytán az ügyi ratai a kir. Ítélőtáblára kerültek, amely dr. Kovács Rókus elnöklete mellett ma délelőtt foglalkozott az'üggyel. A kir.. 1 Ítélőtábla elutasította a szabó, mester .felfolyamodását, aki ilyenformán továbbra is fogságban marod, /MOT/G, " ••--SÁRGA FERENC ÉS FELESÉGE SIKKASZTÁSI BŰNÜGYÉBEN ELNAPOLTÁK k TÁRGYA­LÁST. Gamberszky Guidó dr, büntetőtörvény széki egyesbiró mára tűzte kl dr. Sár­ga Ferenc és felesége bűnügyének tárgyalását, A vád szerint mint tettes­társak sikkasztás bűntettét követték el, A biró egymásután szólította be a főtárgyalásra beidézett érdekelteket, a vádlottak közül azonban csak ' dr. Sárga Ferenc jj elentkezett,' Dr, Zombori Rónay Ernő, Sárgáné védője or­vosi bizonyítványt csatolt be és bejelentette, hogy az asszony influenzá­ba megbetegdett és azért nem jöhetett el a mai tárgyalásra, Kovács Péter dr. ügyészségi alelnök indítványozta, hogy a törvényszék kötelezze dr. Sárga Ferencnét nyolcnapon belül hatósági orvosi bizonyítváry benyújtá­sára. A biró igy is határozott és a tárgyalást elnapolta, /MOT/Sy. — EGY BANKIGAZGATÓ ELŐVEZETÉSÉT RENDELTE EL A TÖRVÉNYSZÉK, . ' , Dr..Vass István bankigazgató sikkasztási bűnügyében mára tűzött ki táiy gyalást Gamberszky Güidő büntetőtörvényszéki egyesbiró. Dr, Vass nem je­lent meg, nem is igazolta távolmaradását, miért is o törvónyázék Kovácjí Péter dr. ügyészségi alelnök indítványára ugy határozott, hogy a bank­igazgatót a legközelebbi főtárgyalásra elővezetteti. /MÖT/Sy. ! —ZU ZU HUSSONNSJTóRÁN BELÜL ,.,/Í. folytatás,/ Számos-'tanút hallgatott ki a törvényszék, majd a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondotta ki Bobély Károlyt a vádbeli cselekmények ben és ezért hothónapi börtönbüntetésre itélte,- Borbély Istvánnét a tör­vényszék felmentette. Az itélet nem jogerős. /M£T/P,­mmmtX AZ OPERA ZONGORATEREM TULAJDONOSA? _ Bonyolult, hamis eskü miatt indult bűnvádi eljárás ügyében' tartótt fO­tárgyalást ma délelőtt a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa. Kohn Arminne született Goldner Erzsébet volt a vádlott, aki ellen Lipovnicsky Szever zongorakóflzlt« feljelentésére emelt vádat a kir, ügyészség, A bűnügy előzménye, egy polgári perig nyúlnak vissza 1934-ben Lipovniczy tisztességtelen verseny miatt pert inditott Kohnné Goldner Er­zsébet, mint az Opera zongoraterem tulajdonosa ellen és ^t hozta fel pa naszml hogy jogtalanul használja az "Opera" jelzést.A perben Kohndé es kü alatt vallotta, hogy nővéréé a-vállalat s nem az M e Így vele s*em­ben nem lehet°felíépnfilyen panasszal. Ezen az alapón a törvényszek az tói^^m^^^^ mmm ---­Goldner Mária között. /p olyt , köv,/Sy.-

Next

/
Thumbnails
Contents