Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2
1936-10-27 [150]
ZU mLOWILY ISTVÁN tÍGYE /l .folytatás./ a bankból kivett 2600: pengőből 5oo pengőt kapott Légráditól azért, mert vegyszerekkel eltávolította a könyvben lévő bejegyzést. Tanúként kihallgatta a bir ü ság Kollár Margitot, aki azt vallót ta, hogy Malonyay és felesége beszélték ré a könyv ellopására. Több tanút ho Ugattak ki, majd a 'vád képviselője az'orgazdaság vádját elejtette, mert az ügyben nem történt meg a kiadatás. Ebben az ügyben a törvényszék meg is szüntette az eljárást. Az elmúlt tárgyaláson elhangzottak a perbeszédek is és az Ítélet kihirdetése előtt a váda'ü képviselő Eindmayer ^éla dr. ügyészségi alelnök annak megállapítását kérte, hogy hányszor volt büntetve Malonyay, mert a bűnösség kimondása szempontjából ennek a kérdésnek fontos jelentősége van, A törvényszék uz inditvány értelmében határozott és a tárgyalást mára napolta el. Időközben megtörtént az iratok beszerzése és a biróság pontos képet kapott Malonyay előéletéről, A mai folytatólagos tárgyalás megnyitása után Márton elnök néhány iratot ismertetett, majd kihirdette a törvényszék Ítéletét 2 bűnösnek mondta ki Malonyay Istvánt magánokirathamisítás bűntettében, valamint lopás bűntettében való bűnrészessógben és ezért kétévi fegyházbün-p tetésre itélte. Az Ítélet jogerős, /MOT/ Sy, ÖTÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK EGY ÚJPESTI IPAROST, Augusztus 5-ón nagyobb iparostársaság mulatott együtt a Váci-uton lévő Adrmiok-vondéglobon, majd éjféltájban átmentek Újpestre és az Adria kávéházban folytatták'az italozást, onnan pedig alaposan berúgva kerültek a Piccolo-kávéházba, Itt többen összeszólalkoztak ós a vita hevében Bocskai József újpesti asztalosmester elővette a zsebkesét és teljes erővel Horváth József aoztalcsecgéd gyomrába szúrta. .A szerencsétlen fiatalember az újpesti gróf Károlyi-kórházban műtét közben kiszenvedett. Bocskai ellen a pestvidéki ügyészség szándékos emberölés büntette cimén emolt'vádat, A pestvidéki törvényszék Szilágyi-tanácsa ma tárgyalta a bűnügyet, amikór. is a vádlott asztalosmester beismerte bűnösséget, de azzal védekezett, hogy teljesen részeg volt. Dr. Encsy Kálmán királyi ügyész vádbeszódé után a törvényszók szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek Bocskai Józsefet és ötévi fegyházra ítélte. Az Ítélet nem jogerős ,/MOT/GL, ' >EE;^ '''•">.'.' _vr-..' - .',"' ' I ZU HALÁL03VÉGŰ TILTOTT MŰTÉT /l .folytatás ,/ Tanúvallomást tett dr. Fuchs Dénes egyetemi magántanár, a zsidókórház főorvosa is, aki ugy vallott, hogy Bakoiy szegi Ágnesnél csupán tüdőgyulladást állapított meg, hogy a leánynak más baja is lett volna, arról nem tud. Betegségéből kifolyólag előállott szepszis okozta az orvos szerint a leány halálát, Er, Éber Imre orvos vallomása után Bakonyszegi Andrást, az elhunyt leány apját hallgatták ki, aki azt adta elő, hogy amikor ő Pestre feljött, leánya már meghalt. Tudta, hogy sok ékszere volt, ezeket azonban szolgálati helyén nem találta meg. A leány vőlegényétől hallotta aztán, hogy a leány az ékszereket zálogba tette és a záiogcédwlákat átadta dr, máiknak. Erre elment ;,z orvoshoz, aki először tagadta, hogy nála zálogcédula lenne, végül is a cédulákat visszaadta, Dr, Mészlényi lmrené, Bakonyszegi Ágnes volt munkaad ö noje ugy vallott, hogy a ^leány tőle pénzt kért.' 0 hetven pengőt adott Bakonyszegi Ágnesnek, aki zálogcédulákat is vitt magával. Három nap múlva a lány nagyon betegen visszajött és elmondta, hogy ez orvos lakásán többen is feküdtek, valóságos nagyüzem van ott. Amikor a tanú férje érdeklődött Márknál, a'jjt mondta, hogy Fodor és Eber auktorokkal megvizsgálták a leányt és már meg is van a betegcedula, amely tüdőgyulladásról sz u l. - Én ?r-'mondotta vallomásában Meszlénviné - később meglátogat tam a kórházban a leányt és itt egy orvosnő ezeket mondotta nekem: Felre vezettek minket, itt súlyos vérmérgezeses beteg van es idehoztak az iníluenzás osztályra." A lányt borzalmas állapotban fialtam, Jlmondt,, hogy "^in^^ér^, bírjon rá engem ORS7AGOS ÍEVM.TAR 1 * ' 1 fii