Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1

1936-09-15 [147]

.\Z ORSZÁGOS SZLNT GELLÉRT EGYESI LET FELHÍVÁSA. Szent Gellert püspök, a székesfőváros védőszentje, első magyar vértanunk ünnepe alkalmával emlé­kének áldozunk a székesfővárosi Szent Gellért-szobornál szeptember 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor, este 7 órakor pedig a Szent Gellért kegyelet­helyen, E kultuszórákat, amelyet a Szent Gellért nevét viselő egyházköz­ségek! egyesületek, intézetek, s intézmények bevonásával tartunk meg, dél­előtt 10 órakor a Tabánban szentmise, este pedig a sziklatemplomban li­tánia előz meg. Felhívunk minden polgárt, hogy a hazafias vallásos Szent Gellért szeretetegységből vegye ki a részét és minél nagyobb számban jelenjenek meg a kegyeletes ünnepségeken. /MOT/B KORNIS CT'TJL i ELŐ JDÁST T RT \ M ÍGYAR F'DAGÓGI-I TÁRS.oaCB II. A Magyar Pedagógiai Társaság szeptember 19-«n, szombaton délután öt órakor a Ma­gyar Tudományos 'Sx.démia üléstermében felolvasó ülést tart. Kornis Gyu­la elnöki megnyltóelő dást tart "Testi kultúra és világnézet" cimmel, Kováts János középfokú mezőgazdasági oktatásunkról, Tóth -ntal pedig a magyar kisdednevelés és óvónőképzés reformjáról ad elő. /MOT/B —A MAGYAR MÉRNÖK- ÉS ÉPITÉSZEGYLI;T KIRÁNDULÁS'. ESZTI RGOMBA. A Magyar Mérnök ós Építés zegy leir szeptember 26-án, szombaton kirándulást rendez Eszterromba az ásatások megtekintésére. Jelentkezni szeptember 23—lg le­het az egylet irodájában. Részvételi dij 6.- pengő, ebben a prímás 1 kép­tál 1 cs a kincstár megtekintési cijv , valamint <iz esztergomi közös ebéd költségei is bennfoglaltatnak. Indulás szeptember ^6-án, szombaton déli felegy órakor a Vörösmarty-térről. /kiüT/3 k DUN \I RENDŐRSÉG MENTőŐRSÉGilJE11 É3 A MAGYAR VÖRÖSKERESZTNEK ÜNNEPLÉSÉ EVEZŐSVERSENY KERETÉBEN \ RóM il PARTON. á Magyar Evezős Szövetség vándor­evezés os zt ály áncik kebelében működő Budapesti Csónakházak Evezősei Egye­sülete szeptember 20-án, Vasárnap celelőtt 11 órakor a Rómaiparton eve­zősversenyt rendez, \ verseny után déli 1 órakor a Magyar Vöröskereszt és a rendőrség rómaipartl központi mentőállomása előtt a dunai vóndorevezős társadalom felvonulás keretében ünnepli a magyar királyi rendőrség dunai mentőőrsége erdemekben gazdag működésének tizéves fennállását és a Magyar Vöröskereszt kitűnően megszervezett dunai elsősegély- és viharjelző szol­gálatának közérdekű működését. Az ünnepélyen Gaupp József DGT, felügyelő, • a MESZVEO elnöke üdvözli a dunai rendőrséget és a Magyar Vöröskereszt du­nai mentőszolgálatát. \ "£r.dorevezősök nevében RLrkányi Sándor köszönti a mentőőrséget, iz ünnepély keretében a uunn rendőrség és a Magear Vörös­£ kereszt ^izbőlmentő bemutatót rendeznek- /MOT/B

Next

/
Thumbnails
Contents