Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2

1937-12-29 [170]

/NEP 'oa" 'y -.eke:- let F o 1 y .a • a s,/ - A holnap benyújtandó törvényjavaslat a választójog titkosságáról ránk, a pártra is nehéz és felelősségteljes munkát jelent. Kérem, hogy az 1938-as esztendőben is mindnyájan találjuk meg politikai lelki kielégülésünket ebben a nehéz munkában. Tizenhét esztendő óta jog­gal hangsúlyozzuk, hogy ezt a pártot történelmi szükségszerűség- hozta létre. De ha valaha aktuális volt, hogy ez a párt történelmi missziót tölt be, akkor most ez újra bebizonyosodik. E törvényjavaslattal össze­függésben bizonvára megindul majd egy politikai hullámverés, a pártnak befelé stabilnak, kifelé dinamikusnak kell lennie, hogy elérje és valóra váltsa azokat a célkitűzéseket, amelyeket zászlójára irt és amely zászlóra fogadalmat tett. Bizonyos vagyok abban, hogy amikor a nemzet érdekeiről van szó, ha szükség lesz rá, a harcot is bátran meg fogjuk vivni. Pártunk vezére a kormányzásban a bölcőe'sség és meggyőzés fegyverével küzd, mi pedig szilárdan állunk mögötte, én pedig arra kérem a jóistent, hogy pártunkét továbbra is segítse és tartsa meg ebben az erős összetartásban és szilárd egységében. Ezzel a pártértekezlet ne gyedéi lene órakor vé^et ért, A pártértekezlet után a Pannónia-szálló éttermeben pártva­esora volt, amelyen sokan vettek részt a Nemzeti Egység Pártj"a képviselő­tagjai és kültagjai közül.(X.^

Next

/
Thumbnails
Contents