Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/1
1936-08-04 [145]
— NYOLCÉVI FEGYHÁZBÜNTETÉS APAGYILKOSSAG KÍSÉRLETÉÉRT. Lázár Ferenc szegedtanyai földműves gazda nagyon megharagudott édesapja* ra r mert az ujbói meg akart házasodni. Állandó civakodás volt emiatt a ©saladban s Lázár többször megfenyegette apját, hogy elteszi láb alól a jövendőbelijével együtt a Mikor aztán az öreg lázár a menyasszonyának a fiára akarta Íratni a vagyonának egy részét. Lázár Ferenc rábeszélte sógorát. - Szécsi Mártont, hogy közösen béreljenek fel valakit, aki édesapját megöli. Nem találtak azonban senkit, mire Lázár, - a vádirat szerint - ma«* ga vállalkozott arra,, hogy végez apjával. A mezőről hazc.térő apját megleste és egy kődarabba^ ugy fejbevágta, hogy az nyomban összeesett. Csak a Munkából hazatérő rmnkások találták meg az öreg Lázárt, akit aztán hosszas ápolással tudtuk megmenteni az életnek. Gyilkosság bűntettének kísérlete miatt adott Id vádiratot az ügyészség Lázár Ferenc ellen, de egyben gyilkosság elkövetésére irányzott szövetséggel vádolta meg az ügyészség Szécsi Mártont is. A törvényszékenm ind a két vádlott tagadta, hogy részük lett vol* na az Idősebb Lázár megtámadásában és a törvényszék bizonyítékok hiányában fel is mentette ugy Lázár Ferencet, mint Szécsi Mártont az ellenük emelt vád alól. Az ügyészség megfellebbezte a felmentő Ítéleteket s a tábla meg is változtatta a törvényszék Ítéletét mindkét vádlottat bühÖsnak mondotta ki s Lázár Ferencet gyilkosság kísérlete miatt nyolcévi fogyhat büntetésre Ítélte, míg Szécsi Mártont gyilkosságba való szövetkezés miatt egyévi börtönnel sujtotta 0 A kúria szüneti tanácsa ma a tábla Ítéletét jogerőre emelte 0 /MOT/H* •—A "KÍVÜL-BELÜL ELÁZOTT" VÁDLOTTAT NÉGYHETI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK LOPÁS BÉT8B9B CÍMÉN. Dr. Sebők Zoltán büntstőtörvényszéki egyesblfcó na tárgyalta Stádler István foglalkozásnélküli fiatalember bűnügyét, aki ellen a klr. ügyészség lopás büntette címén emelt vádat azon az alapon, hogy néhány héttel ez lőtt Závorí Ernő kertész kerékpárját és óráját ellopta. Stádler, akiről a tárgyaláson kiderült, hogy több alkalommal volt már büntetve, tagadta bűnösségét. E3.mondotta ? hogy az eset alkalmával a nftgyflri strandfürdőben volt, amikor aztán esni kezdett az eső, egy közeli korcsmába ment. Itt találkozott Závoríval s ettől kezdve kettesben ittak, a költségeket azonban ő fedezte. Védekezése szerint a korcsmából hazafelé indulva, újból mtgtredt az eső és megint egy vendéglőbe tértek be, ahol tovább folytat* ták az ivást, így a:r.tán ' kivü!-belül"eláztak ugy annyira, hogy Závorí már a nála lévő kerékpárt sem tudta tolni. Közben Závorí rosszul lett. J.eült a földre és a zsebeiből minden holmit kidobált. Ezeket aztán - órával együtt - ő tette el a saját zsebeibe, hogy majd Závorinak visszaadja, Závori biciklijét egy műszerésznek adta oda megőrzés végett, hogy Závorlt könnyebben házaszá 1 libhassa. Ez meg is történt; amikor azonban Závori magához tért.mindjárt óráját és biciklijét kérte, ö meg is mondotta, hogy a bicikli hol ven és na arát, pedig visszaadta társának. A törvényszék kihallgatta Závori Ernő kertészt, aki azonban az eset részleteire nem emlékezett. Az ezután kihallgatott műszerész ugy vallott, hogy Stádler valóban hozzá hozta a gépet megőrzés végett, amig részeg társát haza támogatja. Az ez ügyben eljárt rendőr pedig azt adta elő, hogy Stádler először tudni sem akart arról, hogy hol van társának az órája, csak ismételt felszólításra adta azt elő. Elmondotta, hogy Závori kérésére avatkozott bele ebbe az ügybe,, többek közt Stádler személyi viszonyait is megkérdezte, amikor is Stádler hamis lakcímet mondott be. A büntető tör vény szék a bizonyítási eljárás befejezése és . JTuszbek Sándor ' ~_ s o1c > 1 r>ö]'' vádbeszéde után bűnösnek mondotta ki Stádlort lopás vétségében az óra eltulajdonítása miatt ós ezért az enyhítőkörülmények mérlegelése mellett négyheti fogházra Ítélte el, amelyet az* elszenvedett vizsgálati fogsággal teljesen kitöltöttnek vett és a vádlottat azonnal szabadlábra i s helyezte. Az Ítélet jogerős. /MOT/Ma, ORSZÁGOS LEVÍLXAÍ -—KÉNYSZEREGYEZSÉG, ' Kszekció - Rácz Testvérek /Eötvös^u, 47.,/ bej cég. kény szer egyezségi ügyében a törvényszék az eg- ^séget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította ós a vagyonfelttgye] j diját és kiadását 465 pengő 48 fillérben állapl- totta mec. /M0T/„