Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2

1937-11-29 [168]

— ZU. SZÁLASI-tlGY /l.folytatás. / .* A ; A védő annakidején kérte, hogy a törvényszék intézzen megkere­sést a "belügyminisztériumhoz atekintetben: kérte-e Szálasi Ferenc a párt bejelentéaének tudomásulvételét, továbbá kérte, hogy a törvényszék keres se meg IBest*vármegye alispánját: adott-e engedélyt a pártprogram és a röpiratok terjesztésére, A törvényszék annakidején ugy'határozótt, hogy a kérdéses közigazgatási iratok beszerzését rendeli el, A mai tárgyaláson Szemák Jenő dr, táblai tanácselnök ismertette a belügyminiszter átiratát, mely szerint Szálasi Ferenc 1935 májusában a belügyminisztériumnak bejelentette a párt megalakulását és csatolta a "Cél és követelések" cimü röpiratot, amely a párt programját tartalmaz­za, A bejelentés érdemi elintézést nem nyert, mert politikai párt alapí­tásihoz engedély nem szükséges, tehát a minisztérium határozatot nem ho­zott, A szervezkedés ellen 1937 áprilisáig kifogást nem emeltek, ekkor azonban a párt működését be kellett tiltani, mert olyan mozgalmat, ka­tonai jellegű szervezkedést folytattak, amely az ország törvényes rend­jét veszélyeztette. Ismertette az elnök Pest vármegye alispánjának átira­tát is. Eszerint Szálasi Ferenc a pomázi választókerületben képviselője­löltként fellépett és ekkor engedélyt kért, hogy "Cél és követelések" cimü nyomtatott füzetet, valamint öt röplapot terjeszthessen. Az alispán a politikai tartalmú tanulmánynak és a röplapoknak a terjesztését meg­engedte* Megállapította S z emák Jenő dr, tanácselnök, hogy a "Cél és kö­vetelések" cimü nyomtatvány és az öt röplap tartalmát a királyi ügyész­ség vád tárgyává tette, Szemák Jenő dr.' táblai tanácselnök az iratok ismertetése után határozatot hirdetett, mely szerint az 1937 április 16,, vagyis a párt fd. oszlatása előtt elkövetett cselekményekért emelt vádak ügyét, az 1937 áprilisa, a pári/f eloszlí tása után elkövetett cs elekményekért emelt vádaktól elkülöniti es jelenleg csak az első vádiratban foglaltak miatt vonja felelősségre Szálasi Ferencet. A határozat ellen vitéz dr. Tamásy László ügyészségi alelnök semmisségi panaszt jelentett be, Kiss Géza dr. védő a határozatot tudomásul vette, Tamásy László dr, ügyészségi alelnök bizonyitáskiegés zitési in­dítványt terjesztett- elő, kérte: rendelje el a törvényszék Oláh Árpád­nak a tanukénti kihallgatását, Kiss Géza dr. védő kérte, hogy zárt tár­gyalást rendeljen el a törvényszék, hogy bizonyitáskiegésszités i inditvá­nyát megokolhassa, A törvényszék mielőtt a vád képviselőjének indítvá­nya felett döntött volna, a védő kérelmének helytadott, A védő zárt ajtók mögött indokolta meg azt, hogy a bizonyitáskiegészitési indítvá­nyának tartamára zárt tárgyalást kér. A törvényszék a védő indítványának helytalott és zárt tárgyalást rendelt el, amelyen a védő az inditványa^ it előterjeszti. /Folyt.köv./ P.

Next

/
Thumbnails
Contents