Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2
1937-11-29 [168]
ZU SZÁLASI-ÜGY /4.folytatás./ minden vonalon. Az ügyészi vádiratok már-már elárasztják az országot. Nem lehet a nemzethez leghívebb férfiakkal szemben nemzetgyalázás és lázadás cimén vádakat konstruálni. 'Ki merészeli ezeket a férfiakat, a háború legendás hőseit lázadóknak becsmérelni?! Ezekre a vitéz katonákra a közelgő uj háborúban újra szükség lesz. Vájjon milyen tudattal induljanak el visszaszerezni az elveszett határokat, ha itthon esetleg megint csak a vádlottak padja és a börtön vár reájuk?) - Mélt°ztassék a hang élességén tompítani - szólt közbe az elnök. -Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar történelem legfényesebb alakjai mindenkor azok a férfiak voltak, akik a fennálló rendszerekkel bátran szembefordultak, sőt, ha kellett, mártírhalált szenvedtek. Alkotmányvédelem örve alatt itt egy kicsiny, saját érdekeit, főleg u saját zsebérdekeit védő társaság hangoskodik. Az ezeréves magyar alkotmány al-pja mindenkor a magyar nép akarata volt és az is marad, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem, Szálasi Ferenc a nép legszélesebb rétegeire akar támaszkodni, A népnek kétségtelenül megvan a joga, hogy ha szükségét látja, az alkotmányon ls változtasson. A sokat hangoztatott parancsuralomtól nincs mit tartania a nemzethü rétegnek; Szálasi különben is minden fontos kérdésre nézve meg akarja szavaztatni a népet, A liberális-demokrata uralom nem térhet vissza soha; nem akarjuk mógegyszer megélni, hogy a lövészárkokban "hátulról" robbantsanak szennyes propagandairatokkal! - Ez nem tartozik ide. Tessék a tárgyra térni, - szól újra az elnök, - Bírálni elvégre mindenkinek szabad, sőt szabad akár az államformán is változtatást javasolni, Szálasi Ferenc pedig nem tett egyebet. Alkotmányos uton, népszavazás utján kívánta a rendszert megváltoztatni, A földalatti szervezkedésről szóló híradások a mesék birodalmába tartoznak. Vájjon lehet-e lázadénak nevezni azt, aki az ősök tiszteletére és a katonás, fegyelemre intette hiveit?! Nem feledhetjük,, hogy a kereszténységtől kezdve úgyszólván minden jelentős politikai és' kultureszmét a nyugatról kaptunk. Hogy a jövő kiformálásában kinek lesz-döntő szerepe: ez még az idők méhében nyugszik. De annyi bizonyos, hogy amint a magyar nemzet egészséges érzéke-és életereje példának okáért a hübérrendszert átalakította a sokkal megfelelőbb várjobbágy-rendszerré, éppen ugy átformálhatja ezeket a legújabb nyugati, nagy ' eszméket is,- a saját céljainak megfelelően. A védő Szálasi Ferenc felmentését indítványozta. /Ky./ Negyedórás szünet után folytatta a törvényszék a főtárgyalást. Az utolsó szó jogán Szálasi a következőket mondotta: - Méltóságos elnök ur, mélyen tisztelt magyar bíróság! A vád a hivatalos álláspontot rögzitette le, a védelem pedig azt,- amelyet a nemzetnek ezen sorsdöntő óráiban vall. Én álláspontomban a következőket rögzítem le: A világháború megdöntött egy régi rendszert és egy újnak alapjait fektette le, E rendszernek szellemi részét én nemzeti szocializmusnak vallom. Ez koreszme, ;:mely ellen a magyar nép nem zárkózhatik el. Szálasi Ferenc elitélhető, félretehető, kiirtható minden eszközzel, amely a hatalom rendelkezésére áll,. De a koreszme jon, mert jönnie kell feltartózhatatlanul. Ahogy 1848-49-ben nem volt feltartóztatható az uj korszellem. Itt nem Szálasi Ferenc hiúságáról, személyi^beállítottságáról van szó, hanem a magyar nemzetről,, amely bizonyos tényekét tudomásul vett. Ha akármilyen fegyveres felkelést is s zi tanék, amely a korszellemmel ellenkezik, ki lennék irtva.. De nekem nincs szükségem ilyesmire, ilyen eszközökre,, amelyek megpróbáltatásoknak tennék ki a nsm nemzetet. Kijelentem, hogy ellenem egy politikai hajsza folyik és mindenben vállalom a felelősséget.. Tudom, hogy Isten,nemzetem és lelkiismeretem előtt bármikor a legteljesebb felelősséget vállalhatom.• Befejeztem. ^ Szem ák Jenő elnök Szálasi felszólalása után kijelentette, hogy a törvényszék permanens tanácskozásra vonul vissza és a tárgyalás folytatására délután öt órát tűzte ki, /MOT/ Ma...