Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1
1936-09-15 [147]
A FRONTHARCOS SZÖVETSÉG VEZETŐINEK 03ZÁG0 S ÉRTEKEZLETE, A Frontharcos Szövetség most tarttta oszágos vezetői ertekezletét, amlj jn ^z országos elnökség tagjain kivül a a vidéki vt zetők igen nagy számben jelentek meg. Takách Tolvay József gróf országos elnök nyitotta meg az artfekeiléeet, majd ismertette a legutóbbi közgyűlés határozatát, amely sze'int azokat a tagokat, akik öt esztendőn keresztül dolgoztak a Frontharcos Szövetség kebelében és különös érdemeket szereztek, disztagokká választott ák. Az értekezlet lelkesen ünnepelte vitéz lcveldi Kozma Miklós belügyminisztert és vitáz Somkuthy József honvédelmi minisztert a frontharcos törvénnyel kapcsolatban tett képviselőházi, illetve sajtó számára elhangzott kijelentéselkért. Az értekezlet elhatározta, hogy a frontharcos törvény további megtárgyalására vidéki és budapesti frontharcos vezetők bevonáséval külön bizottságot küldenek kl. Elhatározták továbbá, hogy a frontharcos törvény ismertetésére az egész országban előadásokat rendeznek, amelyeken az országos elnökség kiküldöttei magyarázzák meg az egybehívott frontharcosoknak a törv ény javas latot és annak fontosságát. A törvényjavaslat benyújtása előtt a Frontharcos Szövetség Budapesten országos nagy táborozást rendez, hogy az ország minden részében megtett javaslatokat egybe—foglalják és jelentést tegyenek róla a hinvedölml minisztérium törvény-clóköszitő osztályának. Az értekezlet élesen állást foglalt a spanyol eseményekkel kapcsolatban egyes magyarországi szervezetek nemzetközi marxista ideológiában fogant rokonszenv! távirataival szemben ós kifejezésre jutatta hogy a nemzeti gondolat ellen megnyilvánuló kísérletezések mindenkor szembe fogják találni magukat a Frontharcos Szövetség fegyelmezett és megbonthatatlan bajtársi tömegeivel. Az október hóban rendezendő nagyszabású frontharcos d iszt áborozásokon a szövetségnek ezt az álla ás pontját ls hangsúlyozzák. Az értekezlet után a megjelentek bajtársi vacsorán gyűltek egybe, amelyen De Sgardelli Cézár ismertette az augusztus 31-én Berlinben Bu.gt-rtott nemzetközi frontharcos értekezlet eseményeit. /MOT/B