Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2
1936-11-27 [152]
- — EGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK EL DR. GÖRGEY MÁRTONT BÁRÓ ¥AY LÁSZLÓ DEBRECENI FŐISPÁN MEGRÁGALMAZÁSÁÉRT, • Báró Vay László debreceni főispán sajtó utján elkövetett kétrendbeli rágalmazás vétsége cimén bűnvádi följelentést tett dr. Görgey Márton nyugalmazott debreceni tiszti főorvos ellen. Ez év február 2-án ugyanis az Esti Kurírban dr. Görgey Márton nyilatkozatot adott le, amelyben többek között ezek voltak: ' "Igaz ugyan, hogy a báró ur elnöklete alatt álló fegyelmi választmány engemet tisztifőorvosi állásomból elcsapott, de ahol az Igazságot mérik, a legfelsőbb fegyelmi bíróságnál, engemet felmentettek. Igaz, hógy a báró ur azzal a kijelentéssel, hogy engem amugyls el kellene csapni, az úgynevezett hóhérszakasz alkalmazásával Rásó István alispán segítségével kény szer nyugdíjba helyeztetett. Ha a báró urnák nem csupán érreétségi bizonyítványa, hanem a megfelelő közigazgatási képzettsége meg lett volna, akkor velem sem történt volna meg, hog-y a jogszabálysértések egész sorával engem éveken keresztül meghurcoljanak, amíg végre a legfelsőbb fegyelmi bíróságnál a teljes elégtételt meg nem kaptam. En is beletartozhatom á báró ur pusztitmányai közé, mert bizony megbocsáthatatlan közéleti hit»a az, ha az embernek gerince van," A továbbiakban Görgey még azt irta) hogy Vay fo*ispán"mindenütt doktorként szerepelt mindaddig, amig egy szocialista pörben az ellenkezője ki nem derült." A Magyarság 1936 február 2-iki számában lényegében ugyanilyen tartalmú cikket tétetett közzé Görgey. Néhány hónappal ezelőtt a. büntető törvény szék Méhes-tonádsa már tárgyalta ezt az ügyet és mára tűzött ki folytatólagos tárgyalást) amelyen báró Vay László személyesen is megjelent. A tárgyaláson az elnök ismertette a vádlottnak jegyzőkönyvbe foglalt védekezését) amelynek során tagadta bűnösségét és elmondotta, hogy Őt mint A debreceni református egyház prcsbiterét több presbitertársA megbízta, intézzen felhívást Vayhoz, hogy a főgondnoki állásról mondjon le, mert az ehhez szükséges képesítése nlnosen meg. Vay László neve ugyanis főispáni kinevezéseinél . és más hivatalos * aktákban Is á doktori cimmel együtt jelent meg és osak később derült ki, hogy nem az. amikor egy pörben a biróság személyi adataira vo*» * natkozóan Kihallgatta ót. ... ,v - Nem felel meg a valóságnak, - mondotta védekezésében Görgey,hogy azt irtom volná, hogy a főispán ur a doktori cimet használta) én csak azt állítottam, hogy nem tudatosan tűrte, hogy ezzel a címzéssel Írják a nevét. Egyéni becsületében nem kívántam érinteni a főispán urat és hajlandó vagyok - amennyiben mégis sértve érezné magát - sajnálkozásomat fejezni ki. Méhes elnök megkérdezte báró Vay László főispánt) hogy ezt a nyilatkozatot elfogadja-e elégtételül, a főispán erre kijelentette, hogy az ellene indított sorozatos támadásokból ugy látja, hogy ez a nyilatkozat nem őszinte és éppen ezért a vádlott felolősségrevonását és megbüntetését kérte. Dr. Görgey Márton folytatólag még elmondotta) hogy Vay László a parlament folyosóján ujs'girók előtt nyilatkozott, hogy méltóságán alulinak tartja a Görgey-vel való polemizálást) ez késztette aztán őt arra, hogy az inkriminált két nyilatkozatot megírja ós közzététesse. Jogos magánérdekből és közérdekből kérte a valóság bizonyításának olrendolósót, A vádlott ezen védekezésének ismertetése után Görgey'Márton pótlólag még néhány mog-jegyzést tett védekezésül, majd védője) dr. Hegymegi Kiss Pál állott fel es bejelentette) hogy 8 is fenntartja egész terjedelmében azt a bizonyítási indítványát, amelyet már az első tárgyaláson védence érdekében előterjesztett. Az elnök kérdésére ezután báró Vay László főispán előadta, hogy a védő által a valóság bizonyítása tekintetében előterjesztett indítványokat nem ellenzi ós a maga részéről ls kéri a valóság bizonyításának olrendelését, Dr. Temcsváry Gyula ügyészségi alelnök a már bejelentett ellenbizonyitékainnk figyelembevételét indítványozta. Méhes elnök ezután közölte hogy a tanuk sorában hivatkozás történt " RApó dobrdccni alisoánra is a kenvszernyugdijázásról szóló Vádponttal kap-