Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2

1937-01-29 [156]

AZ "URBANISME" BUDA2ESSERáL<j Az t! 7Jrbanisms :: /Városrendezés/ cmmü pá­risi folyóirat egy egész számot szentélt Budapest ismertetés ere ( Az ér­dekes anyagot gróf Khuen-Héderváry Séndor párisi magyar követ előszava vezeti be, majd Szendy Károly polgármester tollából közöl egy markáns cikket Budapest gazdasági, szociális és kulturális jelentőségéről. Ott­lik György, a Gyógyhelyi Bizottság alelnöke Budapestet mint fővárost és fürdővárost mutatja be-, Rövidre foglalt cikk ismerteti Budapest egész fejlődési történetét, megemlékezve a háború, s a trianoni béke bénító hatásáról. G.Sébille párisi egyetemi tanár ismerteti Budapest jelenét. A jövő képét Vágó József nagyszabású városépitő elgondolásaiban látja, amelyről a legnagyobb elismeréssel Ír, Az ötven képpel illusztrált füzet kapható a Nemzeti Szalonban, ahol most Vágó Józseg Budapest~vi lágv ár os cimü kiállítása látható. /MOT/B. — -ELŐADÁSOK A MAGYAR GOETHE TÁRSASÁGBAN t, A Magyar Goethe Társ as ágte»4C január 30-án, szombaton délután öt órakor- a Tudományos Akadémia üléster­mében rendezendő ülésén dr.Háckel E;nő egyetemi tanár tart előadást Hamerling Róbertről, a mult század hires költőjéről, akinek főműve "Ahas­verus Rómában" a már félőrült Néró életének utolsó szakát megrázóan fes­ti, A műből készült uj magyar f ordítást Pank Józseftől Somody Pál mutat­ja be. Kienka János ismerteti Lám Frigyes eredeti német verseit. A Ma­gyar Goethe Társaság február 9-án és február 10-én tartja ez­utén követke ző üléselt. /MOT/E« P ő V A R 0 S Pro d o m o* A Fővárosi Rovatvezetők figyelmébe1 A Fővárosi Rovatvezetők Testületének szincikusai felkérik a testület tagjait, hogy január dO-ár, szombaton délelőtt fél­tize nkettőkor, lehetőleg teljes számban jelenjenek meg a fő­városi sajtóirodában, ahonnan Schuler Dezső alpolgármester üdvözlésére mennek, /M0T/Lá c HORONY-PÁLFI AUBÉL TAI-IAC li-IOK ELFOGLALTA HIVATALÁT. Horony-Pálfi Aurél dr., akit a polgármester a közjótékonysági és a szociálpolitikai íUgyosz­tály vezetésével bizott meg, pénteken reggel elfoglalta hivatalát. Az uj tanácsnokot dr.Schuler Deznő alpolgármester,, a közjótékonysági ügyosztály volt vetője mutatta be az ügyosztály tagjainak, akik meleg szeretettel fogadták uj vezetőjüket. /líOT/Vr, • HÍREK IDEGENFORGALMI BIZOTTSÁGOT ALAKIT AZ ORSZÁGOS KÖZGAZDA TESTÜLET. Az Országos Közgazda Testület tudományos előadássorozatában legutóbb dr­Medriczky Andor székesfővárosi fogalmazó érdekes előadást tartott a ma­gyar idegenforgalom közgazdasági j e lent Ő3égóről 9 Hangsúlyozta, hogy az^ idegenforgalomnak nem szabad öncélúnak lennie, hanem eszköznek az ország kulturális és közgazdasági érdekeinek szolgálatában. Ismertette a magyar idegenforgalom történetét es annak tanulságai alapján olyan társadalmi szerv megalkotásának szükségere mutatott rá, amely az idegenforgalom kulturális es közgazdasági előnyeit szolgálva.g'á hivatalos és érdekelt­ségi tényezők munkáját alátámasztaná. Az előadást magas színvonalú vita követte, amelyben résztvett drcSmlalovsky Tibor miniszteri tanácsos, dr, Kardos Béla, a Népszövetség magyarországi pénzügyi megbízottjának titká­ra, Kern énv J ános, * S ze i b Is tv án," Ny ár ay István, S z ab ó Dezső és Rózsa Já­nos. Könyve8.Tóth Kálmán elnök a vita eredményeképpen be je lentette,hogy a Közgazda Testület megaj kitt a az idagenf orgalm\ o: .<• itta agct,amelynek cól­Iw ja többek között az Iesz>hogy é lökés siti az idegenforgalommal érdektele­\f\nül foglalkozó társadalmi szerv létrejöttét. /MOT/M, T " ""'OaszÁGos LEVEUMH in

Next

/
Thumbnails
Contents