Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2
1936-10-27 [150]
— — — VJT* IJTV nX ILillU UüJilJr-üX U-XÍJ .». LIIÍÍUJJIUIVIII,UIIUÜÍJH UJJÚ x J- * Dr. Kerschitz Kálmán büntetőtörvényszéki ogyesbiró már több alkalommal tárgyalta azt a nagyszabású csalási ügyet, amelynek vádlottja Garai Manó, A" kir, ügyészség tudvalévőleg azon az alapon emelt vádat ellene, hogy á fővárosi nagyvállalatokat és kereskedőket tömegesen félrevezette azzal,hogy százezres példányban ígérte megjelentetni a propaganda bizottság által kiadand 0 Szent Istvan-napi albumot, amelybe hirdetéseket vett fel, ezért különböző" összegeket kért és kapott, a vád szerint azonban az album csak néhány száz példányban jelent meg ós ilymódon a hirdető felek nem futván megfelelő publicitáshoz, károsodást szenvedtek. Az eddig megtartott tárgyalásokon Garai Manó'állandóan tagadta bűnösségét, jóhiszeműségével védekezett, azt adván elő, hogy senkit sem akart megkárosítani, .. A mai tárgyaláson az eljáró biró folytatta a nagyszámban meg idő- . zott tanuk kihallgatását. Vallomást tett többek között Kerpel György gyógy szerész, aki elmondotta, hogy 1933 május közepén egy fiatalember jelent meg nála és hivatkozva egy miniszteri tanácsos nevére, amire'ő most már" nem emlékszik, hazafias célra hirdetést kért. Arról volt szó, hogy valamilyen propaganda bizottság Szent István'könyvet ad ki százezer példányban és ezekben fog megjelenni a hi.'detés. Az illető fiatalember azt is mondotta, hogy ezeket a könyveket a Magyarországba utazó'Idegenek ós a Pestre feljövő vidékié 1 .: között ingyen fogják terjeszteni. Csekklapot is kapott és ennek felhasználásával ő loo pengőt fel is adott postára egy" bank címére. Később a könyvből támpéldányt küldtek neki; A'cég megkárosítva nem érzi magát és nem is kívánja Garai megbüntetését. Köves János részvénytársasági igazgató tanúvallomásában azt adta elő, hogy őt Garai Manó kereste fel égy prospektussal ós hirdetés feladását'kérte. Ö erre" nem volt hajlandó, hogy azonban Garai mégse járjon hiába, minden ellen- ' szolgáltatás'nélkül 5o pengőt adott neki. Ez eset előtt történt 1933 június közepén, hogy valaki Legcza Fól nevében telefonált neki és a Szent István propaganda céljára pénzt kért• ö a megjelölt cimre el is küldött loo pengőt, Hogy ez a telefonáló Garai Manó volt-e vagy öem, azt nem tudja. A biró kérdésére a jelenlévő L^geza Pál kijelentette, hogy valaki viszszaólt a nevével, mert'nem ö telefonált Kövesnek, Suppán Kornél cégtulajdonos a következő tanú, akinek vallomása szerint Garai-. kereste őt fel és egy miniszteri tanácsosra való hivatkozással hirdetést kért a Szent István album részére. Mivel ő az Illető miniszteri tanácsost, aki azonban nem Legez a Pál volt, jól ismerte, 2oo pengős hirdetést fel is adott, utólah aztán kiderült, hogy az album nem őo.ooo példányban jelent meg, mint ahogy azt Garai neki mondotta, hanem sokkal kevesebbe. Beszélt aztán a szóbanforgó miniszteri, tanácsossal is, aki tiltakozott az ellen, hogy az ő nevére való hivatkozással kérjenek pénzt bárkitől is, /Folyt. köv./Ma. A HALÁLOS VÉGŰ TILTOTT METÉTT1L VÁDOLT DR, MÁRK ISTVÁN NÖ ORVOS BŰNÜGYE i Irtunk már arról n bűnügyről , amelynek vádlottja dr, Márk István nőorvosj: akit a királyi ügy szség gondatlansággal okozott emberölés vétségével vá_ dolt meg. Ez év elején Ugyanis Bakonyszegi Ágnes fiatal cselédleány a Zsidó-kórházban meghalt ós az a gyanú merült fel, hogy tiltott műtét áldozaÁ ta lett, amelyet dr. Márk István So pengőért os öt darab zálogjegyért vég* z ett el rajta. A várllott orvos a néhány nappal ezelőtt megtartott első tárgyaláson tagadta bűnösségét. Védekezésében előadta, hogy Bakonyszegi Ágnesnek, amikor egy ismerőse révén hozzá került,'már súlyos vérzése volt és 4> láz gyötörte, Ó csillapítót adott a betegnek, akit aztán elbocsájtott. Öt mppal később értesítették telefonón arról, hogy a lánynak negyven fokos láza van. Két orvostársával konzíliumot tartott és megállapították, hogy Bakonyszegi Ágnes tüdőgyulladásban megbetegedett, Igy került javaslatukra a Zsidóikórhézbe,'A vérzés következtében előlépett trombózis okozta a lány halálát, A törvényszék kihallgatta dr, Hoffmann Ida orvosnőt, aki azt adta elő,"hogy ra cselédleányt tüdőgyulladás ellen kezelték; Dr, Fodor Imre] a Zsidó-kórház főorvosa vallomása szerint megállapította, hogy a lány su-' lyos tüdőgyulladásban szenved. Azt nem észlelte, hogy ezenkívül má.s'betegsége is lett volna,'Amikor Márkot megkérdezte, hogy törtónt-e műtét, Márk t.ief r\A ólntr v.'il aszol t. . , « /Folvt.. höv^/TTn.