Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2
1937-01-21 [156]
~- ZU ELMEGYÓGYINTÉZETI ÁPOLÓK ÜGYE folytatás./ elő ennél a betegnél a kötés alkalmazását, Ferhécz elkészítette a lepedőt, én rásegítettem a betegre. - Hogy csinálták? A vádlott mozdulatokkal illusztrálja, hogy'szőri, tották össze a beteg karjait és hogy kötötték ossz® hátán a lepedőt. - Amikor maga kiment, nem jajgatott a beteg, nem szólt, hogy szo rit, hogy fáj? - Nem. En különben mást nem csináltam, -Vallomások hangzottak el arról, hogy ez a kötés nem ment olyan simán, ahogy most előadja s hogy bántalmazás is történt. - Az én jelenlétemben nem bántalmazta Ferhécz a beteget és én sem bántottam, - ¥an arról tudomása, hogy Ferhécz általában hogy bánt a betegekkel? - Közvetlenül nem tudok róla. Csak hallottam; hogy az egyik beteget fojtogatta s általában durván bánt a betegekkel, - Mi történt Perczel halála előtt három nappal? - Gyógyszerért mentem az egyik szobába és jajgatást hallottam a mellékhelyiség felől. Benéztem és láttam, hogy az egyik beteget Ferhécz oldalbabo'kszolta. Később láttam, amikor Ferhécz Perczeit behúzta a fürdőszobába s közben azt mondta: "Majd elbánok én veled! Olyan butaságot nem csinálok többet, hogy mások előtt bántsak valakit, hogy azután eláruljanak !" Ezután nagy jajgatást hallottam a fürdőszobából. Később megtudta)., hogy a beteg rosszul lett, A másodrendű vádlott kihallgatása ezzel befejeződött s az elnök szembesítette Perhéczcel. - Rosszindulatú velem szemben Szabó,- mondotta Ferhécz.- Azt h 1lottam, hogy azt Ígérték-neki : ha engem elitélnek, őt pedig felmentik, visszaveszik az állásába, - Ez nem igaz, nem felel meg a valóságnak, amit mond. Amit a b iróság előtt most mondtam, ugy történt minden, - mondotta Ferhécz szemébe Szabó, Gaál Lajost szólította most maga elé az elnök, A harmadrendű vádlott szintén tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy 1934 június 1-től 1935 június l-ig teljesített szolgálatot az elmeosztályon a dühöngő betegeknél. Ezt az osztályt szeretet osztálynak hivják. Vallomása szerint Szalay Lajos dr, nyugtalan, úgynevezett szaladgáló beteg volt, A kérdéses napon is szaladgálni kezdett, becsapta magára az ajtót, A nagy zajra jött ki a vádlott a folyosóra és akkor látta, hogy Ferhécz megragadta a feeteget, aki rugdalódzni kezdett, - Ferhécz kérésére segítettem ágyra tenni, lefogtam a lábát. Ferhécz rátérdelt a mellére. - És mit mondott? - Nem emlékszem. - A nyomozás során azt vallotta, hogy Ferhécz igy sz ö lt: "Csak ketten tudjuk szép csendesen elintézni," Általában mit tud arr ö l, hogy Ferhécz bántalmazta Szalayt? - kérdezte az eliö k. - Igen, hallottam is, amikor S za iay jajgatott, Ferhécz panaszkodott, hogy Szalay összekarmolta a kezét. Ezután szembesítették Gaált Ferhéczcel, aki erre a vádlotttársára is azt a megjegyzést tette, hogy rosszindulatú vele szemben és nem mond igazat, A tanuk kihallgatására tért át ezután az elnök. Az első tanú Kluge Enere dr. székesfővárosi közkórházi főorvos, az elmeosztály vezető * Vallomása kezdetén elmondta, hogy amikor a kórházba került, az ápolókan i lletően lehetetlen helyzetet talált s ezért elhatározta, hogy rendet teremt. Ö vette fel az ápolókat s a legszigorúbb rostának vetette őket a].-', Később megvonták tőle ezt a munkakört, majd újból az o feladata volt az ápolók kiválasztása. Sok esetben visszautasította a jelentkezőket, de ekkor figyelmeztették: ha- Így folytatja, erre az osztályra nem kapnak ápolókat. Emiatt kénytelen volt kissé enyhiteni a módszerén. Ki jelente tto a főorvos, hogy a vádlottak közül eg7/iket sem ő vette fel. Ezután áttért a vádbeli cselekményekre. /folyt.köv,/ Sy.