Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2
1937-03-23 [160]
RABLÁSÉRT - ÖTÉVI SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZ. Paraszt János harmincötéves asztalossegéd évek °ta munka nélkül volt, ezért elhatározta, hogy lopás utján szerez pénzt magának, 1935 őszének egyik napján magához vette öt darab álkulcsát, tolvajlámpását, hátizsákját és négy golyóra töltött Prommer-pisztolyát és - lopni indult. Színhelyül Rákospalotát választotta ki, ahová Budapestről villamossal utazott s a végállomásról gyalogszerrel folytatta _ találomra - az útját. Moskovics Jenő kereskedő házénak padlásán, éppen akkoriban nagyobb mennyiségű ruhaféle volt kiteregetve száradás végett. A munkanélküli asztaloslegény ezt az utcáról meglátta, egy óvatlan pillanatban behatolt a kérdéses ház udvarára, fellooódzott a padlásra, amelynek ajtaját álkulcsainak egyikével nyitotta fel. A padláson hirtelen összeszedte a kezeügyébe eső nagyobb fehérnemüdarabokat, de a hátizsákjába már csak egy pór darabot tudott belegyömöszölni, mert Moskovics, aki a szokatlan neszre gyanút fogott, baltával és petróleumlámpával a kezében váratlanul megjelent a padlásfeljáró ajtajában, - Takarodj le innen - kiáltott rá Paraszt a kereskedőre - mert nyomban agyonlőlek, Moskovics, revolver hiányában, visszavonult, de az udvarra érkezve rácsapta a padlásajtót a betörőre, feleségét pedig rendőrért szalasztotta. A kereskedő olyan erősen feszitette neki a vállát a padlása j tónak, hogy a betörő minden erőfeszítése ellenére sem tudott kiszabadulni. Paraszt, elfogatásátói tartva, hirtelen az ajtón keresztül rásütötte revolverét Moskovicsra, de a golyó, szerencsére, nem talált. A kereskedő azonban erre elengedte az ajtókilincset, ugy hogy Parasztnak sikerült az utcára kiszöknie; itt azonban a járókelők segítségével hamarosan elfogták, sőt a lopott holmit is megtalálták a háti zsákjában. Paraszt János a pestvidéki törvényszék elé került, ahol megállapították, hogy különböző lopásokért már négy izben volt jogerősen megbüntetve.A törvényszék a vádlottat; beismerő vallomása, valamint a terhelő bizonyítékok alapján rablás bűntettében mondta ki bűnösnek és hétévi fegyházra itélte el. A budapesti tábla most a vádlott büntetését szigoritott dologházban szabta meg, aminek legrövidebb időtartamául öt esztendőt állapított meg A tábla az ügyben jogerősen itélt. /MOT/ Ky. •-—EGYHÓNAPI FOGHÁZ UTÁN - JOGERŐS FELMENTÉS. Bedő István mint az egyik borotva-nagykereskedő cég ügynöke a reklám kedvéért egyes borotvapengéket, amelyeknek a forgalmi értéke 15 -16 pengő körül mozgott, 5 -6 pengőért bocsájtott áruba. A meg rendelő j egy ek közül néhányat azonban utólag 15 -16 pengőről állitotta ki. Bedő István ellen emiatt magánökirathamisitás vétsége cimén bűnvádi eljárás indult meg és az elsőfokú bíróság az ügynököt a terhére'rótt vétségben bűnösnek mondotta ki s egyhónapi fogházbüntetéssel sújtotta, A tábla azonban megsemmisítette ezt az Ítéletet és Bedőt a magánökirathamisitás vétségének vádja alól felmentette azzal a megokolással, hogy az ügynök a kijavított megrendelő j egy eket végeredményben nem használta fel s igy tulajdonképpen senkit sem károsított meg. A tábla megállapította, hogy a kérdéses borotvapengék forgalmi ára egyébként is a megrendelőjegy eken feltüntetett összegekkel volt megegyező, - Az ügy végsőfokon a kir. kúria elé került , amelynek Polgár Viktor-tanácsa most a bejelentett semiségi panaszok egyidejű visszautasítása mellett, a kir. tábla felmentő Ítéletét jogerősen helybenhagyta. /MOT^Krr.