Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2

1936-10-27 [150]

/Evangélikus Országos Kapok./ /A Magyarhoni Evangélikus Lelkészegyesület közgyülésep Polytatás,1«/ - Szomorú az is, folytatta Raffay püspök-elnök, hogy Pest­vármegye közgyűlésén inditványt tehettek, hogy az egyházi adózást vegyék ki az egyházak kezéből, mert nem tűrhető, hogy az állampolgárt az egy­házak tetszésük szerint terheljék meg" 0 Az Evangélium népének letörésére irányuló szándék ez, hiszen ha saját egyházaink hivei felett való kor­mányzást is kiveszik kezünkből, ez súlyos dolog volna. Ezért kell erős­nek lennie a hitben* Ezután ismét a fokozott kötelességHfeljesitést kötötte kar­társai szivére Raffay püspök, utalt arra, hogy Pázmány Péter is az isko­lákra vetette affíSulyt, felismerte az egyházi nevelés roppant jelentő­ségét, - mi, igy szólt Raffay, mégis számos iskolánkat engedjük álla­mositani, holott amikor ezeket az iskolákat alapították,sokkal kevesebb erejük volt a híveknek, mint a mostaniaknak, amikor csupán az intézetek fenntartásáról kell gondoskodni, A reformátorok azért győztek, mert sem­mi mást nem akartak, mint Krisztushoz vezetni a népet. Az uj liturgia jelentőségéről szólt ezután és köszönetet mondott a lelkészeknek a megér­tő támogatásért. Most az egyetemes énekeskönyv és az agenda megszerkesz­tésére kerül sor, - Az egész püspöki kar szeretetteljes megemlékezésünk tár­gya ezen a közgyűlésen: Kovács Sándor egyetemi tanár dunáninneni püspök lett, Geduly Henrik huszonötéves püspöki jubileumát és hetvenedik szüle­tésnapját, Kapi Béla húszéves püspöki szolgálatát ünnepelte és én - úgy­mond Raffay - meleg szeretettel köszöntöm őket, /Hosszantartó, lelkes éljenzés,/ Raffay Sándor dr.most az elnöki székből felállott és vele együtt valamennyi evangélikus lelkész, a püspök-elnök ezt mondja: A re­formátus testvérintézményt, az Országos Református Lelkészegyesületet igen súlyos csapás érte elnökének, Baltazár Dezső püspöknek elhunyta révén. Baltazár Dezső nekünk is irányitónk volt, hite, egyházszeretete, evangéliumi hűsége nekünk is példa, az ORLE-t évtizedeken át olyan nagy erővel és céltudatossággal vezette, hogy eszméi nemcsak a református egy­ház előnyét, de az evangélikus gondolat dicsőségét is szolgálták,A vezér­ségből kidőlt, a feladat azonban megmaradt és bennünket az a remény él­tet, hogy a közös célt Isten nem ejtette el Baltazár Dezső halálával,,. Lehajtott fővel, mélyen meghatva hallgatták a közvetlen, őszinte búcsúztatót, azután az evangélikus lelkész halottakat parentál­ta el Raffay, a nyugalomba vonult kollégáktól búcsúzott, kiemelve a rév­komáromi lelkész, id.Jánossy Lajos alakját„ Ünnepi hangulatban fordult végül Raffay Sándor az ORLE jelen­lévő kéjpviselőjéhez és az evangélikus papi társaság dörgő éljenzéssol csatlakozott Raffay püspök üdvözlő szavaihoz. M u r a k ö z y Gyula Kálvin-téri lelkész, az ORLE szónoka most a következőket mondotta: Jól tudom, hogy az ORLE eltávozott elnökének szellemét, inspirációját hozzuk magunkkal, Ravasz László püspök köszön­tésével együtt, de a magunk szive is hozott. Hálásan köszönjük azt a visszhangot, amely a mi hivószavunkra érkezett, s hálásan köszönjük azokat a testvéri könnyeket, amelyek a mi vezérünk sirjára hullottak,,. - A reformáció fájának két hatalmas ága vagyunk mi - foly­tatta Muraközy Gyula s amikor a fának ágai nőni kezdenek, természetes tendenciájuk az, hogy távolodjanak egymástól, mert mindegyik a maga éle­tét akarja élni, a maga gyümölcsét akarja hozni, s azt a teret betölte­ni, amely számára fenn van tartva e Ezek az ágak azonban találkoznak,ha vihar van, a szélvész összehozza, egymáshoz hajlítja az ágakat, mintha egymástól kérnének segitséget, - csak amikor a tördelő szélvész elmúlik, szoktak visszazökkenni addigi mozdulatlanságukba,,. De az élet belső törvényénél fogva ugy meglombosodhatnak ismét az ágak, hogy egymáshoz /[f"^ érnek, egymásba fonódnak, Közös harcainkban sok áldott testvéri segit­7 ségben volt részünk, mert külön-külön kevés az erőnk és szent szövetség­be kell kívánkoznunk» /folyt, köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents