Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2
1936-12-17 [154]
KIGYILXOLTA MEG A TAHITÓTFALUI IKÍNTT?. .. Ez év juüius 12-én meggyilkolva találták Tahitótfialun Szűcs Mariska 4o éves gyengeelméjü leányt, , A merényletet éjszaka követték el. A nyomozás gyanúja Szűcs ...ariska sógorára Mrekvioska Gyula tahitótfalui cipészmesterre és annak fel ségére. irányult, akiket le is tartóztattak, A Mrekvioska házaspár tagadta bűnösségét. Behány nap múlva Szentendrén egy betöréses lopáson tettenérték Albert József büntetett előéletű 26 éves asztalossegédet, aki beismerte, hogy üreiTiOska.Gyulával együtt 8 gyilkolta Tiasg - Ssftos Mariskát, . . Elmondotta, hogy Mrekvioska őt 4oo pengőért felbérelte a gyilkosságra, amelyet ugy követtek el, hogy éjszaka behatoltak a leány házába és ott megfojtották. Mrekvicskáné ügyé»en eljárást megszüntették ezután, A pestvidéki ügyészség Mrekvioska Gyula ellen gyilkosság büntette, Albert József ellen ugyancsak gyilkosság büntette, továbbá rablással párosult szándékos emberölés bűntettének kisérlete és hétrendbeli betöréses lopás miatt emelt vádat, A p.stvidéki törvényszéken ms kezdte tárgyalni a bűnügyet dr. Mendelényi László elnök tanácsa, A vádat dr. Enosy Kálmán ügyészségi alelnök képviseli, Albert Jó^of védelmét ifj. dr. Kovács Sándc ügyvéd, Mrekvioska védelmét pedig dr. Kardos János ügyvéd látja el. A tanácselnök előbb Albert Józsefet.!jaJLl6iatt6 ki. - Bűnösnek érzi magát valamennyi cselekményben? - I 0 en. - Mondja el Szűcs Mária meggyilkolását. Albert József ezután részletesen elmondotta, hogy kétnappal előbbtezabadult a börtönből. Másnap Tahitótfaluban találkozott Mrekvioska Gyulával, akit már régebbről ismert. Panaszkodott neki, hogy munkanélkül van. A cipészmester azt mondotta, hogy ő is rossz anyagi viszonyok között van, nagyobb örökséget vár, de nem tudja megkapni. A beszélgetés során Mrekvioska azt a tanácsot adta neki, hogy gyilkolja meg Szűcs Mariskát, Felajánlott neki ezért 4oo pengőt. Azt mondotta, hogy ebből önállósíthatja magát, ő viszont az öröfaségaez hozzájuthat. Nemakart vállalkozni előbb a gyilkosságra, de később engedett Mrekvioska rábeszélésének. Ma.enap este 9 órakor találkoztak a tahitótflalui Dunahidnál, Mrekvioska szalonnát, keny ret és bort vitt magával, azt jóizüen elfogyasztották, majd cigarettára gyújtottak. Este 11 őr-kor elmentek Szűcs Mariska házához, Mrekvioska benyomta az ablakot, azon keresztül bemásztak és gyertyát gyújtottak. Szűcs Mariska riadtan kiabálni kezdett, de 6 megragadta a torkát és fojtogatta. Szűcs Mariska aléltan hanyatlott a földre, azt hitték, hogy már meghalt, de hirtelen talpraugrott és menekülni próbált. Ekkor ő hajánál fogva viszszahuzta a leányt, Mrekvioska pedig hátulról lefogta a kezeit és addig feltogatta, amig élet volt benne. Ezután a szekrényeket kikutatták, de nem találtak sem pénzt, sem értékeket és „ • az ablakon keresztül távoztak. Ezt megelőzően Mrekvioska a zsebeiből lugkővet vett elő, azt a megfojtott leánj szájába tette, hogy azt a látszatot keltse, hogy Szűcs Mariska lugkővel megmérgezte magát. - Megbánta a bűnét? - kérdezt az elnök. - Igen, nagyon megbántam. /Folyt. köv./Gl. SODOLAY RENDŐRKAPITÁNY BŰNÜGYE. A pestvidéki törvényszék Márton Albert dr. tanácsa csütörtökön folytatta a közel négyszáz bűncselekménnyel vádolt Bodolay Károly volt budafoki rená' őrkapitány bűnügyének tárgyalását. Egész délelőtt az egyes tételek ismertetését folytatta az elnök. /Folyt. köv./Gl. KÉN rSZEREGáEZSÉG. - Aosculap Magyar Fo^kefegyár kft. /Fr-ngepán u.27/ kényszer ggyezségi ügyében a törvényszék az egyességet jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította és a vagyonielügyelő diját és kiodását 22o pengő 69 fillérben állapította meg. /MOT/