Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1

1936-09-07 [147]

ZU ARNSTEIN ÜGY.../4. folytat ásh,/ - Nem vallhatok be olyasmit, amit nem csináltam. - Bloch Róberttel, Grosz Imrével és á többiekkel milyen hasson* részesedéshen állapodott meg? Nem volt magának gyanús Bloch Róbert, ami­kor a rengeteg összeget, ismeretlen nevek alatt folyósította? «* Kérdeztem tőle, hogy honnan van a pénz, erre azt vajk.szolta: mit törődik maga vele, fontos az, hogy megkapja a pénzt. - Maga nagyon jel tudta, hogy Bloch Róbert, Grosz, meg a többiek mit csinálnak. Egymillióháromszázezer Uráról itt vannak az adatok, ezt nem lehet lenyelni. A többit is igy adta el^s amit nem szolgáltatott be a Nemzeti Banknál, Aflatok vannak arra is, hogy maga vezette be a védekezés módját, maga mondta; fogjuk rá, hogy kölesönüzlet volt. Ezt azonban egyet­len egy dunántúli exportőr sem tudja igazolni. Van valami szerződés, vagy irat arról, hogy ezek valóban kölcsönök voltak? - olvasta rá e.ymásután határozott hangon az ejnök a vádlottra a rendelkezésére álló adatokat, Arnstein Sándor nem tudott érdemben válaszolni, kijelentette, hogy szerződést nem kötöttek, irás nincs, nyugtét non adott s igy védekezését Írásbeli adatokkal nem tudja alátámasztani, /Folyt, köv./Sy, • —A TÖRVÉNYSZÉK ELRENDELTE EGY "GYVED LETARTÓZTATÁSÁT, Dr, Sebők Zoltán büntető törvény széki egyesbiró m-'ra tűzött ki tárgyalást dr. Szabó Emil ügyvéd bűnügyében, akit a királyi ügyészség sikkasztás bűn­tettével vádolt meg, A vád szerint Szabó évekkel ezelőtt Jankovics János­nótól 24oo pengőt vett át, hogy azt egy bizonyos célra fizesse ki, ebből az-összegből azonban lloo pengőt fizetett csak ki, a többit visszatartot­ta. Az ügyvéd sikkasztási ügyében már többször tárgyalást tűzött ki a tör­vényszék, Szabó azonban egyszer sem jeleiít meg, A mai napon sem igazolta távolmaradását, jóllehet - az eljáró biró megállapítása szerint - az idó zést ezúttal is szabályszerűd kézbesítették neki, Dr, Parády László Ügyász ségi alelnök indítványozta hogy a törvényszék rendelje el Szabó előzetes letartóztatását, A törvényszék ilyen értelemben is határozott és a tárgyalást ismét elnapolta, /KOT/Ma. —ZU ARNSTEIN ÜGY.,./5. folyfcyatás./ A vádlott Arnstein kihallgatása további során elmondta, hogy több­izben fentjárt a Nemzeti Banknál és kifogást emelt a tulmagas beszolgál­tatás! összeg ellen. Vallomása szerint megnyugtató Ígéretet kapott^ hogy az 1931-32-es differenciákat elengedik. Az elnök meg jeg-.ezte, hogy annak­idején, mintegy ötizben volt revizió a vádlottnál, mert'gyanúsnak talál­ták az*elszámolásokat. Arnstein Sándor ujhól hangoztatta, hogy semmiféle visszaélést nem követett el, becsületesen elszámolt az eladott állatok vé­telárával, a valutákat beszolgáltatta. "'•>• * A minden részletre kiterjedő kikérdezés után a második vádlottat: Arnstein Miksát hallgatta ki Horváth Géza dr, aki megengedte, hogy a be­teges vádlott ülve terjessze elő védekezését. Az idősebb Arnstein szin­tén tagadta bűnösségét. Az elnök kérdésére, hogy vezettek-e könyv«Ket, azt válaszolta: nem volt erre szükség, megbíztak egymásban, - Tudja mi van a tanúsítványokban? - kérdezte az elnök, á Sohasem olvastam egyet sem, » - Ezer és ezer tanúsítványt irt alá és nem tudja, mi van benne? - Nem tartottam szükségesnek elolvasni, A számlák alapján történt a valuták beszolgáltatása, - De ezek a számlák nagyon kétségesek. Az a feltevés, hogy meg­rendelték a vevőnél, aki olyan adatokat irt a jegyzékekbe, amilyeneket maguk diktáltak, - Ez nem áll, nem is tette: . voTaia meg senki. Bizonyos súlytöbb­let jelentkezhetett, ami az állatok kicseréléséből keletkezhetett, - Az állatorvos ott volt állandóan, lehetséges, hogy kijátszot­ták? - Ez megtörténhetett, - hangzott az egykedvű válasz, /Folyt. köv./Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents