Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2

1937-12-29 [170]

POLITIKA / * 7 ; ' - Már az elnöki tane.es délelőtti ülésen - mondotta töb­bek között, volt alkalmam rámutatni arra, hogy Magyarországon mindenki, aki közérdekű kérdéssel foglalkozik, sokszor gondolt arra,'hogy főként mezőgazdasággal foglalkozó lakosságunknak van olyan rétege, a munkaválla­lók, akik közé a gazdasági cselédek és munkások tartoznak, akiknek el­esettségén valami módon segíteni kell. Természetesen először a szükséges anyagi eszközöket kellett megkeresni s a pénzügyminiszter ur odaadó se­gítségével sikerült mintegy 7-8 millió pengő között mozgó fedezetet ta­lálni arra a célra, hogy vele ezen a társadalmi osztályon segíthessünk* A megoldás szempontjából sok idea merült fel, legcélszerűbbnek mégis az látszott, ha a mezőgazdasági munkavállalói-- öregségi biztosítását valósít­juk meg. Amikor ezt a megoldást választottuk az irányadó szempont egyrészt az volt, hogy a mezőgazdasági cseléd vagy munkás öregkorára legtöbbnyire hozzátartozóit terheli, mert ők tartják el, ha valamiképpen segítünk tehát rajta, nemcsak őt 86gitjük, hanem hozzátartozóit is, akik eltartják őt. De gondoltunk arra is, hogy sokkal nagyobb nyugalommal végzi munká­ját a mezőgazdásági cseléd és munkás, ha tudja, hogy öregkorára, ha bár­milyen szerényen, de mégis segítségben részesül, A javaslatot nem szabad a városi ember szemszögéből birálnij Faluhelyen, ahol a mezőgazdasági eselédok és munkások főjövedelme természetbenlekből áll, bármilyen kis . pénzösszegnek hatványozott jelentősége van, mert lehetőséget ad olyan cik­kek megvásárlására, amiről Iriilönben' talán le kellene mondani, A mindenna­pi élet eüiemi szükségletei ezek, só > petróleum, stb 9 Arra kérem a pártót, hogy olyan szeretettel fogadja a törvényjavaslatot, amilyennel készült^ vegye tudomásul a javaslat benyújtását azzal, hogy a részletek megbeszélé­se a párt illetékes bizottságaiban történik,, A párt tagjai igen nagy lelkesedéssel és tapssal fogadták Darányi Kálmán miniszterelnöknek, mint földművelésügyi miniszternek be­jelentését, majd Marschall Ferenc föld:uüvelósügyI államtitkár Ismertette a javaslatot, /Pro domo: A törvényjavaslat ismertetését a MOT korábbi kiadásaiban már közöltük, kérjük, hogy azt erre a helyre beilleszteni sziveskedjenek-/ Marschall Ferenc államtitkár ismertetését a pártértekezlet résztvevői nagy lelkesedéssel fogadták és az elnöklő Pesthy Pál köszönetet mondott a miniszterelnöknek, mint földmüve lés ügyi miniszternek az orsz.g mezőgazdasági lakossága iránt mutatott magy megértéséért, A pártértekezlet tudomásul vette a javaslatot, Fabiny: Tihamér pénzügyminiszter ezután röviden bejelen­tette, hogy holnap törvényjvaslotot nyújt be a árult hónapban megkötött londoni cukoregyezmény becikkelyezéséről,, Mlkecz Ödön államtitkár az igazságügyminisztor képvisele­tében ugyancsak rövid bejelentést tett a holnap benyújtandó két törvényja­vaslatról. Az egyik a kivételes telekkönyvi eljárás egységes szabályozá­sáról szól,'amely összefoglalja a ma nagyon szétszórt telekkönyvi eljárási szabályokat, a másik pedig az igazságügyi szervezet körébe tartozó egyes rendel ezésekről szól. Ez a törvényjavaslat többek között Intézkedik az Igazságügyi orvosi tanács mintája: a igazságügyi műszaki tanács és igazság­ügyi gazdasági tanács felállításáról 0 A pártértekezlet ugy az Igaz ságügyminisz­ter, mint a pénz ü^cmin.1 sz tor törvényjavaslatait elfogadta. , , ' Végül Marton J?éla, aki időközben az' olnökiést Pesthy Pál- ­tol.átvette,^Pesthy Pál szavaihoz kapcsolódva köszönetet mondott a képvise­lőház elnökségének munkásságáét^ élén Sztranyavszky Sándor elnökkel és Isten áldását kérte jövőbeli munkájukra. Ezután az" országos elnökség nevé­ben a párt tagjait köszöntötte az újév alkalmából, Beszédét ezután I«v folytatta: A ~> /Folyt .köv-/

Next

/
Thumbnails
Contents