Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2

1936-10-27 [150]

MAGYAR ORSZÁGOS TÜT2SITó Kézirat* Harmadik kiadás. 4- Jn<hi~ -< — Budapest, 1936. október 27. jf% ^ XVIII,évfolyam 246.szám* T Ö R V É N Y S Z É K A KÖZIGAZGATASI BÍRÓSÁG ELUTASÍTOTTA A TARPAI VÁLASZTÁS ELLEN BEADOTT PETÍCIÓT. A közigazgatási biróság Bothos Gyula-taná­esa ma délelőtt tizenegy órakor tárgyalta folytatólagosan az 1935 c decem­ber 1-én megtartott tarpai választás ellen beadott peticióto A válasz­táson Konkoly-Thege Miklóst•választották meg hatvannyolc szótöbbséggel Zsilinszky Endrével szemben, A pctició azt kérte, hogy a választás ered­ményét igazítsák ki Zsilinszky Endre javára, amennyiben ez nem volna lehetséges, az esetben kérte a választás megsemmisítését és uj szavazás elrendelését. A mai tárgyaláson Bothos tanácselnök megállapította,hogy az eddigi tárgyalások során a közigazgatási biróság azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy szükséges-e a tárgyalás anyagának eddigi ismerete után az ellenpeticióra vonatkozó bizonyitást elrendelni, A biróság meg­állapítja, hogy erre nincs szükség, miután a tárgyalás anyaga módot ad arra, hogy a biróság Ítéletet mondjon. Ezzel a tárgyalást berekesztette és nyomban kihirdette az Ítéletet, amelyben a panaszt elutasítja és kö­telezi a peticionálókat, hogy Konkoly-Thege Kálmánnak ezerkétszáz pengő és Szőke Jánosnak ezerhatszáz pengő költséget fizessenek meg. Az itélet indokolásában részletesen ismertetik a petícióban felhozott bizonyíté­kokat, amelyek azonban nem alkalmasak arra, hogy a tarpai választás ered menyét kiigazítsák, vagy a választást megsemmisítsék, /l»0T/0 o HÍREK KONKOLY-THEGE GYULÁNAK, A STATISZTIKAI HIVATAL ELNÖKÉNEK ÜNNEPLÉSE. A Barsvármegyel Egyesület, valamint a Körmöcbányái és a Lévai öregdiád kok Asztaltársasága, abból az alkalomból, hogy a Kormányzó Konkoly-The­ge Gyula dr .miniszter i osztályfőnököt, a Központi Statisztikai Hivatal elnökévé nevezte ki, november 7-én, szombaton este félkilenc órai kezdet tel a Szent Gellért Szállóban ünnepi összejövetelt rendez. A vacsorával egybekötött összejövetelen az ünnepi beszédet G r 1 ge r Miklós dr a apátplébános, v .országgyűlési képviselő mondja. /MOT/B. AZ OTBA RENDELŐJE A REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN ZÁRVA MARAD. Az OTBA budapes­ti szakorvosi rendelőintézete /VIII.,Trefort-utca 3./ október 31-én, szombaton, a reformáció emlékünnepén zárva marad. Az osztályok a sürgős esetek ellátására délelőtt 10-11 óráig ügyeletes orvosi szolgálatot tartanake /MOT/B. LÉGOLTALMI MENTŐELŐADÁSOK. A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület no­vemberben megkezdi a légoltalmi mentőcsapatok kiképzését. Az első Ilyen t ab folyam november 9-én, hétfőn, a második tanfolyam pedig november 16-á hétfőn kezdődik. A tanfolyamokat naponta délután félhét órától nyolc óráig tartják a BÖME szákházában /Barkó-utca 22./ Teljesen díjtalanok a tanfolyamok, amelyeken a légoltalmi mentócsapatok működésére vonatkozó tudnivalókat adják elő elméletileg és gyakorlatilag. Az egyesület tes­tületelmek is szivesen áll rendelkezésére és készséggel rendez a BÖME iskolájában, vagy a különböző testületek megfelelő helyisegeiben lég­oltalmi mentötanfolyaűiokat .Jelentkezni lehet levelezőlapon,- a pontos cini megjelölésével. /MOT/B. ELŐADÁS AZ OLASZ DOPOLAVORO-RóL. A Népegészségügyi Múzeum szociális előadássorozatában október 28-án, este hét órakor a múzeum előadóter­mében /Eötvös-utca 3./ dr.C zakó István "Az olasz dopolavoro"cimmel tart előadást. /kOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents