Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2
1937-01-29 [156]
UJ TERV A RUDAS FÜRDŐ ÁTÉPÍTÉSÉRE. A Budapest Fürdőváros Egyesület csütörtökön este a Szent Gellért-felálló zenetermében nagyszámú és előkelő közönség részvételével ülést tartott. A vidéken tartózkodó József Ferenc dr. kir. herceg helyett Tasnády Szűcs András ny, államtitkár elnökölt, az ülésen, amelyen Fiala Géza min. tanácsos, műépítész érdekes előadás keretében mutatta be Ray Ferenc és Fiala Ferenc müépitészek társaságában készitett tervét, amely a Rudas-fürdő nagyszabású átalakítását dolgozta fel. A terv szerint a tervező mépitészek a mai Rudas-fürdő helyén a három forrás: a Hungária, Juventus és Attila forrás fölé egyemeletes, egységes fürdőkomplexumot emelnének, amelyben a Rudas-fürdő, az iszapfürdők, az ivocsarnokok, az érintetlenül hagyott régi török gyógyfürdők mellett egy hatalmas . uszócsarnok, 62 személyes fürdőkórházzal együtt nyerne elhelyezést. Eegfelelő orvosi kutató helyiségek számára is megoldást ta1 áltak a tervezők.Az épületkomplexum a terv szerint nem zavarná a gellérthegyi kilátást; egy 450 méter hosszú árkádos, zárt és nyitott sétány venné körül. Az uj épülettömb szoros összeköttetésben állana a Gellérthegy Dunára néző oldalán létesülő 12 emeletes fürdőszállodával. A felvetett tervekhez és bemutatott rajzokhoz többen szóltak hozzá. Szviezsényi Zoltán dr, a Gyógyhelyi Bizottság igazgatója, Bánlaky Géza, Nemes Jenő dr, orvos, Tábori Kornél és még mások foglalkoztak a részletkérdésekkel s különböző szempontokból méltatták a tervet. /HOT/SY. BAJTÁRSI TALÁLKOZÓ. A volt cs.és kir ,s zatmárnémeti 5,gyalogé zred tisztjei szokásos havi összejövetelüket febnnár 1-én, hétfőn este nyolo órakor tartják a józsef-köruti Bandi-féle étteremben. /MOT/B. A KÜLÖNADÓ ELTÖRLÉSÉT SÜRGETIK A MAGÁNALKELMAZOTTAK, A Magánalkalma-' zottak Nemzeti Szövetsége most tartotta Szablya János kormányfő tan ács os, országos elnök vezetősávéi központi választmányi ülését, Újból tárgyalták a magánalkalmazottak életbevágóan fontos problémáit, igy a munkaidő szabályozás, a legkisebb jövede lem megállapít ás, jogviszony s zabályozás--, és a különadó kérdését. A választmány utasította az elnökséget,hogy Ismételten küldöttségileg keresse fel a pénzügyi, kereskedelemügyi és iparügyi minisztereket és kérje, hogy a kormány tegyen gyors intézkedést a különadó eltörlésére. Elhatározta a választmány, hogy a revíziós kérdésben fokozottabb munkával fejtenek ki propagandát. Február 1-én a szövetség hely lSégeben /V., Alkotmány-utca 6./ reviziós nagygyűlést tartanak,amelyen felszólalnak báró Forster Pál ny .meghatalmazott miniszter, a Revíziós Liga társelnöke ós dr.Fall Endre, a Revíziós Liga ügyvezető igazgatója. /MOT/M. EGYHÁZI HÍREK HOLNAP KEZDŐDIK A FŐISKOLÁS DIÁKÉRTEKEZLET. A "Pro Ghristo" Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség holnap kezdi meg -négynapos országos konfef enci áj át,az egyetemek és főiskolák hallgatóinak részvételével. Szombaton d-lután három órakor a szövetség Üllői-utl helyiségében közgyűlést tartanak, hat órakor pedig a Muzeum-körut 4/b.s z.kémiai előadóteremben Karácsony Sándor dr,egyetemi m.tanár tart bevezető előadást, "intelligenciánk rossz szellemi közérzete, mint kortünet" címmel.Vasárnap délelőtt 10 órakor a Skót Misszióban Szabó Imre református esperes tart istentiszteletet, az evangélikusok s z ám ára az Üllői-ut 24.sz.imateremben lesz istentisztelet, amelyet felekezeti gyűlés követ,az evangélikusoknál Jánossy Lajos dr,egyetemi tanár vezet ;sével,Délután három órar ) kor előadássorozat kezdődik a Skót Misszióban /Vörösmarty-u,51./ 1 Molnár r Gyula dr.kir .táblabíró, majd - félhatkor - Ravas z László dr.püspök,s utá1 na Muraközy Gyula Kálvin-téri lelkipásztor előadásával. Hétfőn is kedden is folytatódik az országos diákertekezlet, /MOT/F.