Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-03 [169]
DR. KRESZ KÁROLY TÉBE-IGAZGATÓ ELŐADÁSA A COBDEN SZÖVETSÉGBEN, Előkelő és nagyszámú pénzügyi szakember jelenlétében tartott előadást a Magyar Oobden Szövetség rendezésében az Ernszt Múzeumban iv r e s z ^ároly dr. kincstári főtanácsos, a TE BE igazgatója az aktuális pénzügyi problémákról. Az előadóülésen Halasi Fischer Ödön elnökölt, aki megnyitójában a megjelenteket üdvözölte, valamint az illusztris előadót, akinek bel- és külföldi szakirodalmi tevékenységét ismertette 0 K r e s z Károly dr, bevezetőjében arról beszélt, hogy épp ugy, mint az 1Í33, év fordulóján, az volt a legfontosabb probléma, vájjon tul vagyunk-e" a-mélyponton, ma is ez a probléma foglalkoztatja a világ gazdasági és pénzügyi közvéleményét. Nagy vonalakban áttekintést nyüjtott az előadó a gazdasági fellendülés fokozatos fejlődéséről a világválság évei után, végighaladva az angol fejlődés fázisain, majd az amerikai fellendülés kezdeti nehézségein. Kimutatta, hogy a világkonjunktura az 1931* évtől kezdve 1937, derekáig töretlen vonalban halad felfelé, Mig azonban a dolláruralom alá tartozó területek és a font sterling-blokk a konjunktúra fázisába kerültek, Franciaország ipari fejlődése stagnált az utóbbi öt évben, aminél: oka az, hogy Franciaország erős küzdelmet vivott az aranyvaluta fentartása érdekében és az előnyt, amelyet a leértékelő országok elértek, deflációs intézkedésekkel igyekezett kiegyenlíteni. Végül Franciaország is feladata ezt a küzdelmet és csökkenteni volt kénytelen a frank árfolyamát, amely a régi Poincare franknak ma 5° százaléka. Ezután a világgazdaság irányadó államainak jelenlegi gazdasági helyzetét vizsgálta az előadó, hogy a jövő kilátásaira következtetéseket vonjon le. Anglia helyzete kedvezőnek mondható, A pénzpiac egészséges, bár a tőkepiacon a tartózkodásnak bizonyos jelei mutatkoznak. Az angol költségvetési helyzet megnyugtató képet mutat a fegyverkezési kiadások ellenére 0 Amerikában már kevésbbé kedvező a legutóbbi fejlődés. Az amerikai acéltermelés csökkenést mutat, mig a többi jelzőszámok augusztustól kezdve mutatnak kedvezőtlen képet, A legnagyobb a visszaesés az értéktőzsdén. Az amerikai tőzsde-bessz különböző kiindulópontokra vezethető vissza 0 Kétségkívül, hogy Rooseveltnek intézkedései és az ezév tavaszán inaugurált hitelpolitika döntő tényezői voltak a bessz előidézésének, Roosevelt a Federal Reserve rendszerhez tartozó bankok készpénztartalékánuk olyan növelését rendelte el, hogy ez a tagintézeteket arra indította, hogy nagyöeszegü állampapírokat dobjanak piacra, ami a részvénypiacon öreztette súlyos hatását. Az amerikai konjunktúra megtorpanásának másik előidézője az építőtevékenység kedvezőtlen fejlődése volt, A legújabb francia pénzügyi és közgazdasági helyzet ismertetése után arra a megállapításra jutott az előadó, hogy a mai gazdasági fejlődésnek helyzete lényegesen különbözik az 1929-31, évi válságot megelőző évek helyzetétől, hZ elmúlt nagy világgazdasági yálság egyik legfőbb oka a jóvátételi és szövetségközi háborús adósságokra vezethető vissza, amelyek felborították a nemzetközi fizetések rendszerét. Ma nem áll fenn az a túltermelés és a világkészletek felhalmozódása, amely az 1929-31, évi válságot megelőzte, mert a legutóbbi hónapok folyamán olyan jelentékeny áresések következtek be, amelyek csak kevéssel magasabbak, mint az ezév elején elismerten mérsékelt készletek. Az előadó azt a következtetést vonta le az ismertetett jelekből, hogy bár a jövő év folyamán bizonyos visszaeséssel cell számolni a világgazdasági helyzetben, általánosságban a gazdasági fejlődés további kedvező feltételei megvannak, A nagy figyelemmel hallgatott előadásért az elnöklő Halasi F i s c h e r Ödön mondott köszönetet az előadónak, /MOT/J