Magyar Országos Tudósító, 1937. március/1
1937-03-11 [159]
EGY MAGÁNHIVATALNOKNŐT TÖBBRENDBELI MAGÁNOKIRATHAMISITASÉRT EGYÉVI .PETÖNRE ÍTÉLTEK. egele Gyuláné harmincegyéves magántisztviselőnő havi 24o pengő fizetéssel egy vidéki épitkezési vállalat titkárnője volt. A férje évek éta állás nélkül tengődött s igy a fiatal asszonynak öt is, de meg ezenkívül édesanyját, beteg nővérét, valamint a saját gyermekét is ebből a pénzből kellett eltartania. Regeiéné ilyképpen a havi fizetésével kijönni sehogyan sem tudott s lassanként az az elhatározás érlelődött meg benne, hogy akármilyen módon, akár bűnös uton is, pénzt fog szerezni. A tisztviselőnő négy éven keresztül a cég által eladott építési anyagok vételárának egy-egy részletét nem fizette be a pénztárba, hanem a saját céljaira használta fel. Ezért az utalványokat utólag nagyobb összegekről állította ki s a differenciát megtartotta magának. A vállalatnál egy általános rovancsolás kapcsán rájöttek a bűnös manipulációkra és a megtévedt titkárnő ellen bűnvádi feljelentést tettek. A budapesti büntetotorvényszék tárgyalta első fokon az ügyet s a bizonyitási anyag adataiból megállapította, hogy a vádlott összesen körülbelül 18-19ooo pengő kárt okozott a vállalatnak. Az elsőfokú biróság Regele Gyulánét folytatólagosan elkövetett sikkasztás és többrendbeli magánokirathamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek s összbüntetésül egyévi börtönre ítélte, A budapesti tábla Csonka-tanácsa ezt az Ítéletet helybenhagyta. A tábla Ítélete még nem jogerős. /MOT/ Ky. ELITÉLTEK EGY BETÖRŐBANDÁT. A büntetőtörvényszék Fonyódy-tanácsa ma tárgyalta Völgyes! László állitó1 agos festőművész és három társa bűnügyét. A vád szerint mult év decemberében gróf Károlyi Antal Scitovszky-tér 2 számú házban lévő lakásának ajtaját álkulccsal ki akarták nyitni, hogy kifosszák, azonban a házfelügyelő észrevette a készülő bűncselekményt, bezárta a kaput és rendőrnek adta át Őket. Völgyesi ezenkívül - a véd szerint - Tóth István Muzeum-körut 31 száii u házban lévő lakásába betört és onnan különféle ruhaneműt és egyéb ingókat, közel : i looop engő értékben ellopott. Még egy betöréses lopást is terhére ir a kir, ügyészség: ez esetben Wahrmann Zoltán Kecskeméti-utca 2 számú házban lévő üzletébe hafcclt be ős több, mint 4ooo pengő értéket képviselő szöveteket, öltönyöket, kabátokat és különféle ingóságokat zsákmányolt. Völgyesivei szemben a királyi ügyészség üzletszerű lopások vádját emelte, tekintettel arra, hogy már többször volt büntetve, Vádlott-,társai: Balog Károly állásnélküli szerelősegéd; Öszterreicher József kereskedő ős Klios Gyula állásnélküli kőmüvessegéd. A vádlottak valamennyien tagadták bűnösségüket. Azzal védekezt ek, hogy véletlenül találkoztak össze a Scitovszky tér 2.számú házban, n em akartak sehová se betörni. Völgyesi a terhére rótft másik két büncse1 ekményt is tagadta, Kihallgatták a tanukat, köztük a ház felügyelőjét, aki felismerte a négy gyanús férfiben a betöréses lopásra készülő tolvajokat, akik egyikénél találtak, is egy be törőszerszámmal ós álkulccsal telitett táskát , A bizonyitó eljárás lefolytatása, valamint Kertész Jenő dr. királyi ügyész ós Traytlor Endre dr,, ifj, Krausz István védők felszólalása után a törvényszék mind a négy vádlott bűnösségét megállapította és Völgyesi Lászlót másfélévi, Kucs Gyulát tizhónapi, Balog Károlyt ós Oszeterreicher Jdzséfet hat-hathónapi börtönbüntetésre itélte. Az itélet nem jogerős,/MOT/Sy