Magyar Országos Tudósító, 1938. január/1

1938-01-15 [172]

ZU KI k% OPERA ZONGORATEREM TULAJDONOSA ? /l .f olyta tás ./ Ilyen előzmények után indult meg a bűnvádi eljárás hamis eskü miatt Kohnné ellen, akinek ügyében ma tartott főtárgyalást a Schadl-tanács: A vádlott asszony azzal védekezett, hogy igazat vallott a polgári perben: nem tulajdonosa a • vállcle tnak, az iparigazolványt aisszaadta és Goldner Mária váltotta ki. Védekezése szerint az áruraktárt is nővére vette meg, a forgalmi adót is egyedül nővére fizeti és 8 a bérlő is. Az elnök ismertette a bírósági Ítéleteket, majd a bizonyítási eljárás során kihallgatott két volt alkalmazottat, akik azt vallották, hogy Kohnné Goldner Erzsébetet tartották a vállalat tulajdonosának. A törvényszék a védelem indítványára még további" tanuk kihallgatását rendel te el és a tárgyalást ebből a célból elnapolta, /MOT/ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents