Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1
1937-02-11 [157]
ZU AZ ORSZÁGOS FRONTHARCOS SZÖVETSÉG ÚGYF.../1. folytatás./ Schmidt János vállalkozó és vitéz Ireghy Antal. Vitéz Bácskay betegségével kimentette magát, Czenky Sándornak pedig nem lehetett az idézést kézbesíteni, A tárgyalás megnyitása után mindenekelőtt személyi viszonyaira i,- vonatkozóan hallgatta ki a vádlottakat az elnök, majd Körmendi ügyvédje terjesztette elő a vádat. Eszerint 1935 augusztus 5-én egy elnökségi és egy intézőbizottság! ülés során a szövetség olyan határozatot hozott ellene, amely rágalmazó tartalmú és becsületsértő. Körmendi szerint a határozat azt állítja, hogy ő tévedésbe ejtette a szövetséget, mert elhallgatta, hogy zsarolásért és fegyveres erő elleni izgatásért jogerősen elitélték, ezt Q körülményt felvételi lapján nem tüntette fel és osak igy_ történhetett, hogy a szövetség őt tagjaiba sorába vette fel. Ennek a jegys ókönyvnek a kivonatát azoikivül Körmendi szerint a szövetség vezetősége különböző szer veknek megküldötte, ahol azok nyilvánosságra kerültek. Elsőnek gróf Takács-Tolvay Józs efet hallgatta ki Avédik elnök, - Nem érzem magam bűnösnek, - mondotta védekezésében'.'- Körme v'i ^lemér 1935 évben lépett be az Országos Frontharcos Szövetségbe. Előzőié * szokás szerint személyi lapot kellett kitöltenie, Ennek egyik kérdése ez: "Volt-e már büntetve? Körmendi e kérdés mellé egyszerűen egy vonalat húzott. Egyszer csak mindenféle suttogás keletkezett arról, hogy Körmendi büntetett előéletű és hogy ezt a körülményt elhallgatta. Én jóindulatúin • kezeltem.véle szemben a dolgot, azt gondoltam, hogy csak pletykálkodás.ó van szó. Körmendi maga is tájékoztatott engem, privátim ebben az ügy'ben, ... azt hiszem azonban, hogy nem elég kimerítően. Akkoriban'mi"nem jártunk el vele szemben, mert egy más ügyből kifolyólag a vegyesdandár-parancsnoks\ tói értesítést kaptunk, hogy Körmendinek ügye katonai szempontból el lett birálva. Később azonban hivatalos értesités érkezett a honvédfőparancs'norsógtól és ezért kénytelenek voltunk szövetségileg is foglalkozni Körmend.! ügyével. Ismétlem, én száz százalékig jéindulatu voltam vele szemben, az ügyében hozott határozatot is letompítottuk, A radikális eljárás az lett. volna, ha őt kizárjuk a szövetség kebeléből, ezt azonban^nem tettük meg, hanem kimondottuk, hogy nem felelt a Személyi lapon hozzá intézett kérdésekre és ez az eljárása alkalmas volt a megtévesztésre 1 . Azt hiszem,'ennél enyhébben nem lehetett vele szemben eljárni. Ugyancsak én voltam az, aki mondtam neki, kérje ujb ö l felvételét, töltsön ki most már pontosan minden rovatot'és én pártolóing fölterjesztem a felügyeleti hatóságnak; Igy is történt. Válasz azonban még nincsen. E zek után igazán csodálom, hogy a végén mégis vádlottként állított ide minket. Megjegyzem végűig - fejezte be védekezését Takács-Tolvay gróf, hogy mi semmiféle rágalmazó vagy becsületsértő tényállítást nem terjesztettünk Körmendiről, a szóbanforgo határozatot nem publikáltuk, de hivatalból meg kellett küldenünk azoknak a szerveknek, amelyeket ez az ügy érdekelt, ' /Folyt.köv./ Ma,