Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2

1936-12-18 [154]

VÍDLOTT, AKI NEM .VÉDEKEZIK. Sebők Zültán dr. büntatőtörvényszéki egyesbiró mára tűzte ki Kiss Ferenc szabadalmi vállalkozó csalási bünperének főtárgyalását. A kir. ügyészség Kiss ellen, aki nem kevesebb, mint kilencszer volt már büntetve, azért emelt vádat, mert - mint a vádiratban megállapítja, - Horanyi Imrének azt mondta, hogy Rákösszentmihálytnn háza és 600 hold földje van, de ezenfelül anyósától looop engő havi apanázst kap,, pillanatnyilag azonban pénzzavar­ban van, 4oo pengőre volna szüksége, segítse őt ki. korányit megtévesztette Kiss Ferenc előadása és rendelkezésére bocsájtotta a kért össz eget, azon­ban később megtudta, hogy inem mondott igazat, nincs vagyona, sem járan­dósága, mire bűnvádi feljelentést tett ellene*L'KtSS A vádlott szabadalmi vállalkozót a honvédtöryényszékrol állí­tották a biró elé. Más ügyből kifolyóan előzetes letartóztatásban van. Amikor Sebők dr. feltette a szokásos kérdéseket, Kiss Ferenc egyikre sem válaszolt. Nem mondta meg a nevét és a személyi adatait sem, majd amikor ismertették a vádiratot s erre vonatkozóan intézett hozzá kérdést a biró ; Kiss Ferenc tovább is hallgatott. A biró megpróbálta vallomásra bírni, azonban a vádlott kijelentette: - Tudatában vagyok annak, hogy a védelem eszközeitől fosztom meg magam, de nam vallok semmit. Ezután kihallgatták a tanukat, akik súlyosan terhelő vallomás tettek-. Elmondták, hogy Kiss Ferenc azt is hangoztatta, hogy loo.000^ schillinget vár Bécsből, nagy szabadalmi üzletéből kifolyóan és még máz bizalmat keltő kijelentéseket is tett. A bizonyító eljárás lefolytatása után Sebők Zoltán dr. intéz­kedett, hogy rövid uton küldje meg a fogházügyészség Kiss Ferenc büntető­törzslapját, mert ettől függ a minősítés kérdése, enélkül Ítéletet nem le­het hozni. Átirattal fordul a biróaág a honvédtörvényszékhez is ugyaneb­ben a kérdésben való értesitésadás céljából. - Addigra be is szerzem a bizonyítékaimat ártatlanságom mel­lett - szolalt most meg Kiss Ferenc, akit a törvényszék végzésének kihi. de­tése után visszakísértek a honvédtörvényszékre,/MIDT/Sy. •Is v la-t.j ."• tt -".milit a" v :Ő ,' • < r He j -, r-" Hor.-iSy.1 -~j.n»iv n • • K. a 2 . §1 ZU TAHITÓTFALUI GYILKOSSÁG,.,/l. folytatás./ A következő tanu Mrekvicska Irma, a vádlott cipészmester 11 éves kisleánya volt, - Mariskanéni sokszor mondta, hogy szeretne meghalni,,.-jelen­tette ki a kis tanu, Mrekvicska Júlia hasonlóképpen vallott. Ezután több lényegtelen tanúvallomás hangzott el, majd az elnök félórás szünetet rendelt el, /Folyt, köv./Gl. -:„— FORRÓ LÚGGAL FÉLIG MEGVAKÍTOTTA AZ URÁT EGY MUNKASAS SZ 0 NY. Tóth Istvánná takarítónő ellen a királyi ügyészség egészségrontás büntet­te cimén emelt vádat és ma vonta felelősségre a büntetőtörvényszék Horvábh­tanácsa. Az asszony ez év április 9-én este 7 óra tájban forró lúggal le­öntötte férjét, aki egyik szemevilágát elvesztette. A vádlott asszony igy védekezett: - Férjem többszörösen büntetett előéletű,rendkívül veszedelmr-j egyén, A kérdéses este meg akart gyilkolni és megfenyegetett, hogy gyer« • mekeimet is kiirtja. Kérem nagyságos biró ur, ez már nem az első eset vele. Állandóan részeg, durva, verekedő, egy rendőrnek egyszer kiütötte négy fo­gát. Amikor a kérdéses este megint részegen jött haza, követelte tőlem a szekrényben Őrzött 12 pengőmet, amit nagy áldozatok árán tudtam csak fél­retenni. Odaadtam neki lo pengőt, de követelte a 2 pengőt is,•Amikor nem voltam hajlandó odaadni, kést ragadott és azzal rontott rám. Én éppen mo­sás közben felemeltem a tűzhelyről a forró lúgos edényt és védekezésül fe­léje lendítettem- ^n is megsérültem, a Zsidó-kórházban kezeltek is. Már ötször Ítélték e1 életveszélyes fenyegetésért, n Hol van most? - kérdezte az elnök, - Nem tudom, nincs bejelentett lakása. Tegnapelőtt az utcán láttam holtrészegen, a rendőr vitte be az őrszobára. Az eset után vissza­/Folyt. köv./Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents