Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1

1937-11-15 [167]

AZ OTI KÖZGYŰLÉSE, Vasárnap délelőtt 9 órakor nyitotta meg a Budai Vigadóban vitéz H u s zár Aladár dr. elnök az OTI rendes évi közgyűlését. Meg- ' nyitójában üdvözölte a kormány képviseletében megjelent Lengyel Ervin dr. miniszteri tanácsost, a MABI képviselőit, Zsembery István dr e elnököt és Hindy Zoltán dr, igazgatót, valamint a Hajózási Betegségi Biztosító In­tézet képviselőjét, dr, Langsch József igazgatét e Beszéde további során megköszönte az önkormányzatnak az elmúlt közgyűlés óta kifejtett munkássá­gát, különösen kiemelte az intézet vezérigazgatójának, dr. Horváth István­nak a munkáját, aki komoly szociális szellemről tett ténykedéseiben tanú­bizonyságot, Visszautasitotta azokat a támadásokat, amelyek az OTI-t az utóbbi időben érték a amelyek rosszakaratuan bírálják az intézet működé­sét u Utána Horváth István dr, vezérigazgató számolt be az intézet 1936 c évi működéséről, bemutatta az 1936 0 évi zárszámadást és az 1938 u évi költségvetést. Részletesen megindokolta azokat az okokat, amelyek következtében az egye3 biztositáoi ágakban deficit mutatkozik. Ugyancsak rámutatott arra, hogy a szolgáltatások igénybevétele terén fo­kozott, igények jelentkeznek s Bejelentette, hogy az OTI 12 millió pengő körüli összeget fizet ki egy év alatt táppénzben 0 Egy év alatt 110,000 biztositottat részesit kórházi ápolásban, több mint 7,000 tüdőbeteget egy évig terjedhető szanatóriumi ápolásban, 23,000 magyar anyát terhessé­gi, gyermekágyi és szoptatási segélyben, 9 a 703-an részesülnek már öregsé­gi, rokkantsági, özvegyi és árva-járadékban és öregségi biztosításban már eddog 3,155r000 pengőt fizettek ki. Beszámolt az öregségi ágazat mintegy 130 millió pengős vagyonának elhelyezéséről, amelyből kitűnik, hogy az utóbbi két év alatt az intézet 14 milliónál cöbbet szavazott meg építke­zésekre, A továbbiakban a vezérigazgató is visszautasitotta azokat a tá­madásokat, amelyek az OTI-t tendenciózusan érik, holott az orvosok a tu­domány mai állása szerint a legtökéletesebbe, nyújtják. Beszámolt arról is a jelentés, hogy Magyarországon 336 biztosítottra jut egy orvos, szem­ben a külfölddel, ahol ez az arányszám sokkal kedvezőtlenebbe, 1933-ban naponta 4 0 931 tag részesült kórházi ápolásban., 1937 s első felében már 8,100, Jelenleg 14 építkezés van folyamatban és további 16-tal lehet szá­molni. Folyamatban van többek között a baleseti kórház, a betegségmegál­lapitó állomás és rendelőintézet építése, a Visegrádi- -utcai rendelő, a budai rendelő építése, valamint több vidéki székház építése is, A támadá­sokkal kapcsolatban megemlítette a vezérigazgató, hogy az egyes eseteket kiragadva, nem szabad általánosítani akkor, amikor az egyes esetekben nem állanak fenn teljes mértékben azok az okok,, amelyeket az intézetnek tulajdonítanak, Ugy a társadalom, mint a sajtó részéről tárgyilagos kri­tikát kér ö A közgyűlés tagjai nagy tapssal fogadták a vezérigazgató beszámolóját, aki után elsőnek C h o r i n Ferenc, a GYOSZ elnöke szó­lalt fel a nagyipari munkaadók részéről. Megemlékezett arról, hogy ebben az évben harmincéves a társadalombiztosítás és tízéves az öregségi biz­tosítás,; Megállapította, hogy ugy a társadalombiztosítás, mint az öreg­ségi biztosítás elrendelése őszinte örömet váltott ki nemcsak a munkavál­la lók, de a munkaadók között is. Fontosnak tartja a gyakorlati szempon­WL tok közül, hogy az önkormányzatnak vessék alá a tisztviselőket és hogy fj az öregségi biztositás tőkéjét ugy helyezzék el, hogy az minél előbb I visszajusson a gazdasága élet vérkeringésébe és hogy értékálló módon \ biztosittassék, /Folytatása következik*/

Next

/
Thumbnails
Contents