Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-11 [157]

EGY MAGÁNTISZTVISELŐ ZSAROLÁSI BŰNÜGYE. Kósa Lajos magántisztviselő, aki hírlapíróként szerepelt, zsarolás vétsé­gének vádjával terhelten állott ma délelőtt a büntetőtörvényszék Fonyódy­tanácsa előtt, A vád szerint Bor / * . Károly bornagykereskedőtől 5oo pen­gőt követelt az általa k-épviselt Magyar Közélet cimü lap számára azzal, hogy ha nem ad fel 1137-én összegű hirdetést, a lap leközli a Boschánm néz­ve súlyosan kompromitáló sajtóközleményt, A vádlott nem ismerte be bűnösségét. Elmondta védekerés ebén, hogy egy cikket hoztak a laphoz, amely arról szólt, hogy BosQhjén súlyos visszaéléseket követett ej, •-. ­- A szerkesztőm utasítására - vallotta Kósa - felhívtam telefo­non Boschánt és megmondtam, hogy informálódni szeretnék a cikkbeh foglal­tak tekintetében. Boschón erélyesen megcáfolta a vele kapcsolatos kompro­mitáló állításokat, majd személyesen is beszélni akart velem. Hosszas rá­beszélésre felkerestem fivérét: Boschán Jenőt, aki az Angol Magyar bank cégvezetője és a bank borosztályának vezetője. Hangoztattam, hogy a cikk nem fog megjelenni, miután meggyőztek annak valótlanságáról. Beszélgetés közben önként ajánlotta fel Boschán Jenő, hogy hirdetni fognak alapban, - A cikk mégis megjelent, - szólt közbe az elnök, - Erről nem tudok, ekkor már nem voltam a lapnál, mert önként kiváltam: megvárom ugyanis, amig ez az ügyem teljesen tisztázódik. . Kihallgatták a tárgyalás során Boschán Károlyt, aki terhelőén vallott. Vallomása szerint a kompromitáló cikkben súlyos vádak voltak el­lene, de gyanúsításokat tartalmazott a X, kerületi fogyasztási adóhivatal­lal kapcsolatban is. Az ügyben lefolytatták a vizsgálatot, de mindent, a 1 egteljesebb rendben találtak. Előadta a bornagykereskedő, hogy Kósa ;szor- ­galmazta a találkozást, amely öccse közreműködésével létre is jött az An­gol Magyar bankban. Az ott lefolyt beszélgetésről csak Boschán Jenő révén értesült, . . Bosohán Je'ná a sértett fivére szintén terhelőén vallott, Elmond-* • t a, hogy sógora dr. Fonó István ügyvéd- Is jelen, volt a beszélgetésnél, Kó~' '•• sa kilátásba helyezte, hogy ha nem hirdetnek a lapban, megjelenik a támadó cikk,' .a- . ,- A : • A. - Mennyi áldozatot kell hozni? - kérdezte a cégvezető az állító­lagos hirlapirótól. Megelégszenek öt pengővel? - Á, dehogy, legalább 5oo vt pengőről lehet szó, - válaszolta a tanú szerint Kósa, A beszélgetés után ujabb találkozóban állapodtak meg, közben felment a rendőrségre Boschán Jenő és megtette a feljelentést zsarolásért. Egy detektiv jelenlétében fel­hívta telefonon Kósót, aki megismételte zsaroló kijelentéseit, A detektiv a másik kagylón keresztül hallgatta a beszélgetést, Ngyanigy vallott Fonó István dr. is, ő is hangoztatta, hogy Kó­sa 5oo pengőt követelt, arra az esetre, ha-a cikk nem jelenik meg. Kihallgatták tanúképpen a vádlott feleségét és sógornőjét, akik viszont arról vallottak, hogy amikor az első telefonbeszélgetés Kósa és a bornagykereskedő között lefolyt, Kósa volt az, aki húzódozott a találkozás­tól s azt hangoztatta, hogy erre nincsen szükség, a eikk nem fog megjelen­ni, mert meggyőződött annak valótlanságáról,, A cörvényszék Ítéletet nem hozott, mert szükségesnek találta a telefonbeszélgetést kihallgató detektiv kikérdezését is és ebből a célból a tárgyalást elnapolta. /MOT/Sy. AZ ORSZÁGOS EPRONTHARCOS SZÖVETSÉG RÁGALMAZÁSI PÖRE A BÜNTETŐ JÁRÁSBÍRÓ­SÁG ELŐTT. •r, Avedik Félix, a büntető járásbíróság elnöke ma tárgyalta azt a rágalma­zás! és becsületsértés! port, amely Körmendi Elemér feljelentésérei ndult meg gróf Takách Tolvay József országgyűlési képviselő, az Országos Front­harcos Szövetség elnöke és a szövetség több más tagja ellen. Vádlottakként szerepelnek gróf Takách Tolvayon kivül a következők: Engelbach Alajos my,' ezredes J, vitéz Seftsik György dr., ny. vármegyei főlevéltáros, Hegedűs Ber­ta an dr, ügr védj elölt, Horváth István dr.. OTI vezérigazgató, Kertész Ele­mér szerkesztő, Csukássy Lóránt dr., Géber Mihály dr. és Pályi Gyula dr, ügyvédek, Molnár Gyula magántisztviselő, vitéz Martsekényi Imre országgyű­lési képviselő, vitéz Komárnoky Gyula tanítóképző intézeti i-gazgató, Gzenr ky Sándor, Juhász Ödön dr,, pénzügyi tanácsos, vitéz Bácskay Károly, /Folyt, k öv,/Ma,

Next

/
Thumbnails
Contents