Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2

1937-11-29 [168]

ZU FÉRJGYILKOS ;SZONY.. ,/l. folytatás./ Zárt ajtók mögött hallgatta ki az elnök a fiatalkorú vádlottat is, majd szünet^után már a nyilvánosság mellett folytatta le a törvény­szék a bizonyító eljárást, az első tanú '." Antal kisgazda, az elhalt fivére arról vallott, hogy Wagner István brutális ember volt és több­ször előfordult, hogy éjnek idején kizavarta az egész családot az utcá­ra. Az eset alkalmával együtt voltak és együtt jöttek haza, Wagner Ist­ván erősen Ittas volt, szidta a feleségét, lökdöste,majd saját vendég­lőjének söntésében tovább ivott. Vele ls gorombáskodott s ezért otthagy­ta. Tizperc múlva sikoltozásra jött vissza, ekkor fivére már haldoklott,. Kezében volt a kés, Hogy mi történt közben, nem tudja, - Ha józan volt nem lehetett vele okosan beszélni? - kérdezte az elnöko - Nem! Ha ittas volt, mindenkivel gorombáskodott, ha józan volt, ami titkán történt meg, morózusan felelgetett és nem akart tudni semmi­ről, Az utóbbi időben mindennap kétszer is berúgott. Már reggel kezdett inni, délig "elázott", ezután lefeküdt, majd délután újból kezdte. Sok­szor más korcsmába is elment inni. Az asszony rendes, ód Igos no, és örö­kös rettegésben élt férje miatt, aki nem akart dolgozni, még egy kancsó bort sem akart a kezébe venni, A fiát is üldözte, a gyerek holtfáradtan jött haza munkából, de. nem h- gyta békében, otthon ls dolgoztatta s meg­történt, hogy a fáradságtól a söntésben, boroshordák mosása közben aludt el a fáradságtól. Aprói is hallottam, hogy bikacsekkel is verte az asz­szonyt, - Arról nem tud, hogy féltékenykedett a feleségére? -kérdez­te Traytler Endre dr,, az asszony védője, - Hallottam róla, de nem tudok semmit, amivel az asszony erre okot szolgáltatott volna, - felelte a tanú, Ezután Orsós Ferenc dr. és Vittray Antal dr. törvényszéki or­vosszakértők terjesztették elő egyöntetű véleményüket. Eszerint a kony­hakés'ás első szúrásnál átdöfte a tüdő ütőeret s ezzel feltétlen ^halá­los sebet ejtett. Wagner István halálát elvérzós okozta. A vizsgálat adatai szerint krónikus alkoholista volt, akin a halálos szúráson kivül más szúrt sebet is találtak, •uz elnök felmutatta a hatalmas konyhakést és a védő kérdésére orsós Ferenc dr. kijelentette még, hogy a szúrás az asszony részéről "indulatos cselekmény volt." Ezután egymásután hallgatta ki az elnök a beidézett tanukat. Rokonok, ismerősök, a közeli őrszobán szolgálatot telj esi tő tendőrök egyöntetűen vallották, hogy az elhalt izgága, durva, részeges ember volt. aki feleségét ütötte-verte és nem egyszer fojtogatta is. Állandóan az­zal fenyegetődzött, hogy kiirtja az egész családját. Ezzel szemben a vádlott asszonyt mindenki mint rendes, becsületes és szorgalmas nőt is­meri, aki örökös rettegésben élt és egyszer öngyilkosságot is el akart követni, A fiatalkorai vádlottra vonatkozóan valamennyien azt vallották, hogy rendes, szelid fiu, aki mindig dolgozott és keresetét az utolsó fillérig haza adta. Apja azonban állandóan üldözte és egyszer idegenek előtt megverte, A tanuk vallomását a vádlott asszony ég fia magábaroskadva, zokogva hallgatta, /Folyt,köv./ 85, • 1 c\/ÉI TÁR

Next

/
Thumbnails
Contents