Magyar Országos Tudósító, 1936. július/1

1936-07-02 [143]

— NEMZETKÖZI ZSEBTOLVAJOK A BÍRÓSÁG ELŐTT. L nemzetközi vásár területén egész sereg detektiv teljesített szolgálatod L zsebtolvajokat figyelték. Többek között sikerült elfogni Raisz Idél jalaci születésű ötvenéves kereskedőt és a szintén romániai származású íacsei János kereskedősegédet, akik a rendőrség feljegyzései szerint ismert íemzetközi zsebtolvajok, Raisz egy Kertész Gyula nevü kereskedő zsebéből imelte ki a pénztárcát harminc pengővel, de amikor észrevette, hogy fi­gyelték, eldobta, A detektívek azonban még a helyszínen megtalálták, ugy íogy a kereskedő hiánytalanul visszakapta a pénzét. Mecsei az olasz pavil­Lonban az egyik látogat°t°l aranyórát akart lopni, de a közelében őrtálló tetektiv lefogta a kezét, A két zsebtolvajt bekísérték a rendörségre, de 'öviddel később előállították társukat: a huszonhároméves, ugyancsak ro­aéniai Canel Ottiliét, aki a gyanú szerint.falazott"a zsebtolvajlásnál, A kirájyi ügyészség Raisz ellen egyrendbeli lopás vétsége, íacsei ellen lopás vétségének a kísérlete, mig a leánnyal szemben bűnpárto­lás elmén emelt vádat a királyi ügyészség s ma tárgyalta az ügyet Feneasy ferenc dr, törvényszéki egyesbiró. Raisz Idélt* aki nem tud magyarul, német tolmács segítségével cérdezte ki a biró. Beismerte, hogy elkövette a lopást, de azt tagadta, íogy azzal a szándékkal jött volna Pestre, hogy a vásár alkalmával zsebtói­ra jlásokat kövessen el. Védekezése szerint véletlenül találkozott a vona­lon Macseivel és a leánnyal s nem beszéltek össze. Háosei azt hozta fel védelmére, hogy nem volt pénze és kény­szerűségből akart lopni, Ganel Ottilia tagadta bűnösségét s azt hangoztut­;a, hogy semmi része nem volt a zsebtolvajlásban, nem is tudta, hogy Ma­iséi mit csinál a vásáron, m De maga is ott volt egy távolabbi helyen - szólt a biró. - Igen, azt mondta, várjak ott, amig visszajön, de nem tudtam, íogy mit akar csinálni, - válaszolta a leány, A törvényszék lefolytatta a bizonyít 0 eljárást, majd vitéz J6­íás Sámuel dr. Ügyészségi alelnök vádbeszéde után Raisz Idélt egyrendbeli .opásért háromh°napi, Macsei Jánost lopás kísérletéért hatheti, Canel Otti­Liát pedig bűnpártolás miatt egyhónapi fogházbüntetésre Ítélte, Az Ítélet logerős. Mindhárman a toloncházba kerülnek és megindul a közigazgatási íl járás kitoloncolásuk miatt, /MOT/ Sy, — FELMENTETTE A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK A KISBIRTOKOST, AKI AGYONLŐTTE JOLVAJÁT. [elemen László nagykátai kisbirtokos ellen a királyi ügyészség szándékos imberölés büntette miatt emelt vádat s ma vonta felelősségre a pestvidéki törvényszék Várady Sándor-tanácsa, Kelemen mult év augusztuséban agyonlőtt így tyuktolvajt. Mér régebben észrevette, hogy házatáján különféle holmik $1tűnnek és gyakran megjelennek a baromfiudvarban is a tolvajok, A gyakori .opások megakadályozáséra villanycsengőt szereltetett a belső helyiségek js a kertkapu között, hogy ilymódon nyomban jelzést kapjon, ha valaki ide­gen jár az udvarban. Augusztus 18-án éjszaka egymásután háromszor szólt az jbresztőcsengő. Kétszer senkit sem talált, harmadszor azonban észrevette, íogy valaki a tyúkólból kiszedi a baromfit és egy zsákba gyömöszöli. Kissé távolabb egy másik alakot is látott. - Ki vagy?! - kiáltott a sötétbe v mire a tolvaj . kiabálni kezdett i másiknak: "intézd el! M Kelemen kivette revolverét és kétszer a levegőbe Lőtt, az egyik golyó azonban a már menekülő tyuktolvajt találta, még pedig íalálos sebet ejtve. Megállapították, hogy az agyonlőtt tolvaj Bálint Já­íos nagykátai, rovotturultu, foglalkozásnélküli egyén, aki állandó réme volt 1 környéknek. Kelemen L ászl ó bünperének főtárgyalásán nem ismerte be bűnössé­gét. Elmondta, hogy éppen az állandó lopások miatt fegyverviselési enge­lélyt kapott és a kérdéses éjsaakán is kezeügyében tartotta, - Amikor a harmadik csengőjelzésre kimentem, olyan sötét volt, íogy alig láttam a tyúkólnál motoszkáló tolvajt, csak a körvonalait láttam i másiknak is. Amikor az egyik kiabálni kezdett a másiknak, hogy bánjon 3l velem, a lakás ajtajában álló feleségem összeesett, elájult, Kétségbe­Dsett lelkiállapotban voltam, nem tudtam, mit csináljak: feleségem segít­ségére menjek-e vagy pedig magamat védjem a fenyegető veszély ellen, amely a. sötétből felém igyekvő "falazó" részéről fenyegetett. Ijesztésül kétszer í levegőbe lőttem, de sajnos, az egyik golyó talált. /Folyt,köv./ Sy, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR V t. « é

Next

/
Thumbnails
Contents