Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-03 [169]
TÖRVÉNYSZÉK /A VOLT VA0I POLGÁRMESTER SAJTÓPERE. Folytatás 1./ Ferenc Rudolf fegyőr arról vallott, hogy a volt igazgató háztartása részére a házidolgosai körülbelül tiz éven keresztül a fegyház raktárából kapták a szappant, cipőkenőcsőt és surlókefét. Ezeknek az elszámolásár°l nem tud e - Az uj igazgató urnái már nincs igy szokásban? - kérdezte az elnök, - Azóta uj rend van és nem a fegyházból adunk seprűt, "Majd több tanu arról vallott, hogy a volt fegyházigazgató háziszükségletére a fegyház daráltatott kukoricát. Erre a vádpontra vonatkozóan Marczinka Lajos szakértő'ugy nyilatkozott, hogy a darálás csak miniszteri engedéllyel történhet. Majd nyolc óra után néhány perccel az elnök a tárgyalást berekesztette,. Az összes tanuk kihallgatása ezzel véget éfrt, szombaton délelőtt 10 órakor egyes iratokat fog ismertetni a biróság, majd sor kerHl a vád-és védőbeszédekre c /faOT/G,L. HÍREK -^-A MÁRAMAROSVÁRMEGYEI EGYESÜLET legközelebbi összejövetelét december 4-én, szombaton este nyolc órakor az Erzsébet-szálló /Egyetem utea 4,/ különtermében tartja meg. Az egyesület elnöksége felkéri az egyesület tagjait és barátait az összejövetelen való megjelenésre, /M0T/T3 —-HALÁLOZÁS. Székelyhídi H a m m e r Dezsőné született Günther Mária néhai Günther Antal volt Igazságügyminiszter és kúriai elnök leánya pénteken délelőtt meghalt. Temetése hétfőn, december 6-án délután félhárom órakor lesz a farkasréti temetőben, /MOT/B Pro d o m o : Fenti halálozási hír szíves közléé ét kéri Pető Sándor, a Magyarság főszerkesztője, —-VOGÍÍÉ FÉLIX GRÓF BUDAPESTEN. A Société de la Nouvelle Revue de Hongrie legközelebbi előadója, V o g ü é Félix gróf vasárnap este érkezik meg Parisból Budapestre, ahol szerdáig maradó Hátfőn délben a francia követ ad villásreggelit tiszteletére,^ este pedig résztvesz a kormányzó névnapján rendezett operai díszelőadáson. Kedden délben Ottllk György vendége lesz és délután 3/4 6 órakor tartja meg előadását "Les Fpancals de mon temps" cimmel a Parlament delegációs termében, /MOT/B