Magyar Országos Tudósító, 1937. november/2
1937-11-29 [168]
«*- oZAL^SI FERENC ALLAMFELFORGÁTASI BUNPERÉNEK "TÁRGYALÁSA . • Ez év tavaszán Szálasi Ferenc nyugalmazott őrnagyot államfieiförgatás gya nuja miatt letartóztatták és tiz napig fogságban is volt. Később szabadlábra került, majd újból eljárás indult ellene, letartóztatták s a tábla helyezte szabadlábra, A királyi ügyészség Szálasi Ferenc ellen államfelforgatás, sajtó utján elkövetett államfelforgatás, nemzetrágalmazás és lázitás miatt vádat emelt s az egyesitett ügyeket a mult hónap elején kezdte tárgyalni a büntetőtörvényszék Szemák Jenő dr, táblai tanácselnök vezetésével. A tárgyalást annakidején félbeszakították és a folytatólago: tárgyalást a biróság a mai napra tűzte ki. A mai tárgyalást a büntetőtör vényszék épületének nagy esküdtszéki termében tartották meg, ahot>a csak azok léphettek be, akiknek jegyük volt. A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt s az érdeklődők sorában volt Puky Endre, a közigazgatási biróság elnöke is, aki titkára, Szabolcska Mihály dr. biró kíséretében jelent meg, A tárgyalást több országgyűlési képviselő, számos magasrangu biró és ügyész is végighallgatta. Még a mult tárgyaláson ismertették a királyi ügyészség mindkét vádiratát, A z egyik vádiratban államfelforgatás bűntettével, továbbá az országgyűlés elleni lazítással vádolja őt a királyi ügyészség. A másik vádiratban sajtó utján elkövetett államfelforgatás bűntettével, valamint; nsmzetrágalmazással vádolja az ügyészség Szálasi Ferencet, A sajtó utján elkövetett bűncselekmények miatt az 1937 áprilisa óta kiadott röpiratokkal kapcsolatosan emelt vádat az ügyészség. Az államfelforgatés büntette miatt emelt vádban a királyi ügyészség többek között a következőket mond ja: - Szálasi Ferenc 1935-ben a Hemzet Akaratának Pártja elnevezés alatt olyan politikai pártot alapított, illetve olyan szervezkedést indi tott, amelynek céljául tűzte ki a közhatalom kizárólagos, teljes átvételét, parancsuralom létesítését és ennek utján az ország állami, társadalmi és gazdasági berendezkedésének a történelmi alkotmány és az eddigi, törvényes rend teljes megsemmisítésével járó "legteljesebb és leggyökere sebb újjáépítését" - amely uj államrendfezarben az áldsala kidolgozott alkotmány elvei szerint államfő, nádor, államvezérkor, államtanács, alkotmánybíróság elnevezésű szervek volnának a főhatalom tényezői és a társade Imi és gazdasági rend "iparral rendelkező magasfoku parasztállammá" alakulna át, A célkitűzés megvalósítására tagokat'toborzótt, tőlük esküt, illetve fogataimat vett ki, majd 1937 elején a hatalom gyors, teljes és erőszakos birtokbavételére szolgáló oly "mozgalmi harcutasitást'dolgozott ki és irt elő, amelynek értelmében katonai vasfegyelem alá re.;., delt szervezett erővel akarta a parlamenten kivüli véres, kikerülhetett len kíméletlen harcot megvivni a parlament és a mai alkotmányos tényezők ellen a hatalom teljes, osztatlan átvételéig. Azzal is megvádolja az ügyészség Szálasi Ferencet ebben a vádiratban, hogy az alkotmány egyik főintézménye, az országgyűlés ellen lázított. A másik vádiratban sajtó utján elkövetett államf elf orgatas büntette miatt azért emelt vád: t az ügyészség Szálasi ellen, mert a .nyugalmazott őrnagy a párt feloszlatása után is sajtó utján hirdette ugyanazokat az eszméket, amelyek miatt a királyi ügyészség az első vádiratban vádat emelt. NemzetrágaImazás miatt is vádat emelt az ügyészség, mert ezekben a röpiratokban olyan valótlan tényeket állított, amelyek alkalmas ak arra, hogy a magyar állam és nemzet megbecsülését csorbitsák és hit elét sértsék, A mult tárgyaláson Szálasi Ferenc tagadta bűnösségét, elmondotta, hogy még 1935 márciusában megirta "Cél és követelések" cimü röpiratát, amely a pártprogramot és mindazt tartalmazza, amiért a királyi ügyészség most vádat emelt, annakidején a párt megalakítását a belügy.miniszter tudomására hozta és bejelentette a rendőrfokapitányságnak is, A pártprogramot tartalmazó röpiratot a bejelentéshez csatolta, Később, amikor a pomázi kerületben...országgyűlési képviselőjelöltként fellépett, a vármegye alispánjától engedélyt kért a pórtprogram és öt röplap terjesztésére, A pártprogramban mindazok bennfoglaltatnak,amelye 1 miatt az ügyészség őt megvádolta., kz alispán ez év márciusában a pártprogram és'a hasonló tartalmú röpiratok terjesztésére^hatósági enge dél, adott neki* Szálasi lerenc egyébként tagadta, hogy erőszakosan akarta programját keresztülvinni. /Folyt..köv ./ P.