Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1
1936-09-15 [147]
PES TV AT' MEGYE /Pestvármegye közgyűlése 0 Folytatás 5?/ Az elnöklő főispánnak végre nagynehezen sikerült helyreállítania a rend~et. Propper folytatta beszédét: - A szocialisták nem bol sevisták. . , - ; l3 ismét újult erővel kitört a vihar. A főispán végül felszólította Proppert, hogy csupán az alispáni jelentéshez szóljoh hozzáo Propper ezután is állandó rajban mondotta beszédét, amelyben a kormány gazdasági politikáját kriti-. zálta,a drágaság elleni küzdelmet sürgette és a választójogot követelte . Ezután került sor az alispáni jelentós feletti szavazásra. Mielőtt azonban Karay-Krakker Kálmán főispán feltétbe volna a kérdést a szavazásra, Propper Sándor beszédével kapcsolatban a következőket jelentette ki: - A törvényhatósági bizottsági tag ur felszólalásának elején kijelentette, hogy a szooiáldemokratapárt szöges ellentétben áll, sőt legnagyobb ellensége a bolsev izmusnak - Köztudomású, hogy a spanyolországi polgárháború az anarchistáknak, bolsevistáknak ás a polgári pártnak élet-halál küzdelme = E teremnek történelmi levegője és múltja kötelességemmé teszi, hegy felhívjam a bizottsági aag urat arra, hogy most és a jövőben is tartózkodjék olyan szlmpátianyllatkozattól, amelyet ennek a közgyűlésnek egyetlen tagja sem vállaló A főispán szavait zugé éljenzés és taps fogadta, ezután megszavazták az alispáni jelentést, majd a 84 pontból álló napirendet tárgyalták le c /MOT/0 éVr »M , TÖRVÉNYSZÉK ZTJ: Rohony Jánosné pöre a Kúrián. /\ tudósítás eleje a MOT mai törvényszéki kiadásaiban,/ A felek képviselőinek felszólalása után a tanács elnöke közölte, hogy a Kúria október L-én dőli 12 órakor hirdeti ki Ítéletét. /MOT/Ky.