Magyar Országos Tudósító, 1937. október/2
1937-10-28 [166]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Lf t törvényszéki kiadás. Budapest, 1937. október pl ÍTÉLŐTÁBLA TELJES ÜLÉSE, LÁZÁR MINISZTER BESZÉDE. - Az életnek vannak uapos és borús pillanatai, - kezdte beszédét az igazságügyminiszterr Egy tisztességben és megbecsülésben végigólt életnél talán még a búcsúzás pillanatába is vegyülhet olyan napsugár, amely a búcsúzást kevésbé fájdalmassá teszi. A királyi Ítélőtábla teljes ülése b ucsuzik most nagyérdemű elnökétől. Nem az én feladatom, hogy ónagyméltoséa ának birói működését méltassam. Engem az a szerencse ért, hogy korai fiatalságomtól a meleg tisztelet és baráti szeretet szálai fűzték össze családunkat is, hivatalosan is és magánemberként is láthattam őnagyméltósága életpályáját. A büntetőjog tudós müvelője, a bíróságoknak nagy organizálóképességgel felruházott vezetője s végül az ország több mint fele bíróságát felölelő, az ország legnagyobb Ítélőtáblájának vezetőjeként t ett tanúságot kiváló képességeiről. - Nem kívánok most'az ő lelki tulajdonságaival foglalkozni, erre lesz hivatottabb tolmácsoló. Csupán egyre kívánok rámutatni, arra, hogy ugy is mint a tábla elnöke, ugy is mint az ügyvédvizsgáló bizottság elnöke, teljesen át volt hatva ónagyméltósága attól a nagy kötelességérzettői, amely az ilyen magas vezető pozícióban lévő férfiút, aki a jövőért is felelős, kell, hogy áthasson. Szeretetteljes gonddal figyelte a fiatal ság munkáját és válogatta ki azokat, akik hivatottak lesznek ennek a birói t estületnek mocsok;-alan, tisztes működését a jövőben folytatni. S az a szeretet, amellyel a fiatalságot figyelte és körülölelte, gyümölcsöket terem az igazságszolgáltatás terén is, mert azok, akiket szeretettel vett körül, ezt a gondosságot és szeretetet a pontos kötelességteljesitéssel fogják viszonozni. • Degré Miklós hüsésges Sáfárja volt azoknak a talentumoknak, amelyekkel az Úristen megáldotta^ hiv szolgája volt nemzetének, nagy bir'ó és kiváló adminisztrátor volt. S amikor én most' tőle itt hivatalos minőségemben bucsut veszek, egyszersmint kedves kötelességet teljesítek. Azok az érdemek, amelyek-et ónagyméltósága szerzett, méltánylást találtak a legelső magyar ember, a kormányzó ur ofő&éltosága előtt is s én annak az elismerésnek tolmácsolásául, amellyel őfőméltósága az elnök ur működését kisérte, most búcsúzóul átnyújtom néki az első osztályú magyar érdemkeresztet, amelyet 'őfőméltósága adománycEott számára, 1 Disz és megbecsülés egy ilyen magas kitüntetés azoknak, akik kapják, disz és megbecsülés egy ilyen magas kitüntetésnek, ha olyan ember kapja-, mint Degré Miklós. /MOT/ XH. — KOZVESZELYU RONGÁLÁS A VILLANYÓRÁN. A királyi ügyészség közveszélyü rongálás miatt emelt vádat dr, Gercely /Grunwald/ Arnold fakereskedő ellen, aki a vád szerint mult év - szeptembe^iL^J^lt 1 ^ 1 Jegyáramhoz Jusson, az Ipoly^utca 11. számú házban lévő faüzemében az árammérőt lezáró plombát feltörte és az áramot be*- j kapcsolta. Dr. Gergely ügyét ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Márton Nándor dr, elnöklésével működő tanácsa, ^ f akereskedő nem ismerte oe bűnösségét. Tagadta, hogy hozzányúlt az ólomzárhoz. ' J - A rendőrségen beismerő vallomást tett, - jegyezte meg az elnök, - ibz igaz, de azért tettem, mert azt hittem, hogy ez csak kihágás, - válaszolta a vádlott, aki elmondta, hogy az eljárás miatt kellemetlen percei aoltak és szabadulni akart a további kihallgatásoktól s azért ismerte be a cselekményt, T- M T/ A ^rvényszék meghallgatta a villanytársaság megbízottjait, maid Lányi János dr. kir. ügyész vádbeszéde után bűnösnek mondta ki dr. heW il I hLIÍ?' 26 ^* 1 £ 8 ?l? k ?í n y b i n s ezért e Syheti fogházbüntetésre itélte, j ogerősf/M^T/ llf J P^aidőre felfüggesztette. Az itélet nem '