Magyar Országos Tudósító, 1936. július/1
1936-07-02 [143]
— ZU AG XONLÖTTJS A TÜ-LVAJAT / JL .lOlYtat as ./ A vádlott vallomása további részében hangoztatta, hogy nem akarta agyonlőni a tolvajt, csupán véletlenségen mult a halálos szerencsétlenség. A törvényszék több tanút hallgatott ki, akik közül az Egyik a szomszédból figyelte az éjszakai jelenetet és ő is két alakot látott ólálkodni az idegen" kertben. A bizonyít 0 eljárás lefolytatása után Karácsonyi Bálint dr. királyi ügyész fenntartotta a Kelemennel szemben emelt emberölés bűntettének vádját, mig H omc .nnay Andor dr. védő felmentő Ítéletet indítványozott. A védő utalt arra, hogy^vagyona, valamint családja^életének és testi épségének védelmében, szükségből használta fegyverét és ez okból felmentendő. 7 Kelemen László A törvényszék Ítéletében fel is mentette a vádlottat az ellene emelt vád és következményei aloi azzal az indokolással, hogy szükségből nyúlt fegyveréhez, mert ugy látta, hogy vagyona és családjának élete és testi épsége veszélyben forog. Az Ítélet ellen a vád képviselője fellebbezést jelentett be. /MOT/ Sy. mm- TÍZÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTÉK A GYILKOS KÓKAI MEZŐŐRT. Ez év január 6-án az «etl órákban Fodor István kókal mezőőr a községből hazafelé igyekezett. Útközben a Váraki-csárdáböl hangos beszélgetésre • lett figyelmes. Odament a csárda ablakához, ott elbujt és hallgatódzott. Elekor váratlanul az utcára jött Jőzsa István utkaparó, aki megkérdezte Fodor Istvánt, hogy miért leskelődik és miért hallga tódzik, A mezőőr azt felelte, hogy azért, mert Józsa r°la rosszat terjeszt, Emiatt szóváltás keletkezett Józsa István és Fodor István között, amikor is a mezőőr előkapta a táskájából forg°pisztolyat és Józsa Istvánt mellbelötte. Józsa a helyszínen meghalt, A pestvidéki ügyészség szándékos emberölés büntette ^miatt emelt vádat Fodor István ellen, A pestvidéki törvényszéken Várady Sándor dr, biró elnökletével ma tárgyalták a bűnügyet, amikor is Fodor azzal védekezett, hogy Józsa István támadta meg őt, kicsavarta kezéből a fokosát és olyan fenyegető magatartást tanusitott ttele szemben, hogy kénytelen volt önvédelmében a revolveréhez nyúlni. A tanuk azonban megcáfolták a mezőőrnek azt a védekezését. A törvényszék végül Fodor Istvánt bűnösnek mondotta ki szándékos emberölés bűntettében és tizévi fegyházra büntette. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Gl. A VÁCI-UTCAI ÉKSZERRABLÁS EGYIK GYANÚSÍTOTTJÁÉ SIKKASZTÁSÉRT KÉTHÓNAPI FOGHÁZRA TTELTEK. Fenessy Ferenc dr. törvényszéki egyesbiró-ma folytatta Winter Ferenc ékszerügynök csalási bünperének tárgyalását. Winter előzetes letart itatásban van, mert az a gyanú ellene, hogy szerepe volt a Váci-utcai vakmerő ékszerrablásban: az ismeretes levelet ő irta, A királyi ügyészség vádja szerint annakidején vászonbevésárlás céljaira 212 pengőt vett át Pócsai Jánosnészületett Liszkai Erzsébet kereskedőnőtől, azonban a pénzt elsikkasztotta , A személyi adatok felvétele során kiderült, hogy Winter már két szer volt lopásért büntetve; 1915-ben egyévi börtönre, három év múlva pedig háromévi fegyházbüntetésre ? ezenfelül még tulajdon elleni kihágásért is kiszabtak rá háromheti fogházbüntetést, ez az itélet azonban még nem jogerős, Winter Ferenc az ügyében mult hónap elején megtartott első tárgyaláson azzal védekezett, hogy Pócsainé tűzkövet és szaharint akart vásárolni. Kérésére Összehozta egy Rombach-utcai férfivel, aki hajlandó volt az üzletet lebonyolítani, Vallomása szerint az asszony tulaj dohképpen csak közvetítő szerepet töltött be és a tulajdonképpeni vásárlök azok a vidéki emberek voltak, akikkel azután tárgyaltak is, A terézvárosi templomnál a Rombach-utcai férfi a vidéki emberektől átvette a pénzt, arr°l azonban nem tud, mi történt a dologban, Azt hangoztatta Winter, hogy miután a pénz nem az ő kezébe került, azt nem is sikkaszthatta el, /Folyt,köv./ Sy,