Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1
1937-02-04 [157]
•' EREDMÉNYESEN LÜKÓDIK A KISIPARI KIVITELI INTÉZET. Az iparügyi minisztérium, Budapest székesfőváros és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közös támogatásával létesült Kisipari Kiviteli Intézet végrehajtóbizottsága dr. E b e r Antal kamarai elnök elnöklete mellett - dr. báró Kruchinct Károly miniszteri osztályfőnök és dr, bár° Babarozy István székesfővárosi tanácsnok, társelnökök, valamint az iparügyi minisztérium, a főváros és a kamara kiküldötteinek részvételével-tartotta meg első ülését. Éber Antal megnyit 0 jaban hangoztatta, hogy a kisipari kivitel terén lehet eredményeket elérni, ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a kisipari exportőrök legalább ugyanabban a kiviteli támogatásban részesüljenek, mint a többi exportáló vállalatok. Ezután az ügyvezetőség terjesztette elő jelentését, amelynek során beszámolt arról, hogy a kisiparosok részére nyújtott információk, felvilágosítások, a kivitellel kapcsolatos adminisztrációs munka elvégzése és a hivatalos eljárás vállalása mellett az intézetnek működése kiterjedt: 1,/ a kisiparnak kivitelre való megszervezésére, 2,/ a piackutatásra és külföldi vevők szerzésére, 3,/ a kisipari kivitel finanszírozásának megoldására. Amennyiben lehetséges, az intézet igyekszik a kisiparosokat egyénenként bekapcsolni a kivitelbe, számos esetben azonban, különösen mikor nagy megrendelések egyöntetű lebonyolításáról van szó, ez csak^fisiparosoknak szövetkezetbe, vagy alkalmi társulásba való tömörítésével érhető el. Ennek azért van fontossága, mert ilymódon elkerülhető, hogy esetleg több kisiparos ugyanannak a külföldi cégnek tegyen ajánlatot és különböző árak megállapításával egymásnak versenyt támaszszon, a külföldön elérhető árat rontsák. Részben a már meglévő, részben pedig az intézet kezdeményezésére a következő szakmákban működnek olyan szövetkezetek, amelyek a kivitel szempontjából tekintetbe jönnek: bőrkeztyü, böröndös- és bőrdiszmüáru, női konfekció, vas- és fémáru, kötszövött áru, férfiszabó. Ezenfelül alkalmi társulás látszik a paszományiparban és tárgyalások vannak folyamatban más iparágakban is. A szövetkezetek a szakmabeli kereskedelemmel mindenkor a legnagyobb harmóniában működnek. A piackutatással kapcsolatban az intézet külföldi összeköttetéseinek felhasználásával nemcsak levelezés lebonyolításával és minták kiküldésével szerzett konkrét megrendeléseket, hanem örvendetesen állapitható meg, hogy ma már az intézet propagandájával elérte azt, hogy a Magyarországot látogat" külföldi cégek bevásárlói mind nagyobb számban keresik fel az intézet helyiségeit és számos esetben azonnal rendeléseket adnak fel az intézethez behívott kisiparosoknak. A kivitel finanszorizását az intézet aképpen könnyiti meg, hogy a rendelkezésére álló szüle anyagi keretek figyelembevételével del credere-t vállal a megrendelés bizonyos százalékáig és igy teszi lehetővé kölcsönök folyósitasát. Megállapíthat 0 , hogy a kisipari termékek egyik legjobb piaca Anglia, ahova a most lezáródó tavaszi szezonban körülbelül 32,000 pengőértékű keztyüt, 15,000 pengő értékű női bőrtáskát vitt ki a magyar ipar. Többezer pengő értékű játékáru, gomb, fésű, venyigeolló, arany- és müötvösáru, puderdoboz, cukorfogó,•izzólámpa-mattirozópor, női kabát, köpeny és ruha, balettcipő, stb, szállíttatott Angliába, Svédországba, Hollandiába, Jugoszláviába, Egyiptomba, Romániába, stb, ezenfelül a kiküldött minták alapján számos cikk kivitelére van kilátás. Több hozzászólás után a végrehajtóbizottság elhatározta, hogy az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron az intézet külön pavillonban fogja bemutatni mindazokat a kis ipari termékeket, amelyeket már exportálunk, vagy amelyek iránt külföldről kereslet mutatkozik, /MOT/B /?,