Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1
1937-11-15 [167]
/AZ OTI KÖ'ZGYÜIÉSE. Folytatás 1,/ |8 Hálával emlékezett meg azokr°l, akik a biztosítást megteremtették és azokról, akik sokszor támadásokkal szemben ma is előbbreviszik annaxc ügyeit, A költségvetést elfogadja, Chorin Ferenc felszólalása után Peyer Károly országgyűlési képviselő emelkedett szólásra, hogy a munkavállalók álláspontját ismertette. Kifogásolta, hogy a javaslatokat a felügyeleti hatóság lassan tárgyalja, sőt néha az OTI ügyvitele sem törődik az önkormányzat határozataival. Ugyancsak kifogásolja, hogy tulsok a felügyelet és a felelősséget egymásra tologatják. A felügyeleti hatóságok intézkedései néha tetemes kárt okoznak az OTI-nak, Kimondotta egy rendelkezés, hogy azokat az orvosokat, akiknek megélhetése egyéb jövedelmükből biztosítva van, az OTI bocsássa el. Az OTI minden felmondás nélkül elbocsátotta ezeket az orvosokat, akik azonban perrel éltek és a pereiket meg is nyerték, mert a rendelet nem mondta ki, hogy az elbocsátott orvosok nem élhetnek kártérítési igénnyel,, Beszélt a konjunktúráról, amely csak a teimelésben jelentkezik, a munkabérekben nem, A 1938, évi költségvetésben szerinte számolni kell azzal az összeggel is, ami nem fog befolyni. Nem akar általánosítani, de lehetetlen állapot, hogy 59,5 millió pengő legyen a hátralék, amelyet végeredményben már levontak a munkások fizetéséből. Megállapította, hogy a nagyipar sokkal inkább eleget tesz fizetési kötelezettségének, mint a kisipar, A törvénynek idevonatkozó rendelkezéseit kíméletlenül kell alkalmazni^ Nem lehet amnesztiát alkalmazni, mert ezzel szinte >Jriztatják a munkaadókat a nemfizetésre. Megállapította és példákkal igazolta, hogy vannak egyes vidéki háztartási munkaadók, akik nyolc év óta egy fillér járulékot sem fizetnek. Beszélt arról a felterjesztésről, amelyben azt kérték a minisztertől, hogy engedélyezze bizonyos munkáknak géppel való elvégzését. Ez nem jelentené a tisztviselők károsodását, mert nem lehet a jelenlegi primitív módszerekkel számfejtéseket ellátni. Tűrhetetlen, hogy kisebb beosztású tisztviselők bizonyos társaságok megbizottaiként jelentéseket küldjenek feljebbvalóikról a Ez az intézet destruálását jelenti. Kifogásolta, hogy a felügy életi hatóságok fejetlenül intézik az OTI ügyeit és hogy a székházépítéseknél pénzpazarlás folyik*- Beszélt a rendelőkben használt hangról, néhol az orvos olyan hangot üt meg a beteggel szemben, ami nem méltó hozzá s aminek a hatására megszűnik az orvossal szemben kivánt bizalom. Az OTI-ügyek intézésében a bürokratizmus akasztja meg a gyorsaságot és drágítja meg az adminisztrációt, Túlságosan komplikáltak a szolgáltatások és a biztosítottak néha másfél napig várakoznak, mig igénylésükhöz jutnak. Az eljárásokat egyszerűsíteni kellé Megemlékezett ugyancsak az öregségi biztosítás tőkéjének elhelyezéséről, amelyet szerinte is értékállóan kell biztosítani. Nem lehet a mezőgazdaság fentartására és idegenforgalmi érdekek hangoztatá sával szállodaépítkezésekre felhasználni ezeket az összegeket. Megemlített egy esetet, amikor olyan valaki kért szállodaépítésre kölcsönt, akiről az amnesztia-bizottságban kiderült, hogy teljesen tönkrement és hátralékainak felét el kellett engednie Szükségesnek tartja ezzel szemben, hogy az intézet munkáslakásokba , különösen egy szoba-konyhás lakásokba fektesse az öregségi járulékok tőkélt« Az OTI ügykezelésénél minden politikát mellőzni kell, különösen a pártpolitikát, mert az intézet csak egy politikát űzhet, a szociálpolitikát,, Benyújtotta Peyer Károly pártja munkavállalóinak határozati javaslatait^, Peyer Károly után F ü r e d f. Lajos a kisipari munkaadók nevében beszélt és visszautasította azt, mintha a kisipari munkaadók rosszakaratból nem fizetnék járulékaikat 0 Nemcsak kisipari munkaadók vannak hátralékban, hanem nagyiparosok is, A rendszerben van a hiba és ő is :,. megállapította, hogy azokat részesitik előnyben, akik nem fizetik járuléy\ kaikat a pontos fizetők rovására* Indítványozta, hogy csak azoknak adja\\j nak fizetési kedvezményt, akikről megállapítható, hogy nem rosszakarat| | ból maradtak hátralékban* A költségvetést nem fogadta el 0 I /Folytatása következik,/