Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2
1937-12-16 [170]
HÍREK PRO D 0 M Oí Mai második: kiadásunkban hírt adtunk a Magyar Vöröskereszt közgyűléséről. Módosítani kívánjuk tudósításunkat azzal, hogy a napirend előtt Barsy Aladár miniszterelnökségi osztályfönök, aki a közgyűlésen; a miniszterelnök képviseletében jelent meg,'bejelentette, hogy a kormányzó ur ofő» méltósága vitéz Simon Elemérnek, mint a Magyar Vöröskereszt Egylet elnökének és a Vöröskereszt Nemzetközi Liga kormányzó tanácsi tagjának a Magyar Vöröskereszt érdemes 111agát adományozta és azt a közgyűlés résztvevőinek lelkes éljenzése és tapsai közben, Darányi Kálmán minisztere lnök s zerencsekl vá-natoinak tolmácsolásával átnyújtotta az ünnepeltnek. Kérjük továbbá a tudósításban megfelelő helyen feltüntetni, hogy a közgyűlésen József királyi herceg, tábornagy és Darányi Kálmán minisztererlnök éa a jelenleg Olaszországban tartózkodó Röder Vilmos honvédelmi miniszter üdvözlő táviratait olvasták A fentiek szives beiktatását tisztelettel kérjük ./MOT/SZ ,M. POLI TIK A §§ A Magyar Országos Tudó3itó jelenti: A Nemzoti Egység fővárosi pártja e hó 16-i pártértekezletén Karaflábh Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester ós Schuler Dezső alpolgármester jc lenlétéLen Zsitvay Tibor pártelnök elnöklete alatt foglalkozott a székesfővárosi alkalmazottak fizetésiemé lésére és annak fedezetére vonatkozó közismert polgármesteri j av...slattal. Élérkvita után a párt kimondotta, hogy a székesfővárosi alkalmazottak, tisztviselők és munkások fizetésének a tervezett mértékben való felemelését ós a Beszkárt és a vízmüvek beruházási programjának a végrehajtását halaszthatatlannak tartja. Ennélfogva számos aggodalma ellenére is kény te len megs zavaaii & vizdij é3 a kisszakasz két ifilléres felemelését/annak a kifejezett fenntartás ával, hogy a székesfővárosi költségvetési hi ány ki küs zöbolós ében, a szerve" és tervszerű pénzügyi program megállapításában az autonómia irányító réezvételét tartja szükségésneko/MOT/n ..^